Legyen több megváltozott munkaképességű a fehérvári munkahelyeken!
Legyen több megváltozott munkaképességű a fehérvári munkahelyeken!
Legyen több megváltozott munkaképességű a fehérvári munkahelyeken!Különleges konyhában látták vendégül az fmc.hu munkatársait ebédre. Ezt a finomságot kóstolhattuk meg:
Tejszínes-zöldséges csirkeragu masnitésztával (Fotó: Horváth Reni)
Az ínycsiklandó fogást Pálinkás Tibor, Magyar Mónika és Földi Marianna az Arany János EGYMI Ezredéves Óvodája, Általános Iskolája és Készségfejlesztő Iskolájának tanulói tálalták elénk. Marcsi, Mónika és Tibor mindhárman Down-szindrómások, óvodás koruk óta járnak az intézménybe, ahol a súlyos és halmozottan sérült gyerekek oktatásával és társadalomba való integrációjával foglalkoznak egészen huszonöt éves korukig. A három fiatal tizenegy és tizenkettedik évfolyamosok az iskolában, ami itt nem pontosan azt jelenti, amit egy átlagos középiskolában. Amíg el nem érik a felső korhatárt, egy-egy adott évfolyamon más-más modulokat látogatva többször is végigjárhatnak. A legkülönfélébb gyakorlati ismereteket sajátítják így el, mint a háztartástan, az agyagtárgykészítés, a fonal és textilművészet, az udvaros feladatok vagy az irodatechnika – heti néhány órában külső munkahelyeken is. Munkatársainkat egy háztartástan-foglalkozáson látták vendégül, ahol Szabó László séf segítségével pucolták a zöldségeket, mosogattak, terítettek, fűszereztek, kevertek és aprítottak – ismerkedtek a konyhai munkafolyamatok minden elemével.
Tibor gyakorlott mozdulatokkal keverte és fűszerezte az ételt (Fotó: Horváth Reni)
Kováriné Bujdosó Lilla, a készségfejlesztő iskola munkaközösség-vezetője elmesélte: sokszor mondják más iskolák tanárai, hogy milyen nehéz dolga lehet. "Én azt válaszolom nekik: inkább nektek nehéz, hiszen itt senki nem káromkodik, kiabál. Végtelen sok szeretetet, kedvességet adnak ezek a gyerekek, folyamatosan örömmel tölt el a jelenlétük.” És valóban ezt érzem én is közöttük. Amikor ránézek a hároméves lányomra önfeledt játékai közben, sokszor kívánom, hogy bárcsak minél tovább megőrizné azt az ösztönös életörömöt és tisztaságot, ami a lényét áthatja. Ezt láttam ezeken a fiatalokon is: a rácsodálkozás örömét minden sikerrel elvégzett feladatnál, és a büszkeséget, ha egy kérdésre tudták a választ, vagy épp ügyesen megterítették az asztalt. 
Mónika és Marcsi büszkén szemlélik munkájuk eredményét: a terített asztalt (Fotó: Horváth Reni)
Marcsi, Mónika, Tibor és még sok-sok társuk itt az iskolában képes az önálló munkavégzésre. Sőt, sok ép munkavállalóval szemben nemcsak lelkiismeretesen végrehajtják a rájuk bízott feladatokat, de kiváló a monotonitástűrő képességük, és nem pazarolják az energiáikat a kollégák között sokszor felmerülő emberi játszmákra, rivalizálásra, irigykedésre, rosszindulatra, hatalmi harcokra. Őket a legegyszerűbb dolgok is boldoggá teszik: ha tudják, hol a tányér helye a szekrényben, vagy sikeresen megpucoltak és összeaprítottak egy sárgarépát.
De vajon van-e hely mindannyiuk számára Székesfehérváron a munka világában? Mi lesz velük, amikor rövidesen betöltik a huszonötöt, és el kell búcsúzniuk az intézménytől, ahová hároméves koruk óta a szüleik minden reggel bekísérték őket? Mert abból, amit Kováriné Bujdosó Lillától hallottam, nekem nagyon úgy tűnt, hogy egyelőre kevés az a munkahely Fehérváron, ahol tárt karokkal fogadják a sérült fiatalokat. Egy nagy hipermarket, egy étterem, egy kertészet,és egy autóalkatrészekkel foglalkozó cég van városunkban, ahol biztosított az állandó együttműködés.
Ezen azonban változtathatunk és változtatnunk is kell! Lehet, hogy sok munkáltató egyszerűen keveset tud arról, mi mindent is bízhatnának rá ezekre a megváltozott munkaképességű fiatalokra, milyen feltételekkel foglalkoztathatják őket. Az iskola pedagógusai ezen igyekeznek változtatni. „Rengetegszer visszük ki a gyerekeket a városba különböző programokra, hogy lássák, ismerjék meg, fogadják el őket az emberek. – foglalta össze Kováriné Bujdosó Lilla. – Közös játékokat szervezünk a Vörösmarty Általános Iskola tanulóival, és évről évre megrendezzük az összetartó futást is. Minél több érintkezéssel, közös élményszerzéssel a célunk a növendékeink ép társadalomba való beilleszkedésének megkönnyítése."
