7 évnél régebbi cikk

Megint bezártak egy nagy torrentoldalt - Mi lesz veled, letöltés?
Fehérvár Médiacentrum fotójaMegint bezártak egy nagy torrentoldalt - Mi lesz veled, letöltés?

Ez a nyár nem a torrentezőkről szólt. Vagyis de. Úgy fest, hogy szép lassan szűkül a mozgástér: egyre kevesebb oldalról lehet letölteni a legfrissebb filmeket, sorozatokat, játékokat, zenéket vagy szoftvereket. Pénteken a TorrentHound zárt be végleg. Mi lesz most a letöltőkkel?

Finito. - csak ennyit írt üzenetben a TorrentHound alapítója az egyik legnagyobb letöltésekkel foglalkozó portálnak. A TorrentFreak beszámolója szerint ezzel közel 10 éves működés végére tettek pontot az alapítók, így havi több millió látogatójuk kereshet új forrást a kalóztartalmakhoz. Azért ebben a keresgélésben nem hagyja teljesen magára a felhasználókat a most megszűnő oldal, hiszen ez fogadja azokat, akik felmennek a honlapra:

Azaz rögtön láthatjuk, hogy maradtak még helyek bőven azoknak, akik nem feltétlenül ragaszkodnak a különböző tartalmak legális beszerzési formáihoz. 

Úgy tűnik, hogy az elmúlt hónapokban valami elindult és mintha nagyobb elánnal vetették volna bele magukat a hatóságok a letöltések elleni harcba. Még júliusban húzta le a rolót végleg a Kickass Torrents, miután Lengyelországban elfogták 30 éves ukrán tulajdonosát. Az akkor legnagyobbnak számító torrentoldal éves szinten megközelítőleg 16 millió dollár bevételt termelt Artem Vaulinnak. Augusztusban következett a a torrentz.eu, amit mindenki csak a torrentfájlok legnagyobb keresőjeként tartott számon: innen direkt tartalmakat nem érhettek el a felhasználók, viszont a legnagyobb adatbázisok valamennyi találatát összefésülte, azaz mondhatjuk azt, hogy a torrentezők Google-je volt ez a honlap.

A most lelőtt TorrentHound azután emelkedett a legnagyobbak közé, hogy a versenytársak szép sorban kihullottak előle. A tulajdonosoknak szégyenkezniük azért soha nem kellett, mert havi több milliós táborral rendelkeztek, amely ugyan apadt az utóbbi időben, de még így is bőven milliós havi elérésekről beszélhettünk esetükben. Mindenesetre a forgalom csökkenése volt az egyik oka a mostani döntésnek, de ennél is nyomósabb indok volt az oldal ellen irányuló és folyamatosan szaporodó szerzői jogi bejelentések sora.

Ehhez képest mi a helyzet éppen Magyarországon? A legnagyobbnak számító hazai torrentoldal, az nCore él és virul, napi szinten több százezres elérést produkál. Ha az egyik legnagyobb online forgalmat monitorozó honlap, a SimilarWeb aktuális statisztikáira vetünk egy pillantást, akkor láthatjuk, hogy hazánkban a hetedik legnépszerűbb a szóban forgó oldal, olyan itthoni és nemzetközi nagyágyúkat megelőzve, mint az origo.hu, az Instagram, a Freemail vagy éppen a Wikipedia.

 

Kérdés, hogy ez meddig maradhat így. Az európai és világtrendeket figyelembe véve nem kedvez a helyzet a torrentezőknek. Persze, a Kickass Torrents esetében láthattuk, hogy a megszűnés után órákkal már megjelentek a klónoldalak, amik azóta is vígan működnek. Szóval egyelőre úgy fest, hogy a net az a hely, amire Eötvös Gábor híres mondása tökéletesen passzol: van másik!

Végezetül itt a TorrentFreak legfrissebb listája, ezeket a filmeket töltik le éppen világszerte a legtöbben:
1. Amerika kapitány: Polgárháború
2. Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból!
3. X-Men: Apokalipszis
4. Szemfényvesztők 2.
5. A kis kedvencek titkos élete
6. A zátony
7. Jason Bourne
8. Mike és Dave esküvőhöz csajt keres
9. A függetlenség napja 2: Feltámadás
10. Démonok között 2.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek