Partly cloudy12 °C
2019. november 21. csütörtök Olivér
Menü

Ilyen volt az elmúlt öt év iskolakezdő időjárása és ilyen lesz ma

Ilyen volt az elmúlt öt év iskolakezdő időjárása és ilyen lesz ma
Csak idáig pihent a kréta (Fotó: kotoszo.blog.hu)

Az idei sulikezdés inkább arról fog szólni időjárási szempontból, hogy hányan fogják a teremben, vagy a folyosón hagyni a pulcsijukat. Reggel elkél egy kis kardigán, vagy vékonyabb pulóver, de délutánra inkább már a fürdőruci esne jobban. Kíváncsivá tett, hogy az elmúlt években milyen idővel is indult az ősz, az iskolakezdés első napja. Kinyitottam hát a jegyzeteimet.

Egyedül csak a hajnali, reggeli órák hőmérséklete fog emlékeztetni arra, hogy itt van az ősz. Persze, akinek az időjárás ezt nem juttatná eszébe, az majd észreveszi a sok ünneplőbe öltözött, bár még vékony sulitáskával ballagó, vagy a nyári tunyaság után még későn ébredő és ezért a késéstől rettegve rohanó diákokról. Aki fázós, annak javaslom, hogy reggel még vigyen magával vékony pulcsit, kardigánt, hiszen 7 óra körül még csak 11-13 fok körül lesz a hőmérséklet. Mire becsengetnek, vagy az első órában megtartatik a tanévnyitó, addigra közelítjük majd a 18-20 fokot, és mire az ebédre hívó menzaillat is beáramlik az orrlyukakon a déli napsütésben, egészen meleg lesz, akár 27-28 fok is lehet árnyékban. Szél alig lengedez majd, ezért ezt a hőmérsékletet több fokkal melegebbnek, akár 32-33 foknak is érezhetjük. Felhő alig lesz az égen, így csapadékra sincs kilátás. esernyőt ne vigyen senki. Arra mindenképpen érdemes odafigyelni, hogy a reggel elcipelt pulcsikat, melegebb ruházatot senki ne hagyja az oskolában, mert otthon lesz nemulass, mikor anyuci, esetleg apuci számadást kér az első napi viseletet illetően. Ráadásul péntek reggel esetleg szükség lehet rá!

Ilyen volt az elmúlt öt év iskolakezdő időjárása és ilyen lesz ma

Tavaly nem volt ilyen probléma, mivel aki akkor pulcsit vitt magával az vagy mazochista, vagy kabalából hordja magával ezt a fajta ruhadarabot. Egy évvel ezelőtt ugyanis olyan kánikula volt, hogy még többnapos hőségriadót is el kellett rendelni országos szinten. Fehérváron például 34 fokot mérhettünk árnyékban. Nem úgy, mint még egy évvel korábban: 2014-ben hűvös, szeles, esős idővel indított az iskola. Emlékszem, már hosszú évek óta nem kellett bent tartanunk az iskolában szeptember 1-jén reggel évnyitót, de ekkor ez is megtörtént. Még az ég is dörgött, ömlött az eső, délután alig volt 20 fok.

2013-ban volt talán az elmúlt éveket vizsgálva a legkellemesebb sulinyitány időjárási szempontból. 26 fok délután, nem volt se eső, se szél, de sütött a nap. Jobbat el se lehetett volna képzelni-persze a diákok ezt másképp vélték,-gondolom. 2012-ben mindössze egyetlen napra, pont szeptember 1-re ősziesre fordult az idő. Előtte és utána is kánikula, csak pont azon a napon borongós, néha csöpögős, szeles, hűvös idő volt. Mintha az időjárás is a vakációt siratta volna. Végül a visszatekintést 2011-ben zárjuk, amikor is igazi nyárias, száraz, napos, kánikulai idő volt, amely egészen szeptember 5-ig kitartott. Látszik a múltidézésből, hogy volt ilyen is, olyan is, kinek-kinek kénye és kedve szerint. De mivel az időjárás nem kívánságműsor, így azt kell elviselnünk, amit kapunk. Azért az idén nem lesz nehéz ez az elviselés!

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Idén sem kapcsolja le az áramot karácsony környékén az E.ON a hátralékosoknál
    Idén sem kapcsolja le az áramot karácsony környékén az E.ON a hátralékosoknál
  • Február 16-ára írta ki az időközi választást Dunaújvárosban az NVB
    Február 16-ára írta ki az időközi választást Dunaújvárosban az NVB
  • IV. Béla élete és uralkodása - tárlatvezetés és előadás az Országzászló téri kiállításon
    IV. Béla élete és uralkodása - tárlatvezetés és előadás az Országzászló téri kiállításon
  • Péntekig tart a Szent Erzsébet-napi adománygyűjtés az Öreghegyen
    Péntekig tart a Szent Erzsébet-napi adománygyűjtés az Öreghegyen
  • Negyven éves jubileumát ünnepelte a Ligetsori Óvoda
    Negyven éves jubileumát ünnepelte a Ligetsori Óvoda
  • Emelés - átlagosan harminc százalékkal nő a bölcsődei szakdolgozók bére 2021-re
    Emelés - átlagosan harminc százalékkal nő a bölcsődei szakdolgozók bére 2021-re
  • Meséld el legfantasztikusabb karácsonyi történeted! - Székesfehérvári novellapályázat indult
    Meséld el legfantasztikusabb karácsonyi történeted! - Székesfehérvári novellapályázat indult
  • Spirits in the Forest - új Depeche Mode-koncertfilm a mozikban
    Spirits in the Forest - új Depeche Mode-koncertfilm a mozikban

Eseménynaptár

  • Kézzel színezett képeslap - különleges ünnepi tárlat nyílt Londonban
    Kézzel színezett képeslap - különleges ünnepi tárlat nyílt Londonban
  • Segítségnyújtás - konzuli hivatalt nyitott Magyarország Vallettán
    Segítségnyújtás - konzuli hivatalt nyitott Magyarország Vallettán
  • Fizetésemelés és ösztöndíj - változások a szakképzésben
    Fizetésemelés és ösztöndíj - változások a szakképzésben
  • Festménykiállítás, gyertyás körmenet, kézműves-foglalkozás - Krisztus Király Napok
    Festménykiállítás, gyertyás körmenet, kézműves-foglalkozás - Krisztus Király Napok
  • HÍRADÓ 1-kor 2019. november 20.
    HÍRADÓ 1-kor 2019. november 20.
  • Megnyitó - új tárlattal jelentkezik a Kisfaludi Művészkör
    Megnyitó - új tárlattal jelentkezik a Kisfaludi Művészkör
  • Fehérvászon - függetlenfilm-fesztivál A Szabadművelődés Házában
    Fehérvászon - függetlenfilm-fesztivál A Szabadművelődés Házában
  • Hagyományőrző találkozó, madárbemutató - Attila nap Sóstón
    Hagyományőrző találkozó, madárbemutató - Attila nap Sóstón
  • Csajos est - a tartós párkapcsolat titkairól lesz szó
    Csajos est - a tartós párkapcsolat titkairól lesz szó
  • Digitális bökés vagy személyes érintés? – Döntésünk a jövőnk
    Digitális bökés vagy személyes érintés? – Döntésünk a jövőnk
  • November 22-én mutatják be a Fejér megyei Nemes Anna Előled című könyvét
    November 22-én mutatják be a Fejér megyei Nemes Anna Előled című könyvét
  • 30 éves az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye – szakmai előadás a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napokon
    30 éves az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye – szakmai előadás a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napokon
  • Közösségerősítés - megérkezett Thaiföldre Ferenc pápa
    Közösségerősítés - megérkezett Thaiföldre Ferenc pápa