Zártkerti ingatlanok fóruma - a tűzeset kapcsán értekeztek az érintettek
Fehérvár Médiacentrum fotója
Zsiday Ádám
Zártkerti ingatlanok fóruma - a tűzeset kapcsán értekeztek az érintettek

A Zártkerti ingatlanok kérdésköréről tartottak lakossági fórumot Feketehegy-Szárazréten csütörtök este. Az eseményt célzottan a feketehegy-száraztéri tűzeset kapcsán és az augusztus 12-i utcafórum közvetlen folytatásaként hívták életre.

Közel 150 hektáron égett a tűz a 8-as főút közelében augusztus 5-én, amely a feketehegy-szárazréti zártkerti ingatlanokat is veszélyeztette. A rendőrség ekkor elővigyázatosságból 40 ingatlanból 61 embert telepített ki. Augusztus 12-én egyebek mellett ennek hatására tartottak utcafórumot, majd ennek folytatásaként és a nagy érdeklődésre való tekintettel szeptember 24-én csütörtök este lakossági fórumot a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház Galériatermében. 

A fórumon Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere többek közt elmondta, hogy az érintett ingatlanok tulajdonosai mit tehetnek meg, hiszen a külterületi zártkerti ingatlanokkal kapcsolatban az önkormányzatnak nincsenek kötelezettségei, de ez nem jelenti azt, hogy nem feladatuk segíteni az ingatlantulajdonosokat.

"Tudni kell. hogy itt a különböző besorolások egy dologban hasonlítanak ezeken a területeken, hogy itt lakóingatlanok nem lehetnek. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem laknak itt ezen a környéken, mert látja mindenki, hogy laknak, fontos lenne, hogy előre lehessen lépni, ezt viszont akkor lehetne megtenni, ha az utcaszélességet jelentősen, minden dűlő esetében növelni lehet, hiszen jelenlegi utcaszélesség két és fél-három-három és fél méter, azaz nem férnek el a legalapvetőbb közművek sem, nekik társulást kell alakítani és így elindítani a fejlesztéseket" – mondta Cser-Palkovics András.

Szontaghné Kovács Erika, a városrész önkormányzati képviselője beszámolt az augusztus óta elvégzett fejlesztésekről, valamint elmondta, hogy melyek a fórum elsődleges céljai.

"Azt gondolom, hogy az elsődleges az a víznek a bekötése, a vízhálózatnak a bővítése lesz, hiszen emiatt hoztuk létre a fórumot és nyilván minden egyéb kérdés, ami a zártkerti ingatlanokat érinti akár az utakkal, akár bármi egyébbel kapcsolatban" – fogalmazott Szontaghné Kovács Erika.

A fórumon szóba került továbbá, a pontos címképezés fontossága, hogy a hatóságok tévedés nélkül kijussanak az adott címekre, ezért a közeljövőben utcanévtáblák kerülnek kihelyezésre, hiszen a területen huszonnyolc olyan utca is van, amelynek jelenleg nincs hivatalos elnevezése. Emellett a hulladékszállítás, az ivóvíz- és szennyvízhálózat korszerűsítéséről és az utak fejlesztésének lehetőségeiről is tárgyaltak a jelenlévők.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek