7 évnél régebbi cikk

Hogyan vegyünk új tévét? - A legfontosabb szempontok tévévásárláshoz
Fehérvár Médiacentrum fotójaHogyan vegyünk új tévét? - A legfontosabb szempontok tévévásárláshoz

Pár hete már körbejártuk a témát, hogy így karácsony előtt néhány héttel mik is lehetnek a sláger termékek a nagy ajándék vásárlás közepette. Akkor a sok kütyü között éppen csak megemlítettem, a LED tévéket.

Pedig mióta elérhető árkategóriába csökkent a laptévék ára, évek óta egyik húzó ágazata a műszaki áruházaknak az LCD tévé. Ez persze nem csak az online és hagyományos áruházaknak köszönhető. A nagy gyártók igen vehemensen tolják arcunkba az igen lehengerlő képminőséget a nagy áruházak TV-kiállító sorain, olyan bemutató videók kíséretében, amin időnként még én is meghökkenek.

A nagy márkák üzletpolitikáját figyelembe véve elmondható, hogy a minden évben megjelenő új típusokat és modelleket az év végén vagy a következő év elején mutatják be valamelyik nagy nemzetközi elektronikai vásáron (ilyen például a CES), majd pedig általában május elején felkerülnek az üzletek polcaira az első fecskék a friss modellekből, hogy elkápráztassanak minket a képminőségükkel. Ezt a sokat üzletbe járók könnyen kiszúrják, mert ez idő tájt általában jut minden nagy áruház műszaki részlegébe legalább egy 60" átmérőjű készülék az új palettából, csak hogy epekedve láthassuk a különbséget az otthoni és a kiállított darab képminősége között.

Hát igen, ilyenkor hazaérve és tévé elé ülve jön a kínzó felismerés, hogy le kellene cserélni a régi, hagyományos TV-t, vagy esetleg a több éves LCD tévét frissítsük egy nagyobb, szebb képet, jobb képminőséget adóra. Aztán jönnek a további kérdések, amikben bizonytalanok vagyunk: Milyet? Mekkorát? Mennyiért? Okosat? HD? UHD? 3D?

Nem mindig a méret a lényeg

Először is azt célszerű eldöntenünk, hogy a lakás melyik helyiségében fogjuk használni az új készüléket. Egyrészt egy kisebb szobába nem célszerű egy túlzottan nagy tévét elhelyezni, másrészt más igényeknek kell megfelelni akkor, ha a konyhába, a hálószobába, a gyerekszobába vagy a család minden tagja által használt nappaliba keressük a legjobb megoldást. Persze tudjuk és sok helyen láthatjuk is, hogy a tévé mérete kifejez bizonyos dolgokat. És az emberek - ha tehetik - egymást igyekeznek túllicitálni az új tévé méretével is. Pedig itt is igaz a kevesebb, illetve kisebb néha több elve. Nem feltétlenül a leghatalmasabb készülék a legjobb választás.

Ha például túl közel ülünk egy túl nagy tévéhez, akkor hosszú távon nehezebbé, fárasztóbbá válhat a teljes kép befogadása, hiszen még a tökéletes kép is pixelessé, szemcséssé válhat. Érdemes a következő ökölszabályt alkalmazni: körülbelül akkora tévét vegyünk, aminek a képátmérője fele annak a távolságnak, ahonnan nézzük. Kicsit érthetőbben, tehát ha például két méterről nézzük a tévét, akkor egy 100 cm-es képátló az ideális méret. Persze minél jobb a felbontás, annál élvezetesebb a kép közelről is.

Ez fokozottan igaz, ha belefutunk egy ívelt, úgynevezett curved készülékbe. Ezek a készülékek inkább egy nagyobb szobában adják ki előnyüket, kisebb szobákban nem is érdemes kísérletezni velük, mert csak rosszabb lesz, mint a sima lapostévék. Az elve az lenne, hogy minél jobban hajazzunk a mozizás élményére, mert hogy a nagyobb mozikban is ívelt a vetítő felület, de ez viszont azt feltételezi, hogy mindenki középről nézze a tévét, ami egy kisebb lakásban ugye nem mindig kivitelezhető, így aztán, aki nem pont középről nézi, annak nem lesz éppen a legjobb a képminőség. Én egyelőre nem erőltetném ezeket a típusokat.

Okostévé a sláger

Az okostévék multimédiás szolgáltatásokat, internetelérést és különböző okos alkalmazásokat vonultatnak fel és ezekkel válnak olyan sokoldalú információs- és szórakoztató központtá, amelyek izgalmas és érdekes tartalmakat nyújtanak az egész családnak. Sokan elsőre azt gondolhatják, hogy csak a fiatalokat érdekli a tévéken fellelhető plusz tartalom, pedig ez egyáltalán nincs így. A megfelelő platform használatával a kezelése olyan egyszerű, hogy egyik korosztály számára sem okoz nehézséget.

Az évek alatt, mióta hódítanak az okostévék, sokat fejlődött a szoftverük. Sőt, velük együtt a szoftverek megfelelő működéséért felelős technikai háttér is. Kezdetben az okostévé-rendszer kimerült abban, hogy tudtunk skype-olni, YouTube-ot nézni a tévén, és ha elég gyors volt a TV szoftvere akkor talán még megpróbálkoztunk a netes böngészéssel is, de az esetek többségében ez hatalmas türelmet igényelt. Régen, de nem ma. A gyártók és tartalomszolgáltatók is átpozicionálták az okostévé rendszereket. Manapság skype-olni már nem tudunk a tévén. A  böngészés viszont kezd igen kényelmes lenni, sőt, drágább modelleken már osztott képernyőn is működik, vagyis egy képernyőn láthatjuk a böngészőt is benne egy hírportállal, mellette pedig kedvenc sorozatunkkal.

Aztán találunk még olyan VoD tartalmakat is az okostévén, melyekről egy korábbi posztunkban már beszéltünk. Ilyen például az HBO GO, mely minden HBO előfizetés mellé ajándékba jár, de lehetne még megemlíteni a netes videókölcsönzőket is, mint például a FilmBox Live vagy a Netflix, hogy csak a nagyobbakat említsem. De okostévénk tele van még olyan hasznos és kevésbé hasznos alkalmazással melyek jó időtöltést kínálnak, ha éppen nincs jó műsor a tévében. Ilyenek például a időjárást bemutató alkalmazások vagy a számtalan zene hallgató alkalmazás. Tudunk neten klasszikus rádiót hallgatni, de kereshetünk ízlésünknek megfelelő zeneszolgáltatót is, ilyen például a Spotify. Szóval igen széles a választék.

Nem mindig az olcsó, az olcsó készülék

A vásárlás során ne csak az árcédulát nézzük. Persze azért egyértelmű, hogy a készülék vásárlását igen nagyban befolyásolja az árcímke, de ne ez legyen a legfontosabb paraméter. Célszerű elismert, megbízható, évek óta ismert, nagy gyártó készülékét választani, hiszen az ismeretlen márkákkal szemben ezek többnyire fejlettebb technológiát, terméktámogatást és könnyen elérhető ügyfélszolgálatot és szervizhálózatot is kínálnak. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy kevésbé ismeret márka belső menüje és okostévé rendszere hatalmas csalódást tud okozni. Ezzel pont azt az élményt veszíthetjük el, amiért megvettük az új készüléket.

A nagy márkák szoftveres felülete olyan mértékben kezelőbarátok és könnyen kezelhetőek, hogy az már-már pofonegyszerűnek tűnik. Akik láttak már ilyet közelről, vagy ismerősnél, azok lepődnek meg igazából, hogy egy egyszerűbb, olcsóbb típusnál ez mennyire nem így van. Én voltam már úgy, hogy egy ilyen okostévének csúfolt TV beállítását feladtam, mert annyira bonyolult volt, hogy nem érte meg a vesződést.

A terméktámogatás is fontos

A komoly márkák esetében egyértelmű, hogy a fejlesztés folyamatos és nem felfutó rendszerű. Vagyis a szoftverfejlesztések és az új alkalmazások nem csak a legújabb modelleket illetik meg, hanem a korábbi évek modelljeit is. Így egy tavaly vagy előtte vásárolt okostévé nem butul el egy év alatt - ha egy kicsit késve is, némi előnyt adva a friss modelleknek -, mert megkapják az új alkalmazásokat és fejlesztéseket.

Nekem volt olyan három éves modellem, mely még a kifutás előtt megkapta a friss modell ráncfelvarrott kezelőfelületét, mely sokkal jobbá tette a tévénézési élményt. De találkoztam már olyan márka okosnak csúfolt tévéjével, ahol a három éves modellnek már nem volt frissítése és nem volt tovább lehetőség a YouTube alkalmazás használatára. Azért ez őrületes! Pont a YouTube, ami minden tekintetben viszi a pálmát az okostévék esetén is. Egy felmérés szerint az ilyen tévéken a leggyakrabban használt alkalmazás a YouTube. Talán nem véletlenül.

De legalább ennyire fontos a beszerzési forrás, azaz a tévét értékesítő kereskedő gondos kiválasztása is. Gyanús lehet a túlzottan vonzó ár, ez főleg a netes vásárlásokra igaz. Az adott esetben szürkeimportban érkező készülék olcsóságára könnyen ráfizethetünk, ha a garanciális problémánkkal később nem érjük el a kereskedőt. Ha neten vásárlunk, mindig ellenőrizzük a garanciális feltételeket! Egy jobb, márkás TV-re kettő, de akár három év gyártói garancia is jár. Már ha hazai forrásból származik a termék. Jellemzően a trükkös webáruházak úgy ügyeskednek, hogy nem gyártói garanciát írnak, hanem üzlet garanciát, mely azt jelenti, hogy a termék nem a hivatalos magyarországi márkaképviseleten keresztül érkezett az országba. Ilyenkor a márkaszervizek csak a kötelező, az EU-ban is bevett szokás szerinti kötelező 1 év garanciát állják. A további garanciával az vásárlás "helyét" kell felkeresni, már ha pár év elteltével még fellelhetőek.

3D vagy UHD?

Lehetőségeinkhez mérten érdemes a lehető legkorszerűbb technológiát, a legjobb minőségi paramétereket választani. A tévék között vannak olyanok, amelyek sokkal többet tudnak, mint amit jelenleg valóban ki tudunk használni, de mivel egy készüléket több évre vásárolunk, így az időközben megnövekedett igényeinket is ki kell szolgálnia. Éppen ezért manapság már érdemes a 4K (vagy Ultra HD, UHD) felbontású készülékeket választani, amelyek a napjainkban elterjedt Full HD felbontás négyszeresét tudják.

Az Ultra HD formátum, amit a mozik világában is gyakran 4K névvel illetnek, a HDTV legújabb generációja. Képfelbontása a „közönséges HD” négyszerese (3840 x 2160), segítségével pedig a televíziós szórakoztatás új korszaka nyílhat meg. Az elemzők arra számítanak, hogy ez a szabvány lesz a jövő, ellenben a 3D-vel, amelyet már a gyártók sem nagyon erőltetnek. Olyannyira nem erőltetnek, hogy a nagy gyártók 2016-os modelljei között nagyítóval kell keresnünk olyan modelleket, melyek még a 3D technológiát támogatják. Bevallhatjuk a 3D-nek leáldozott. Drága volt a tartalmak készítése, egy-egy ilyen technológiájú film legyártása hatalmas összegekbe kerül és míg a moziban megél ez a formátum, addig a napi szinten szükséges tartalmak előállítása mennyiségileg hatalmas plusz költséget rótt a tévétársaságokra. Éppen ezért jutott odáig a tévés szakma, hogy Európában az utolsó ilyen tartalmat szolgáltató csatorna is befejezte működését a nyár folyamán.

Ráadásul az UHD tartalom tű éles és megdöbbentően részlet gazdag, már-már mesterkélten természetfeletti képminőségének az élvezéséhez nem szükséges kiegészítő eszköz, szemben a 3D tartalmak maximális élvezetéhez szükséges macerás szemüveg használattal. Szóval a jövő az UHD. Műholdról már most is számtalan UHD minőségű tévécsatorna adásából lehet válogatni, melyek közül hazánk területéről is 4 ingyenesen fogható, de csak egyéni műholdvevővel.

Az UHD előnyei

- Az UHD kép négyszer akkora pixelsűrűségű, mint a jelenleg népszerű Full HD
- Élethű képminőség, tűéles képek
- Remek színvisszaadás: erősebb kontrasztok, élénkebb színek
- Extrém mélységélesség: döbbenetes látványvilág
- Igazi moziélmény otthonunkban - nagyobb kijelző esetén

Multimédiás tartalmak

A végére hagytam talán a legtöbbet használt funkciót: a film lejátszást. Nem véletlenül. Ez a funkció, vagyis a pendrive-ról, külső merevlemezről történő film, zene, kép lejátszás már régen nem újdonság, még csak okostévé sem kell hozzá. Szinte minden forgalomban levő LED tévé ismeri ezt a funkciót. Ha van rajta egy vagy két USB-csatlakozás, akkor szinte biztos, hogy a számítógépen letöltött tartalmakat lejátssza a TV.

A gyártók között azért itt is akad hatalmas különbség. Míg az egyszerűbb márkák nem biztos hogy megbirkóznak a legújabb videó tömörítési eljárásokkal és nem lehet rajtuk (vagy csak nagyon rossz képminőségben) lejátszani a filmeket, addig a nagy márkák estében - hála a folyamatos szoftverfrissítésnek és támogatásnak - ezekkel sosincs gond. Sőt, arra is van lehetőség, hogy a tévét videómagnóként használjuk. A tévére csatlakoztatott külső merevlemezre (fontos: pendrive nem jó hozzá!) akár tudunk felvenni is a TV-ből, akár csak 20 éve a VHS-magnók korában, csak itt már digitálisan. Az így felvett tartalmat aztán bármikor megnézhetjük. De fontos, hogy csak azon a TV-n tudjuk visszanézni, amin fel is vettük. Tehát számítógépre átvitt adattárolóról nem tudjuk majd tovább szerkeszteni. Ennek szerzői jogi okai vannak, de még így is nagyon hasznos funkció. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek