Újabb konteók születtek Seuso-ügyben
Újabb konteók születtek Seuso-ügyben
Újabb konteók születtek Seuso-ügybenAz 1980-as évek legvégén Sümegh József édesapja kérte, hogy indítsanak a fia halála ügyében új nyomozást, mert úgy gondolta, Jóska nem lett öngyilkos. Annak idején a Magyar Néphadseregben elég sok volt az öngyilkosság és a tisztázatlan haláleset, ezeket az akkori illetékesek gyorsan lezárták. Rengeteg szülő, hozzátartozó tett Sümegh apjához hasonlóan bejelentést, mert sokan szerették volna, ha jogállami keretek között vizsgálják ki, annak idején mi történt szerettükkel.
Ön a Sümegh József halála ügyében indult nyomozásban vett részt.
Sümegh Jóska ügye is abba az ügyhalmazba tartozott, amivel az ORFK-n belül működő, Tonhauser László ezredes nevével fémjelzett Nemzetközi, Szervezett és Kábítószer-bűnözés Elleni Szolgálat kezdett el foglalkozni. Ők kapták azt a feladatot, hogy nézzenek körbe Sümegh halála ügyében, és ha idegenkezűséget vélnek felfedezni, intézkedjenek a nyomozás elrendelésének ügyében. 1992 óta dolgoztam ennél a rendőri szervnél, és abban a megtiszteltetésben, abban a szakmai kihívásban volt részem, hogy ebben az ügyben az első két és fél–három évben részt vehettem. Megpróbáltunk mindent megtenni azért, hogy büntetőjogilag releváns bizonyítékokat tárjunk az illetékesek elé. Ez részben sikerült, részben nem.
Mikor jutottak el a nyomozás során oda, hogy Sümegh József összefüggésbe hozható a nagyon értékes leletegyüttessel, amit később Seuso-kincs néven ismert meg a világ?
Első körben „csak” – és ezt nagy idézőjelben értsék – a tisztázatlan haláleset ügyében kezdtünk el kutatni, és ahogy az lenni szokott, egyre több és több információmorzsa került a birtokunkba. Ilyenkor a nyomozóhatóság teljesen rutinszerűen megpróbálja feltérképezni az áldozat teljes előéletét. Nem történ ez másképp Sümegh Jóskával sem – nézze el nekem, magamban őt mindig így hívom. Egészen az elején nyilvánvalóvá vált, hogy ez a fiú amatőr kincskereső volt – hogy nagyon egyszerűen fogalmazzunk. Nagyon sok emberrel beszéltünk, nagyon sok információforrást próbáltunk feltárni, és körülbelül 1992 második felére nyilvánvalóvá vált, hogy egy olyan műtárgyegyüttes – akkor még nem tudtuk, hogy pontosan miről van szó – okozhatta közvetett módon Sümegh József és legalább még másik két ember halálát, amit Sümegh talán 1976-77-ben áshatott ki Polgárdi környékén. Ahogy ez lenni szokott, a nyomozásnál elérkezett az a lélektani pillanat, amikor ez a sok apró kis kirakós elem elkezdett összeállni, amire még rátett egy lapáttal, hogy kaptunk segítséget a muzeológusok részéről is. Akkor vált számunkra nyilvánvalóvá, hogy arról a leletegyüttesről van szó, ami később Seuso-kincs néven vált ismertté. Ez az az időpont, amikor a Sotheby's aukciósház megpróbálta értékesíteni a gyűjteményt. Aztán kiderült, hogy az eredetigazoló dokumentumokkal problémák vannak. Hamis libanoni papírokkal akarták értékesíteni a kincset. Az árverésre nem került sor, mert három ország, Libanon, Jugoszlávia és Magyarország is bejelentette igényét a leletre.
Leírta a blogjában, hogy több lehetőség is van arra, miként derülhetett fény arra, hogy Sümegh József kezében van egy nagy értékű kincs. Mik ezek a lehetőségek?
Két lehetséges forgatókönyv körvonalazódott. Ezek közül az egyiket én csak civil vonalnak nevezném. Jóska az Ecseri úti piac környékén működő neppereknek értékesített már ehhez a kincshez tartozó darabokat és más tárgyakat is. 1977-78-tól kezdve adatok utalnak arra, hogy visszatérő ember volt a piacon, többen ismerték. Fel is ültették, és aprópénzért vásárolták meg tőle a kincs darabjait. Esetenként milliós értékű tárgyakat ezer-kétezer vagy tízezer forintokért adott el. Ez a civil vonal. A másik a katonai vonal. Nagyon úgy tűnik, hogy Jóska annyira büszkélkedett ezekkel a kincsekkel, amiket kiásott, hogy bent a laktanyában – Pápán szolgált – társainak, később tiszthelyetteseknek és tiszteknek is eldicsekedett azzal, hogy neki milyen kincsei vannak. A nagy álma az volt, hogy fogatos lesz. Elhatározta, hogy lovat meg szekeret vesz majd, ha leszerel. Pechére a pápai laktanyában a hivatásos állományban volt olyan tiszt, tiszthelyettes, akik amatőr gyűjtők voltak, és akiket megajándékozott egy-egy érmével, ezzel-azzal.
Emberek vagyunk, ő is megpróbálta könnyíteni a sorkatonai életét. És itt jön az a bizonyos titkosszolgálati vonal a képbe. Nagy valószínűséggel legalább egy, de inkább két olyan hivatásos tiszt vagy tiszthelyettes is volt a pápai laktanya katonái között, akik – hogy finoman fogalmazzak – az elvártnál szorosabb kapcsolatot építettek ki nemcsak a magyar katonai elhárítással, hanem a szovjet katonai elhárítással, a GRU-val is. A hetvenes évek közepén, a hidegháború sűrűjében vagyunk. Ebben az időszakban pedig semmi nem történhetett az úgynevezett szocilista táborban, amiről a szovjetek ne tudtak volna. Nem volt komoly laktanya, de alakulat sem, ahol ne lett volna jelen a szovjet katonai elhárítás és hírszerzés. Semmi sem történhetett, amiről ne értesültek volna.
Az én feltételezésem szerint nemcsak a magyar katonai elhárítás, de a GRU is felfigyelt erre a műkincseket, antikvitásokat gyűjtő kiskatonára, és ráállították az embereiket. Sümegh Jóska erre egyébként rájött. 1978-ban vonult be. A visszaemlékezések szerint az első másfél évben teljesen hétköznapi kiskatonaként viselkedett, nem lógott ki semmilyen módon közülük. 1980 májusa-júniusa körül teljesen magába fordult. Ezt több forrás is megerősítette. Onnantól kezdve elkezdett úgy viselkedni, mint aki nem érzi jól magát a bőrében. Bizalmatlanná vált. Megkérte például a családtagjait is, hogy ne látogassák. „Ne gyertek, mert jobb lesz nektek, ha nem jöttök” – mondta, de nem adott rá semmiféle magyarázatot. Szinte senkivel nem érintkezett. Nehezen aludt el, többször panaszkodott, hogy rosszul alszik. Feltételezhető, hogy ez volt az a pillanat, amikor rádöbbent: olyan játszmába keveredett, amiből nem lehet jól kijönni.
December 20-án szerelt volna le, december 11-én rendkívüli eltávozást kért. Addig erősködött és vetette latba minden kapcsolatát, amíg ezt engedélyezték neki. Távozott Pápáról, de nem haza ment, hanem Székesfehérvárra, majd innen egy szomszédos faluba, ahol rokonoknál eltöltött három napot. Nem ment haza a családjához, hanem ezekhez a távoli rokonokhoz ment. Ott egymásnak ellentétes magyarázatokat adott, össze-vissza beszélt arról, hogy miért van ott. Nem ment ki a házból, de gyakran odament az ajtóhoz, ablakhoz, kinézett rajta, mintha feltérképezné a környéket. Majd felkerekedett, és Polgárdi Ipartelepre ment. A szemtanúi beszámolók elég pontos leírást adtak utolsó óráiról. December 14-én délután három-négy óra között találkozott két civilbe öltözött, negyven körüli férfival. Beült egy kocsmába velük, beszélgettek. Előtte csokoládét vett a rokon gyerekeknek kétszáz forintért. Négy után, fél öt felé annyit látnak a helybéliek, hogy elindulnak a pincék felé. Valaki azt mondta, volt egy Lada és abba ültek be, valaki szerint hármasban gyalog mentek. Egy biztos, ekkor látták Jóskát utoljára élve. Majd pár nap múlva, amikor a környéken robbantásra készültek, a munkások ellenőrizték a területet, bementek a Borbély-pincébe, ahol megtalálják Jóskát két mikádóövre felakasztva. A lába leért a földre. Három nyompár vezetett a pince felé, de csak kettő vezetett vissza, és még volt pár olyan közvetett bizonyíték, ami már akkor elegendő lehetett volna ahhoz, hogy szöget üssön a katonai ügyészek fejébe... Mindez hat nappal a leszerelése előtt történt. Két héten belül mindenféle különösebb nyomozati cselekmény nélkül lezárták az ügyet…
Tóth Tibor ezeken felül még számos az üggyel kapcsolatos fontos tényt elárult, és az összeesküvés-elméletekből sem volt hiány az est folyamán. Lehetnek-e tárgyak még Magyarországon? Vannak-e új információk? Rejtett-e még Sümegh József kincseket? Ezeket a kérdéseket is megválaszolja a Seuso kedd legközelebbi adása, amely november 29-én, este lesz a Fehérvár Televízióban.
