7 évnél régebbi cikk

Ilyen egy indiai lagzi - Egy dunaújvárosi fotós kalandozásai a szubkontinensen
Fehérvár Médiacentrum fotójaIlyen egy indiai lagzi - Egy dunaújvárosi fotós kalandozásai a szubkontinensen

Hankusz Kálmán, saját elmondása szerint, mindig olyan helyekre próbál ellátogatni, ahova egy átlag turistának még nem sikerült. A témaválasztást nagyban segíti, hogy most már meghívókat, és helyszíneket is küldenek neki követői. Így jutott el Indiába is, egy tradicionális esküvőre.

A dunaújvárosi fotós egy három éjen, három napon át tartó tradicionális indiai nászra, a dél-indiai Keralába kapott meghívást. A hosszú menyegzőhöz azonban el is kell jutni, ennek folyamata egy csomó előkészítést igényel. A jegyeseket elsősorban a nagynéni és a nagybácsi választja ki, és ők tudatják a szülőkkel a lehetséges férjjelölt nevét, rangját. Ezt megelőzően azonban alaposan utánaérdeklődnek a családnak. Fontos, hogy a férjjelöltnek jól kereső munkája legyen, az pedig előnyt jelent, ha az külföldön van. Nagyban akadályozhatja a frigy létrejöttét viszont, ha valamelyik családban már történt válás. Ha azonban sikerült kiválasztani a jegyespárt, a család közösen elmegy a helyi asztrológushoz, aki egyezteti a fiatalok jövőjét.

Az asztrológusok munkáját a mai napig hatalmas tisztelet övezi. Jobbra Hankusz Kálmán. (Forrás: Hankusz Kálmán)

Miután a felek megbizonyosodtak arról, hogy nincs semmilyen folt a fiatalok becsületén, a leendő ara vendégül látja szülei választottját, és családját. Itt esély adódik arra, hogy a fiatalok megbeszéljék, miként gondolják közös jövőjüket, ám ez is szigorúan csak a szülők jelenlétében folyhat. A vendéglátás utáni napokban a fiú szülei értesítik arról a másik családot, hogy miként döntöttek, de ahhoz, hogy bármelyik fél nemet mondjon, nyomós indok kell.

Ha mindketten igent mondtak, újra az asztrológus elé állnak, aki fél és egy év távlatában kitűzi a lagzi időpontját. Ez az időszak elég kell hogy legyen egy három napig tartó dínom-dánom megszervezésére, viszont ez a frigy általában még nem hivatalos, a papírokat csak ez után írják alá.

Hankusz Kálmánt a három napos lakodalom részleteibe is beavatták:

1. nap: Az esküvő napján a lányra a szülei ráaggatják az összes arany ékszert, amit körülbelül születése óta csak erre a napra tartogattak, gyűjtögettek. A szertartás mindig nagy, külön erre a célra felépített színházteremben zajlik, ahol a szűk családi körnek számító 300-400 ember helyet tud foglalni. A széksorok előtt egy színpadon két trón áll, ami a fiatalok helye lesz az este folyamán. Miután az örömapa átadta a lánya kezét a vőlegénynek, a hitvesek nyaklánccal és gyűrűvel ajándékozzák meg egymást.

A fiú egy kis piros porral egy pontot fest felesége hajtövének vonalára, majd kézenfogva tesznek egy kört a színpadon. Ezt követi a vendégekkel való fotózkodás, ami több óráig is eltarthat, hiszen akár 400 fős is lehet a násznép. Nem egy kellemes dolog, ha belegondolunk, hogy negyven fok az átlaghőmérséklet, ami 80 százalékos páratartalommal párosul, emiatt a sokadik képen már nem biztos, hogy a párnak őszinte a mosolya.

A kép jobb oldalán a friss házaspár pókerarccal (Fotó: Hankusz Kálmán)

A több száz fő megetetésénél a legtöbb háziasszonynak egy hatalmas mosatlan edény kupac jut eszébe. Ezt küszöbölték ki azzal, hogy az ételt organikus eldobható tányéron tálalják fel, pálmalevélen. Mivel evőeszköznek a jobb kezük öt ujját használják, nem sok időt kell fordítani a buli utáni takarításra.

Az étel kiosztása a tömeg ellenére gyorsan ment (Fotó: Hankusz Kálmán) 

A lagzi első éjszakáján a férj először viszi haza feleségét, aki ezután az új családjával fog együtt lakni. Az anyósát és az apósát nem csak a szüleiként kell tisztelnie, de anyának és apának kell szólítania őket, meséli a fotós.

2. nap: Délben folytatódik a lagzi, ugyanaz a forgatókönyv mint előző nap, annyi különbséggel, hogy itt már ezren felüli lehet a násznép. Az első napi fényképezés csak bemelegítés volt, ugyanis ezekkel a vendégekkel is meg kell ismételni a folyamatot, ami több órát is jelenthet.

3. nap: Ezen a napon sincs pihenés, az esküvő a lány családjánál folytatódik, konkrétan reprodukálják az előző napot.

A hagyományos szári mellett a fiatalok modern ruhákban is kamera elé álltak (Fotó: Hankusz Kálmán)

Egy asztrológushoz Hankusz Kálmánnak is sikerült ellátogatnia, erről, valamint egy rejtélyes szigetre való látogatásáról is beszél a Fehérvár Televízió Fehérvári Beszélgetések című műsorában. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek