6 évnél régebbi cikk

Ilyen volt az utolsó tanítási nap Fehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotójaIlyen volt az utolsó tanítási nap Fehérváron

Csütörtökön véget ért az iskola, péntektől már nyári szünet van egészen szeptember 1-ig. Az utolsó tanítási napon több diák volt a belvárosban és a játszótereken, mint az iskolapadokban.

Csütörtökön ért véget a 2016/17-es tanév. Azért nem pénteken volt az utolsó tanítási nap, mert az előírásoknak megfelelően 180 napos lehet a tanév. Ez ebben az évben éppen június 15-re, csütörtökre esett, így ma már az iskolákban egyáltalán nem volt tanítás. Sőt, ahogy elnéztük, már tegnap se nagyon, hiszen a város játszóterei és a belváros is megtelt diákokkal, akik intézményesített lógással töltötték a napot – természetesen tanári felügyelettel.

Tulajdonképpen mondhatjuk azt is, hogy csütörtökön napközben egész Fehérvár egy nagy osztályfőnöki óra lett, hiszen akármerre néztünk, mindenhol fagyizó, mászókázó, pacsáló vagy csak árnyékban ücsörgő diákokat láttunk. Valahogy így:

30 fokban a legjobb az utolsó tanítási napon lógni az osztályfőnökkel (Fotó: Horváth Reni)

Az osztálytermekben maximum a Vakáció!-felirat maradt a táblán (Fotó: Horváth Reni)

Mert a gyerekek például a Koronás Parkban játszottak (Fotó: Horváth Reni)

Vagy csak az árnyékban pihenték ki a fárasztó tanévet (Fotó: Horváth Reni)

Az iskolakezdés idén is szeptember 1-jén lesz, ami viszont péntekre esik. Tehát feltehetően nem várható erős kezdés az első tanítási napon sem. Ez egy ilyen év.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek