A Székesfehérvári és a Móri járás is Magyarország luxusterületei között
A Székesfehérvári és a Móri járás is Magyarország luxusterületei között

A pénzcentrum.hu összeállításából jól látszik, a társadalmi rétegek elszakadása földrajzilag is jelentős Magyarországon: míg a legszegényebb kistérségek lakói éppen csak megélnek, de inkább vegetálnak, addig a leggazdagabb magyar településeken élők nyugodtan tovább gondolkodhatnak az étel-lakhatás problémakörén. Legalább is a statisztikák szerint.
Ez számokban hogyan néz ki? Míg Közép-Magyarországon éves szinten nagyjából 1 millió forintból gazdálkodhatnak a lakosok, addig Észak-Alföldön fejenként mindössze évi 695 ezerből kell boldogulni. A jövedelem különbségeket a munkanélküliségi-ráta alakulása is visszatükrözi, a gazdagabb járásokban többnyire 3 százalék alatti, a legszegényebb területeken pedig bőven 10 százalék feletti a munkanélküliek aránya, de akad olyan hely is, ahol átlépi a 20 százalékot.
Fejér megye, és azon belül a Székesfehérvári, valamint a Móri járás a módos térségek közé tartozik, olyannyira, hogy mindkettő bekerült az országos top 10-be. Ami viszont érdekes, Mór és környéke a gazdagabb, 5. helyen áll a listán, hiszen az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) kimutatása szerint az egy lakosra eső összes nettó jövedelem 1 032 606 Ft/év/fő, az egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem pedig 2 021 865 Ft/év/fő.
A Székesfehérvári járás - jövedelmi viszonyait tekintve - két hellyel hátrébb, a lista 7. pozícióját fogta, mivel a TeIR szerint az egy lakosra eső összes nettó jövedelem 1 027 984 Ft/év/fő, az egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem 2 034 750 Ft/év/fő.