Százéves varrógéppel alkot a fehérvári cipészmester
Százéves varrógéppel alkot a fehérvári cipészmester
Százéves varrógéppel alkot a fehérvári cipészmesterTalálós kérdés: Mivel javít cipőt egy huszonegyedik századi cipészmester? Száztíz éves varrógéppel! Nem erre tippeltél volna? Hát, én sem… Patócs Attila azonban elárulta, ezekkel a gépekkel sokkal precízebb és alaposabb munkát tud végezni, ezért is ragaszkodik hozzájuk. „Amelyiket motor hajtja, az könnyen megszalad az anyagban, ha véletlenül kicsit jobban rátaposok a pedálra. Azon aztán már nem lehet segíteni.” Attila műhelyében tehát az orosz gyorsvarrógép mellett sorakozik a száz és száztizenöt éves Singer is, melyeket minden nap használ. Megtanulta egymaga javítani is őket, mert Székesfehérvár egyetlen varrógépműszerésze már nem vállal ilyen régi mechanikus szerkezeteket, elég feladatot adnak neki a nagyobb varrodák modern eszközei. „Addig szedtem szét és raktam össze magam a varrógépeket, amíg szépen ki nem tapasztaltam, hogyan kell. Alkatrészt pedig úgy szerzek hozzá, hogy a méhtelepen veszek kilóra régi varrógépeket.” A hagyománytisztelő mester legszívesebben egyébként is kézi szerszámokkal dolgozik. Azok mellett mindössze egy csiszológép áll a polcok között a cipőtalpak alakításához, és egy régi monstrum, egy igazi szíjgyártó gép gazdagítja még a gyűjteményét.
Attila nemrég egy biciklis balesetben eltörte a kezét, de a felépülés alatt sem bír lemondani a munkájáról
(Fotó: Horváth Reni)
„Nincs olyan feladat, amit el ne vállalnék – büszkélkedik –, leggyakrabban sarkalással, talpalással, varrással fordulnak hozzám. De vállalok cipzárcserét, táskák javítását is. Most éppen egy cipőt festek. Világosszürke volt, a gazdája nehezen tudta ápolni, tisztán tartani. Kapott egy vegytintát, ettől kicsit megszilárdult a bőr, most viszem rá a fekete színt, aztán a politúrt. Végül bekenem bagarollal, azzal a klasszikus cipőápolóval, amit ma Magyarországon már nem is lehet kapni. Majd egy viaszréteget viszek fel rá géppel, ez vízhatlanná teszi. Elsősorban egyébként a harminc fölötti korosztály jön, a fiatalabbak már legfeljebb akkor, ha anyuka vagy apuka elküldi a cédulával, hogy váltsa ki az itthagyott lábbelit.”
Attila Békés megyéből érkezett Fehérvárra, egy Zsadány nevű kisközségből. „Anyám gyakran küldött a suszterhez már egészen kis koromban, ott fogott meg a szakma. Ő tényleg nagyon régimódi cipész volt, mindent kézzel csinált. Nem volt csiszológépe, a köszörűt is kézzel tekerte. Szerettem nézni, ahogy dolgozik. Leültem mellé, mesélt, mutatta a munkafolyamatokat lépésről lépésre. Aztán amikor az általános iskolával végeztem, csakis ezt a szakmát akartam megtanulni, nem is érettségiztem.”
A műhelyben főként kézi szerszámokat használ (Fotó: Horváth Reni)
A megélhetést azonban az ezerhétszáz fős községben nem volt könnyű biztosítani, ezért egy ismerős biztatására Attila Székesfehérvárra költözött, és a Denso-ban helyezkedett el. „Három évig dolgoztam ott, majd visszatértem a szakmámhoz: a Fal közben egy cipőbolt alkalmazottjaként nyitottam hátul egy kis műhelyt, ott javítottam a lábbeliket. Talán emlékszel, volt ott egy egész házfal nagyságú festmény, ami egy cipészműhelyt ábrázolt. Amikor aztán a kereskedő hét évvel ezelőtt úgy döntött, hogy Budapestre megy, én itt maradtam, és megnyitottam a saját műhelyemet. Jó hely ez a Budai út–Távirda utca sarok, könnyen megtalálnak az emberek.
A száztizenöt éves varrógép és a régi falfestmény egy részlete (Fotó: Horváth Reni)
Manapság, amikor minden eldobható, vajon mégis hány éves cipőket hoznak javítani az emberek? "Épp néhány hete javítottam egy harminc éves cipőt! Egy igazi, jó, kézi készítésű cipő több évtizedet is kibír! De nem mindegy, hogyan hordjuk, miként ápoljuk. Hetente kell bokszolni, fényezni, persze nem ezekkel a manapság divatos gyorsfényekkel! Ezen kívül a cipőnek az tesz jót, ha minden másnap pihentetjük, nincs folyton a lábunkon. A járás közben keletkezett ráncok kisimítására pedig tegyünk bele sámfát, vagy tömjük ki újságpapírral, úgy tároljuk!"
Attila műhelyében a legrégebbi cipő még 1956-ban készült, egy csizmadia műhelyében. Ez persze már csak kiállítási darab. "Jó pár évtizedet kiszolgált kisgyerekcipő ez! Több gyerek is hordta egymás után. A legtöbb mai lábbeli bezzeg jó, ha két-három évet kibír."
