6 évnél régebbi cikk

Ez a hét terület szépül meg Fehérváron – közel 70 milliárd forint a projektek végösszege
·Hírekgazdaság·Utolsó frissítés: undefined
Ez a hét terület szépül meg Fehérváron – közel 70 milliárd forint a projektek végösszege
·Hírekgazdaság·Utolsó frissítés: undefined

Évtizedekre meghatározza Fehérvár életét a következő hét terület felújítása. A Modern Városok Program keretében összesen 68,056 milliárd forint érkezik a városba a beruházásokkal. Mutatjuk, hol szépül Fehérvár és környéke 2022-ig.

A Modern Városok Program kulturális, logisztikai, egészségügyi és sport fejlesztéseket is magába foglal, és nem túlzás kijelenteni, hogy megvalósulása esetén hosszú távon határozza meg majd Székesfehérvár és környékének életét. Ez a hét terület örülhet:

  1. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház belgyógyászati és onkológiai tömbjének felújítása, valamint új parkolók létesítése. A projekt teljes összege 7 milliárd forint lesz, a tervezés már folyamatban van, a munkák pedig 2018 második felében indulnak meg, és várhatóan 2020 második felében fejeződnek be.

  2. Székesfehérvári Középiskolai Campus kialakítása. 7,5 milliárd forintból igazi diáknegyednek örülhetnek majd a fiatalok, a Csónakázó tó melletti felújítások jövő év második felében indulnak és 2020 végén záródnak majd.

  3. Kulturális és turisztikai vonzerő növelése, a Fekete Sas Szálló és a Zichy-liget fejlesztése. A Fekete Sas Szállóban kulturális központ kialakítása a terv 3,8 milliárd forintból. A Zichy-liget pedig 5,7 milliárd forintból szépül majd meg.

  4. Zöld Város – Fehérvár Tüdeje Program. Az Alsóvárosi rét megvásárlásával a város hosszú távon biztosítja, hogy a terület nem ipari célokra hasznosul, hanem Székesfehérvár nyer egy újabb területet, amely nem csak környezetvédelmi tehercsökkentést biztosít, hanem hatalmas zöldfelületet biztosít parkokkal, erdőkkel. A projektre szánt teljes összeg 1 milliárd forint, 2021 elejéig a fásításokkal is végeznek majd.

  5. Velencei-tó és környékének felújítása. A projekt tartalmaz kerékpár út bővítést, a Pákozdi Katonai emlékpark fejlesztését és a Velencei tábor felújítását is. A beruházások végösszege 2,54 milliárd forint lesz, és 2021-ben kerül pont a végére.

  6. Multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok építése. Ősszel már a közbeszerzési eljárási elkezdődik a 6000 férőhelyes rendezvénycsarnoknak, 2019 második félévében pedig megnyílhat a nagyközönség előtt is a 13,820 milliárd forintba kerülő központ.

  7. Székesfehérvár-Börgönd repülőtér és ipari park. Az állami támogatással már korábban visszavásárolt repülőteret sport és üzleti célra is hasznosítja majd a város a jövőben, és ipari park is lesz a területen. A projekt megvalósítás 12,376 milliárd forintba kerül, a befejezése pedig várhatóan 2020 második féléve.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek