7 évnél régebbi cikk

Fehérvári programok a hétvégére: Brains-koncert, bokszgála, esküvői nyílt nap, Márton nap és mozikban A martfűi rém
Fehérvár Médiacentrum fotójaFehérvári programok a hétvégére: Brains-koncert, bokszgála, esküvői nyílt nap, Márton nap és mozikban A martfűi rém

Márton nap Szent Márton legendájához kötődik, aki a püspökké választás elől a ludak közé menekült, de a szárnyasok gágogással elárulták rejtekhelyét. A rómaiaknál szintén ludat, Mars hadisten szent madarát fogyasztották ezen a napon (avis Martis). Mi is készültünk néhány fehérvári programmal Márton napjára, de nem feledkeztünk meg a Brains-koncertről, az esküvői nyílt napról, A martfűi rém című filmről, a bokszgáláról és egyéb, a szabadidő eltöltését szolgálni hivatott lehetőségekről sem. Na nézzük, mit kínál Fehérvár november második hétvégéjére.

Koncert: Brains 
Mikor? november 12., szombat
Hol? Fezen Klub

Ezt azt hiszem nagyon nem kell magyaráznom. Aki szereti, az tudja, miről van szó, aki nem ismeri, az most meg fogja. Nekik annyit azért mondjunk el, hogy Magyarország (egyik) legsikeresebb elektronikus zenét játszó zenekaráról van szó. Zenéjükben valamennyi jelenlegi elektro-stílus megtalálható, a dubstep, a drumstep, aze elektro, a break is, ráadásul kiváló élményekkel térhetünk haza koncertjeikről. Jegyek még kaphatóak, infók a Facebook eseményen


Esküvő: Esküvői nyílt nap 

Mikor? november 12., szombat 10:00
Hol? Hiemer-ház

Fehérvári jegyespárok, figyelem! Az eljegyzés örömét már felváltotta az esküvő szervezésével járó koncentráltság. Ha még csak most kezded a nagy nap előkészületeit, vagy már nyakig benne vagy a folyamatban, akkor szombaton a Hiemer-házban a helyed. Az esküvői nyílt napon ugyanis a menyegző szervezéséhez szükséges minden információt, elintéznivalót kézhez kaphatnak a párok. A rendezvény ingyenesen látogatható.


Sport: Félix Promotion Profi Bokszgála
 
Mikor? november 12., szombat 19:00
Hol? Lakeside Hotel, élőben az M4 Sporton

Magyarország legsikeresebb boksz-promótere, Rácz Félix most Fehérváon szervez egy gálát. Kát harcos, dagadó izmok, megannyi pofon. Ha csípted a Rocky-filmeket vagy már eleve a boksz szerelmese vagy, akkor most élőben is végig szurkolhatod a meccseket a ringen kívülről. Láthatod, vajon sikerül-e kivívnia a bajnoki címet a fehérvári Törteli Balázsnak, vagy hogy Kovács Zoltán megszerzi-e a WBO Európai-bajnoki címet olasz ellenfelével szemben. A bűvös négyszögben végig követhetjük még Pintye Szabolcs és dél-afrikai ellenfelének párharcát, valamint Harcsa Róbert és az észt bokszoló összecsapását. Hajrá Fehérvár, magyarok! A belépő 4000 forint.

 


Fesztivál: Ne gyere el! Fesztivál

Mikor? november 11., péntek 18:30
Hol? Nyolcas Műhely

Voltál már olyan nyári fesztiválon, ami novemberben van? Ha nem, akkor ez a fehérvári program - ami a paradoxonok paradoxona - nem neked szól. Vagyis de. Szóval ha te is ilyen őrült vagy, akkor irány a Nyolcas Műhely. A Ne gyere el! nyári fesztivál nem előadóit a Facebook eseményen csekkolhatod. Ja és a nincs belépő, ami 1990 forint. Erre varrj gombot! Vagy ne.

Na, elmész vagy sem? (Fotó: Tele Élettel)


Gyerek: Harcos Bálint meseíró Fehérvárra látogat

Mikor? november 12., szombat 12:00
Hol? Fehérvári Pagony

A Szofi-könyvek, a Petya és Tulipán, a Tigris és Motyó, a Csupaszín oroszlán gyerekmesék írója, Harcos Bálint ezen a hétvégén Fehérvárra látogat. És nem csak, hogy idelátogat, de elhozza a gyerkőcöknek legújabb meséjét, a Szofi és a Mikulást is! Játék, mese, olvasás, jókedv és bolondozás mellett tehát már megkezdődik az ünnepekre hangolódás is a Pagony kuckójában. A részvétel ingyenes, de a szervezők kérik, hogy aki szeretne eljönni, azok jelezzék emailen vagy telefonon. Az elérhetőségek az esemény Facebook oldalán találhatóak. Az alábbi videóban a meseíró egyik története elevenedik meg.


Színház: Play Strindberg / Játsszunk Strindberget!

Mikor? november 11., péntek 19:00
Hol? Pelikán Kamaraszínház

Egy svéd írótól, Alfred Strindberg tollából származik a Haláltánc című dráma, ami a házasságról, a párok közti összecsapásokról, az együttélés pokláról szól. Strindberg sokat utazott, többször is megnősült, de házasságai egy idő után mind tönkrementek, mivel az eszménykép, amit a szeretett nőről kialakított, rendre szétfoszlott. Strindberg darabja ihlette a svájci Dürrenmattot, aki a svéd író mondatait használva ironikus, kesernyés, de szórakoztató színpadi játékot hozott létre Játsszunk Strindberget! címmel. A darabot Tóth Ildikó, Hirtling István és Sághy Tamás viszi színpadra.


Buli: Közönségkorcsonya

Mikor? november 12-13.
Hol? Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok

A csípős hidegtől, a ködös levegőtől, a sapka-sál-kesztyű kombinációtól már karácsonyi hangulatod van? Akkor tetézheted ezt még egy kicsit: húzd fel a csillogó talpú cipőt és csúszkálj egyet a közeledő tél örömére. A korcsolya nem csak mozgást jelent, de új kihívást is, hogy megállj a jégen, akár haverod nyakába, kabájtába, karjára csimpaszkodás árán is. Aztán majd együtt elestek, és jöhetnek a hupikék foltok. A belépő Ősfehérvár kártyával 800, egyébként pedig 1000 forint, de kiválthatsz bérletet is a hétvégi csúszkálásokhoz 7500 aranyért. 


Mozi: A martfűi rém

bemutató: november 10.
Hol? Cinema City Alba

2016 az igaz történeten alapuló filmek éve, gondoljunk csak a Sully - csoda a Hudson-folyón, a Snowden, vagy a Mélytengeri pokol című filmekre. Most egy magyar történettel gazdagodik ez a sor. A martfűi rém egy 1957-es eseménnyel kezdődik, amikoris Martfűn halálra ítéltek egy férfit két nő meggyilkolásáért. Hét évvel később azonban a gyilkosságok folytatódnak... Figyelem: a film és az előzetes is csak 18 éven felülieknek ajánlott.

 


Fehérváron túl: Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár megnyitó
Mikor? november 11-12.
Hol? Budapest, Vörösmarty tér 

Bár ezen a hétvégén Szent Márton napját ünnepeljük, nem árt figyelmeztetni magunkat, hogy ez bizony az utolsó ünnep adventi időszak előtt. Szóval lassan felkerülnek az utcai fények, kivilágítják a köztéri karácsonyfákat, beindul a korcsolyázás, forraltborozás, hogy aztán mindez fejvesztett vásárlásba torkolljon, hogy meglephessük szeretteinkket szenteste. Hogy elsőként élhesd át ezt az élményt akkor Budapesten a helyed, ahol ezen a hétvégén nyit meg a Vörösmarty téri karácsonyi vásár.  


Vissza a fehérvári Márton naphoz

Tánc: Márton-napi táncház
Mikor? november 12., szombat 17:00
Hol? Táncház

Nem csak enni, de mozogni is szeretnél Márton napon? Akkor legyél szombaton a táncházban, ahol belekóstolhatsz a szilágysági táncokba is. Galiba zenekar szolgáltatja a talpalávalót, lesznek kézműves foglalkozások, népi gyermekjátszó, este pedig táncmulatság. Belépő 500 forint, a Facebook eseményt itt érheted el. 

Gasztro: Márton-napi vigadalom
Mikor? november 12., szombat 18:00
Hol? Városi Piac

Vigadj, egyél, igyál, táncolj: ludaskása és újborok várnak a Városi Piacon. Fellép az Alba Regia Egyesület Művészeti Néptánccsoportja, éjféltől lesz tombola, a zenét Máté Lajos szolgáltatja. Asztalfoglaláshoz és a részletes programhoz szükséges további infókat a Facebook eseményen találod.

Vendéglátás: Libalakoma a fehérvári éttermekben
Mikor? november 11-13.
Hol? Fehérvár 

Márton nap főszereplője a liba. Ez megjelenhet mindenféle program grafikájában, vagy libasimogatóként egy esemény keretében, de feltűnhet tányérunkon is grillezve, megsütve, töpörtyűként, levesben, vadasan, pörköltként és még ki tudja milyen formában. Fehérvár több étterme is egyedi menüt gondolt ki Szent Márton napjára, mi pedig egy korábbi cikkünkben összeszedtük ezeket és az ünnepi kínálatukat.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek