35 éves a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség
35 éves a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség
35 éves a Doni Bajtársi és Kegyeleti SzövetségHivatalosan 1991-ben jegyezték be a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetséget. A szervezetet az elesettek özvegyei, a frontról hazatért katonák és a leszármazottak alapították.
Mint azt a Berdó Gábor Károly, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke mondja, azért jött létre a szövetség, hogy az áldozatokra kegyelettel emlékezhessenek, és a szocializmust követően mindenki megismerhesse a háború valódi történéseit, borzalmait. A szövetségnek köszönhető, hogy a Don-kanyarhoz több zarándokutat szerveztek, és az országban egyedülálló pákozdi emlékkápolna is a kezdeményezésükre, óriási összefogással, jött létre 1993-ban: „Nagy elhatározásom, kezdeményezni fogom, beszélni fogok róla, hogy ilyen hely, ami kifejezetten az ő emlékükre épült, nincs több még egy a hazában - miért nem itt tartjuk a központi megemlékezéseket január 12-én?”
Az ünnepi közgyűlésen Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében kiemelte Székesfehérvár katonai hagyományait és ennek apropóján hangsúlyozta, mennyire sok helyi családot érintett a doni tragédia: „Mindig is katonaváros volt Székesfehérvár, szerencsére a jelenben is az, ami viszont azt jelenti, ha Donra emlékezünk, akkor általában a magyar katonákon belül a fehérvári katonákra és az ő családjaikra is emlékezünk.”
Az ünnepi közgyűlésen elismeréseket vehettek át a szövetséget támogató szervezetek képviselői, mások mellett a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, a Honvéd Vezérkar, a fehérvári önkormányzat, az egyházmegye valamint a Honvéd Hagyományőrző Egyesület képviselői.



