7 évnél régebbi cikk

A lengyel különleges erők
Fehérvár Médiacentrum fotójaA lengyel különleges erők

Az évszázados (és már-már visszaélésszerűen emlegetett) magyar-lengyel barátságot figyelembe véve sorozatunk első közép-kelet-európai szereplőjének a lengyel ejtőernyősöket választottuk, illetve a pár évvel ezelőtt létrehozott Dowództwo Wojsk Specjalnych-t, ami (a jelentős mássalhangzó-torlódás ellenére) tényleg jelent valamit. Méghozzá azt, hogy Különleges Erők Parancsnoksága.

A kezdetek

A lengyelek soha nem szerettek azzal büszkélkedni, hogy zaklatott történelmük során az oroszok bármilyen területen példaként szolgáltak volna számukra (a krumpliból készült vodka ötletének prioritása azóta is vita tárgya a két nemzet akadémikusai között). Egyetlen kivétel mégis van, mégpedig a ejtőernyős csapatoké. 1936 nyarán ugyanis a varsói vezérkar a Vörös Hadsereg egy évvel korábbi, gigantikus hadgyakorlatának tapasztalataiból kiindulva (amikor több ezer szovjet ernyős ugrott egyszerre a meghívott nemzetközi megfigyelők ámuló szemei előtt) döntött ugyanis arról, hogy az Ostrov-Mazoviecka melletti gyalogsági kiképzőközpont infrastruktúráját kiegészíti egy 25 méteres toronnyal. A leendő ernyősöket itt is önkéntes alapon válogatták, majd – miután a kicsit kezdetleges, lövészközpontú kiképzés végére értek – szeptember végén sor került az első, hőlégballonból történő ugrásokra is a Varsó melletti Jabłonna repterén. Aki egyetlen lábát sem törte el, bekerült abba a válogatott csapatba, amelynek tagjai (instruktori feladatokat kapva) a majdani lengyel ejtőernyős alakulat további bővítését végezték.

1937 tavaszán már hatvanan voltak, és a soros hadműveleti gyakorlaton több ugrást is végrehajtottak, ezúttal már repülőgépekből. A tábornokokat annyira felizgatta az új, korszerű fegyvernem gondolata (na meg a keletről, illetve nyugatról jövő, távolról sem megnyugtató hírek), hogy ’38-ban megalakult az első reguláris, kifejezetten ejtőernyős század, majd 1939 májusában Bydgoszcz-ban ünnepélyesen felavatták a lengyel hadtörténelem első katonai ejtőernyős ki- és továbbképző központját.

A helyi kocsmárosok és az altesti munkásnők túl sokáig nem örülhettek a megugró forgalomnak, mert alig három hónap múlva egy kefebajszú tartalékos osztrák tizedes úgy döntött, hogy Lengyelországnak semmi keresnivalója az európai térképeken. A bydgoszczi iskolát csak az első évfolyam tudta elvégezni, a másodiknak már nemhogy kiképzőközpontja, de hadserege, sőt gyakorlatilag hazája sem volt.

A második világháború

A lengyelekről tudjuk, hogy igen nagy a társadalmi és földrajzi mobilitásuk (gondoljunk napjaink több százezernyi londoni vendégmunkására), s ez különösen igaz volt a negyvenes években. Nem meglepő tehát, hogy aki fegyvert bírt fogni és úgy érezte: tud és akar is tenni valamit a Harmadik Birodalom ellen, az fogta magát és – ilyen-olyan utakon, eszközökkel és módszerekkel – átcuccolt Nagy-Britanniába. A lengyel katonai koncentráció 1941 végére olyan töménységet ért el, hogy Skóciában – a soknemzetiségű 10th Commando ezreden belül – létrehozták az 1. Samodzielna Kompania Commando-t, vagyis az Első Önálló Kommandó-Századot, bizonyos Smrokowski kapitány vezetése alatt. A srácok keményen állták a sarat, például később, a Monte Cassino-i harcok során, ahol az állomány hatvan százaléka halt hősi halált a nyugati szövetségesek oldalán.

Az 1. Samodzielna Kompania Commando tagjai 1943-ban (Fotó: wikipedia.org)

Kicsit később odahaza megalakult a Batalion Dywersyny „Parasol”, vagyis a „Napernyő” Diverzáns Zászlóalj, amit – természetesen – főként egykori ejtőernyősökből és felderítőkből toboroztak, s amelynek az volt a feladata, hogy Varsóban és ennek környékén folyamatosan zaklassák a németeket. Nem volt az a kifejezetten nyugdíjas állás; az alakulat nem egészen két év alatt teljesen felmorzsolódott.

A szovjetek (miután részükről elfoglalták fél Lengyelországot és lepaktáltak a nácikkal) egy ideig tétlenül nézték az eseményeket, majd miután Adolf Hitler 166 hadosztálya és közel 4,5 millió katonája 1941 nyarán átlépte a szovjet határokat, a fejükhöz kaptak. Mindenféle intézkedés mellett ők is létrehoztak egy lengyelekből álló különleges zászlóaljat, a Polski Samodzielny Batalion Specjalny-t, melynek tagjait ejtőernyős kiképzésben (is) részesítették, a kötelező marxizmus-leninizmus mellett. Ők is a németeket cseszegették, de őket a hazai lakosság sem tudta maradéktalanul a szívébe zárni, mert szovjet egyenruhát viseltek a szerencsétlenek.

1944-ben a britanniai lengyel légimozgékonyságú csapatokat betagolták a First Allied Airborne Army-ba, de a normandiai partraszállásnál – legnagyobb sajnálatukra – nem kaptak szerepet; meg kell várniuk a Market Garden hadműveletet, hogy ismét a németek torkának ugorjanak. Itt, Driel és Arnhem környékén, a Waal és a Meuse hídjainál az akkorra már dandárnagyságúra hízott lengyel magasabbegység (1. Samodzielna Brygada Spadochronowa, vagyis 1. Önálló Ejtőernyős Dandár) komoly veszteségeket szenvedett: a három megerősített zászlóaljból álló, mintegy 1600 fős dandár harcoló létszámának 40%-át elvesztette. És gyorsan tegyük hozzá: parancsnoka, Sosabowski dandártábornok (az ominózus filmben Gene Hackman alakítja) a kezdetektől fogva aggályosnak, katonai szempontból kvázi megvalósíthatatlannak tartotta az egész Market Gardent. És neki lett igaza: láthattuk a moziban is.

A háború után

A második világháború után a maradék lengyel ejtőernyősöket – mintegy történelmi igazságszolgáltatásként – Németországban állomásoztatták, majd a csonka dandárt 1947-ben feloszlatták. Mivel akkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy a kommunisták rátették kezüket a hazájukra, talán nem meglepő, hogy a korábbi öt-hat évben a brit demokrácia (és Őfelsége hadserege, valamint titkosszolgálata) emlőiből táplálkozó lengyel katonák 80-85 százaléka nem kért a hazatelepülés kiszámíthatatlan következményeiből. Sokuk visszatért az Egyesült Királyságba, de mentek közülük az USA-ba, Kanadába és Ausztráliába is. Szinte mindegy volt, csak az angol legyen a hivatalos nyelv.

Az ötvenes-hatvanas években a lengyelek különleges regionális egységeket hoztak létre, amelyekről gyakorlatilag tilos volt beszélni. Ilyen volt az 56. Pomerániai Különleges Század, a 49. Varsói Különleges Század, vagy a 62. Sziléziai Különleges Század.

1958-ban megalakították a 6. Légimozgékonyságú Rohamhadosztályt, amelynek négyezer embere Krakkó környékén igyekezett megfelelni annak a feladatnak, hogy éles háború esetén a szovjet bajtársakkal együtt megindulnak Németország (akarom mondani az NSZK) ellen. Ennek a filmnek a forgatása – hála istennek – az ismert körülmények miatt elmaradt.

1968 augusztusában, az internacionalista testvéri segítség óráiban az itteni ejtőernyősök feladata volt a csehszlovák Pardubice katonai repülőterének elfoglalása, amit csont nélkül abszolváltak is. Persze a háttérben azért szúrós szemű (és csőre töltött Makarovú) szovjet komisszárok felügyelték a műveletet, nehogy a két náció katonái (a hazai csehek és a vendégjátékos lengyelek) valami hirtelen, buta és kósza ötlettől vezérelve elkezdjenek fraternizálni. Ez a veszély persze minimális volt, hiszen lengyel testvéreink ebben is nagyon hasonlítanak hozzánk: évszázadok óta minden közvetlen szomszédjukkal összerúgták már a port, s ebben a csehek sem képeznek kivételt.

A hetvenes évek legelején a lengyel katonai hírszerzés is létrehozta a saját különlegeseit, akik a 4101-es Különleges Zászlóaljba tömörültek. Rossz nyelvek szerint később néha a polgári hírszerzés, illetve a belső elhárítás is hozzájuk fordult, ha kínos-kényes meló volt kilátásban: teszem azt egy-két katolikus papot vagy szakszervezeti vezetőt kellett – a szép szavakon messze túlmutató módon – jobb belátásra bírni, vagy esetleg egy teljesen elszemtelenedett nyugati hírszerzőt kellett rádöbbenteni arra, hogy vegyen már vissza az arcából.

A GROM

A rendszerváltozást követően a lengyelek (is) rágyúrtak a nyugati kapcsolatokra és amiben lehetett, német vagy USA-modellt követtek. Ily módon 1990. július nyolcadikán kihirdették annak a belügyi egységnek a megalakulását, amelyet ejtőernyősökből és harci búvárokból válogattak össze, s amely a GROM (Grupa Reagowania Operacyjno Manewrowego-Mobilnego, azaz Mobil Manőverezhetőségű Műveleti Reagáló Csoport) nevet viseli, de a grom állítólag villámcsapást is jelent lengyelül. A gromosokat az amerikai Delta Force és a német GSG-9 képezte ki, néminemű SAS-tanácsadók közreműködésével. A GROM a mai napig kifejezetten antiterrorista feladatokat lát el, és számos külföldi bevetésen bizonyította profizmusát.

Ők hoztak ki Irakból 1991-ben jó pár beragadt amerikai hírszerzőt, akik nem hallgattak elég gyakran híreket és csak akkor kapcsoltak, hogy nagy gáz van, amikor megdöbbenve tapasztalták, hogy állig felfegyverzett, európainak tűnő, és valami elképesztő szláv akcentussal angolul beszélő emberek mondják be a kevesek által ismert, titkos azonosítási jelszót, tuszkolják fel őket egy terepjáróra és menekítik ki Bagdadból.

1999-ig belügyi csapatnak számítottak, de a hadsereg az év őszén átvette őket és azóta katonai egyenruhájuk van. Ott voltak Haitin, Irakban, ott vannak Afganisztánban, Boszniában és Koszovóban, továbbá olyan feszültségzónákban, amelyekről nem írnak a napilapok. A kifejezetten katonai feladatokon túl őket mozgósítják akkor is, ha lengyel állampolgárok külföldön túszhelyzetbe kerülnének, vagy ha lengyel nagykövetségek fokozott védelmét kell biztosítani háborús övezetekben.

A JWK

A második különleges lengyel katonai egység, amely szintén az ejtőernyősök vázára épült, az a Lubliniecben állomásozó Jednostka Wojskowa Komandosów (Katonai Kommandós Alakulat, a továbbiakban JWK), amely a GROM kiváltságának számító antiterror-fellépésen kívül mindenben utazik: VIP-védelem, szabotázsakciók, konvojkísérés különlegesen veszélyes területeken, útvonal- és objektumbiztosítás, CSAR-műveletek (Combat Search and Rescue, más rövidítéssel SERE, vagyis amikor – teszem azt – ellenséges terület felett lelőtt repülőgép személyzetét kell kimenekíteni), mélységi harcászati és/vagy hadműveleti felderítés, túszmentés, földön, vízen, víz alatt és levegőben végrehajtott rajtaütések, satöbbi.

A JWK kiválasztási módszerei hasonlítanak a testvérszervezetekéhez: a hadsereg legtökösebb egységeitől jelentkezők egy hétnapos tréningen adnak számot ismereteikről és képességeikről. Minden reggel egy 15 kilométeres futással kezdenek, majd céllövészet, elsősegélynyújtás, közelharc, szituációs szerepjátékok következnek, gyakorlatilag napi 18 órán át. A hetedik napon pszichológiai vizsgálat és személyes elbeszélgetés van, amelyen az ezred minden hájjal megkent pszichológusai és a jelöltek leendő parancsnokai igyekeznek rávilágítani a potenciális új kolléga legrejtettebb titkaira, félelmeire, fóbiáira és önismereti hiányosságaira. És a tapasztalat az, hogy mindezekből olyanoknak is van bőven, akik úgy érzik, ők Superman, a Terminátor és Hellboy genetikai kereszteződéséből jöttek létre.

Aki átmegy a rostán (20-30 százalék) máris aláírhat egy (megújítható) hároméves szerződést a JWK-val. Az első három év egy 18 hónapos, három, egyenként féléves szakaszra osztható „munkahelyi képzéssel” indul. Az első hat hónap az alapvető kommandós ismeretek elsajátításáé: ejtőernyős ugrások, tengeri és édesvízi merülési gyakorlatok, katonai felderítés, különleges fegyverek megismerése és használata (íj, harci fejsze, kések, számszeríj, lőfegyverek, stb.), nyelvtanulás (angol, arab, francia, német), robbanóanyagok, tájékozódás, túlélés sivatagi/sarki/magashegyi/nagyvárosi körülmények között.

A második hat hónap a kombinált képzésé: az újoncok (veteránokkal vagy egymással, esetleg egyénenként) olyan feladatokat kapnak, amelyek a majdani harci körülményeket modellezik: bejutni egy katonai objektumba és matricát ragasztani a törzsfőnök tartalék egyenruhájának vállapjára; ellopni a honvédelmi államtitkár kabinetfőnökének töltőtollát; bejutni a varsói vízművek diszpécserközpontjába és az ügyeletes irodájának ablakára ráírni, hogy „Itt járt Stanisław Kilroy lengyel hazafi!” és így tovább. Nagyon sok laktanyaparancsnoknak és stratégiai üzem vezérigazgatójának rontották már el a karácsonyát ezek a fiúk.

A harmadik félév a szakterület választásának, illetve a szakosodás elmélyítésének ideje: az átlagos kommandósból (van ilyen egyáltalán?) ekkor lesz mesterlövész, robbantási szakértő, harci búvár, híradós, túsztárgyaló, profi katonai sofőr, testőr, felderítő, nyomkereső, és a minden lengyelek istene tudja csak, hogy mi még…

A másfél évet követően következik a valódi Élet: jöhetnek az éles, egyenes és közvetlen felelősségű műveletek, feladatok, akciók, belföldön és külfödön egyaránt. A JWK-t még a rendőrség és a hatósági jogosítványokkal, valamint önálló nyomozati jogkörrel rendelkező (!) lengyel belbiztonsági szolgálat, az ABW is igénybe szokta venni, tehát ilyen szempontból olyan szerepük is van, mint idehaza a TEK-nek.

A JWK belső szervezeti felépítése (2015-ös információk szerint) a következőképpen néz ki:

  • a törzs, amelyben öt szakosodott részleg van: adminisztráció, felderítés és hírszerzés, műveleti együttműködés, CIMIC (civil-katonai együttműködés) és távközlés/híradó;
  • három harci század, mindegyikben 12, egyenként hatfős raj; egy-egy raj a következőkből áll: parancsnok, helyettes, rádiós, szanitéc, fegyverzeti szaktiszt, közelharc-specialista;
  • egy támogató zászlóalj, hét századdal; a századok szakosodása a következő: műszaki karbantartás, elsősegély, hírközlés/rádió, parancsnoki támogatás, általános támogatás, alapkiképzés, biztonsági/védelem/rendészet;
  • logisztikai század.

Itt persze a “század” szó nem a megszokott, 120-180 fős lövész-századot jelenti, ez mindenkinek világos. Ha röpke fejszámolást végzünk, akkor láthatjuk, hogy a JWK nagyjából 300-320 harcoló tagból és ugyanennyi háttéremberből áll – de hangsúlyoznám, hogy az alapkiképzést mindenki elvégzi, a szanitécektől kezdve a fegyvermestereken át a sajtótisztekig.

A Formoza

Nem hagyhatjuk említést nélkül a „Formoza” különleges harcibúvár-egységet, a Morska Jednostka Działań Specjalnych-t sem, amely Gdyniában állomásozik. 2014-ig a haditengerészethez tartoztak, azóta közvetlenül a Különleges Erők Parancsnoksága (Wojska Specjalne) vezetőjének jelentenek. Hat, autonóm feladatvégrehajtásra alkalmas, egyenként 16-20 fős harci szakaszuk kifejezetten vízi és víz alatti műveletekre specializálódott, s ők látják el azon lengyel tengerjáró hajók fedélzeti biztosítását is, amelyek olyan vizeken közlekednek, amelyeken fokozott a kalóz- vagy terrorveszély.

A NATO-híreket rendszeresen olvasók számára úgy tűnik, hogy az USA komolyan számol a Wojska Specjalne alakulataival. Amúgy a lengyelek voltak az első külföldi nemzet, amelynek fegyveres alakulata (jelesül a GROM egyik szakasza) 1994-ben megkapta az amerikai Commendation Medal-t, a harci körülmények között tanúsított különleges bátorságért és helytállásért járó kitüntetést. 

Rajongj a Konteóblogért itt vagy csak simán olvasd itt.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek