Évadnyitó társulati ülés a Vörösmarty Színházban
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Évadnyitó társulati ülés a Vörösmarty Színházban

A mozgalmas nyári időszakot követően tartalmas évaddal várja a nézőket a Vörösmarty Színház. A társulat bemutatta a frissen szerződtetett színészeket, a gyakorlatukat itt töltő színinövendékeket és a műszaki hátteret erősítő új tagokat.

A Vörösmarty Színház társulata mozgalmas nyarat tudhat maga mögött: a júliusi új bemutató mellett Siófokon, Tokajban és a Margit-szigeti Szabadtéri Színpadon léptek fel, augusztusban pedig a Székesfehérvári Királyi Napok ünnepi és szórakoztató eseményeiben vállaltak szerepet.

Ezzel szinte egy időben pedig már indultak is az új évadban színre kerülő darabok olvasópróbái.

„Nagy menet volt, 420 előadással.”

Röviden így összegezte a 2025/26-os évadot a teátrum vezetője, aki köszönetet mondott a helytállásért a színház valamennyi dolgozójának. Az évadnyitó társulati ülésen Dolhai Attila fontosnak nevezte, hogy most egy kiszámíthatóbb, tervezhetőbb évad indul a színházban.

A társuli ülésen jelen volt Székesfehérvár polgármestere is, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek, szerepet vállaltak a város augusztusi, közösségi eseményein. A színházszerető közönség azonban nemcsak a városi programokra, hanem a színház falai közötti előadásokra is kíváncsi.

Jól mutatja ezt a már eddig eladott bérletek száma, ami elérte a tizenkétezret.

Dr. Cser-Palkovics András a színházi világot érintő országos kérdéseket illetően, egy lehetséges új előadóművészeti törvény születésével kapcsolatban elmondta, fenttartóként egyelőre erről nincsenek információik, még nem történt megkeresés sem a tárca, sem a szakmai szervezetek részéről, de készek a szakmai egyeztetésre és a színház érdekeinek képviseletére. A színház működése pénzügyileg – az állammal kötött megállapodás értelmében – megfelelően alátámasztott és garantált. „Reméljük, ha lesznek változások, azok pozitív irányban történnek majd, és tovább segítik nemcsak a színház, hanem a város és a régió kulturális életének gazdagodását is.” A Székesfehérvár polgármestere szép, értékes és eredményes évadot kívánt a társulatnak.

A köszöntőt követően Dolhai Attila vette át a szót, és először egy rövid összefoglalót adott a Magyar Színházi Társaság múlt hétvégi évadnyitójáról. Az elhangzottak közül kiemelte a kollektív szerződés és az előadóművészeti törvény újragondolását. A készülő Etikai kódex kapcsán beszélt a fehérvári színházban az Etikai Bizottság felállításáról, ahol a felkérése folyamatban van. Az igazgató bemutatta az érkező művészeket (Borovics Anna, Haraszti Elvira, Gréczy Balázs), valamint azokat az egyetemistákat (Babinszki Virág, Gulyás Ádám, Horváth Gábriel, Kerekes Márton, Seres Alexandra, Sipos Balázs Gyula, Nagy Bence, Varga Szabolcs), akik az évadban a szakmai gyakorlatukat a színházban töltik. A műszaki hátteret is erősítik új tagok, és szeptembertől a színpadmester Bakos János, a tárvezető Török Martin lett.

A 2026/27-es évadról elhangzott, a Nagyszínpadon A miniszter félrelép, a Czillei és a Hunyadiak, a Diótörő és Egérkirály, a Bolha a fülbe és a West Side Story látható. A Kozák András Stúdióban a Solness építőmester, a Mindent Éváról, a Webáruház, míg a Pelikán Fészekben a Gengszter nagyi és A kis hercegnő darabokat láthatja a közönség.

Az újdonságok között említette az októberben induló ARTeatrum estek programsorozatot, amely jótékony célt szolgál. Az estekre szóló támogatói jegy megvásárlásával a néző egy különleges, egyszeri, megismételhetetlen színházi eseményen vesz részt, és ezzel egyidejűleg hozzájárul a nehéz élethelyzetbe került színházi dolgozók támogatásához.

Izgalmas előadásokat ígér a Fehérvári történetek drámapályázat, amely új magyar színpadi művek megalkotására ösztönzi azokat az alkotókat, akik Székesfehérvár múltjából, jelenéből, kulturális hagyományaiból vagy a városhoz kötődő élményekből és identitásból meríthetnek a dráma megírásához.

A kétfordulós pályázat első körében egy szinopszissal és két kidolgozott jelenettel lehet majd jelentkezni, a legjobb művek szerzőit pénzdíjjal jutalmazzák, az első helyezett darabját pedig a Vörösmarty Színház színpadra is állítja. A részletes pályázati kiírás hamarosan elérhető lesz a színház felületein.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek