7 évnél régebbi cikk

Mit vennél meg egy szupermarketben? És mit nem?
Fehérvár Médiacentrum fotójaMit vennél meg egy szupermarketben? És mit nem?

Hohó, az Aldi bejelentette, hogy Magyarországon is utazással bővítik a kínálatukat. Az Aldi Utazás név alatt futó szolgáltatás szeptember 21-én indult és blablabla... sok a duma! Most őszintén, kell ez nekünk? Amikor először meghallottam, kikerekedett szemekkel érlelődött bennem a kérdés: miért? Majd eltűnődtem azon, hogy mi lesz a következő lépés? Világuralom? Jó, nyilván ez egy kicsit túlzás, de vajon meddig mehet el egy szupermarket?

Régen, ha úgy vesszük tök egyszerű volt minden. Ha élelmiszer kellett, akkor elmentél egy szupermarketbe, aztán jól bevásároltál. Örültél, mert kb. mindent megtaláltál, akkora volt a választék, hiszen szinte csak élelmiszerekkel voltak telepakolva a polcok. Ha egy házfelújításhoz akartad beszerezni a kellékeket, akkor mehettél a megfelelő szakboltba (Praktiker, Baumax stb.). Aztán idővel már mindenhol lehetett mindent kapni, és szép sorban bejöttek az élelmiszerek mellé a bútoroktól kezdve, a ruházaton át, az elektronikai és műszaki cikkekig minden. Csodás.

Ezzel még nagyjából semmi problémám nincs, hiszen miért ne adná a szitu, ha egy helyen megtalálsz mindent, nem? Na, de hogy egy-két hipermarket meddig el nem merészkedett? Telefon szolgáltatás, internet, utazás... Mi a...? Persze istenkirály dolog, ha tényleg egy helyen ott van minden, így a lusta emberek is megtalálhatják számításaikat, de ahogy a Facebooknál is, itt is értelmetlenül állok a történet előtt. Vegyük is sorba ezeket a szolgáltatásokat.

Pénzügyi szolgáltatások

Kapásból itt van a számomra legérthetetlenebb funkció, a biztosítás meg társai. Most példának okáért a Tesco honlapját böngészem és rögtön szemet szúrtak a hitelek és a biztosítás fülek. Az áruhitel még okés lenne, nyilván minden ember használta már, de személyi kölcsönt, jelzálogot és vállalati hiteleket a Tesconál vegyünk fel? Esélytelen! Lehet velem vitatkozni, de nekem egyetlen másodpercre sem jutna eszembe, hogy egy hipermarkettel kössek hitelszerződést. Erre ott vannak a bankok. Szerintem.

Mobiltelefon

Nem, itt nem arról van szó, hogy a hipermarketek külön, saját márkás mobilkészülékkel bombáznák a nagyérdeműt (bár lassan szerintem erre is sor kerül), hanem kérlek szépen, külön mobilszolgáltatás indult. A Tesco mobilos biznisze külföldön nagyon megy, hazai berkekben inkább a Lidl Blue Mobile-jáért vannak oda a népek. Így a Lidl önálló SIM-kártyákat és készülékes csomagokat is kínál feltöltőkártyás konstrukcióban. Hát jó.

Ruházat

Ez a számomra leginkább elfogadható plusz, amit egy hipermarket kínálhat. Ez valahogy úgy müködik, hogy az élelmiszerek és különböző háztartási cikkek vásárlása mellett/alatt kényünk kedve szerint próbálgathatunk ruhákat és nem is akármilyeneket. A divatot követve trendi cuccok között lehet válogatni. Bevallom, főleg a fesztiválszezonban, még én is néha elcsábulok. Ja, és ha ez még nem lenne elég, már babaruházatot is nyomatnak, ezzel is megfejelve a különböző babaváró programokat. Igen, némelyik hipermarketben ilyen is van!

Saját márka

Eltekintve a gazdaságosságot előnybe helyező termékektől, a hipermarketeken belül egyre több saját márkás terméket is vélek felfedezni. Csak hogy a legújabbakat nézzem, vannak itt hajápoló termékek és bizony állateledelek is. Micsoda széles spektrumban megy a terjeszkedés. Babák, nők és állatok. Mi férfiak meg le vagyunk tojva. Szép, mit ne mondjak!

Exclusive

Biztos ti is találkoztatok itthon olyannal, hogy régóta várt lemezetek vagy filmetek csak egy bizonyos hipermarketben volt kapható. Vagy  olyannal is találkoztam, hogy a konkrét megjelenés előtt egy-két héttel csak egy adott boltban lehetett hozzájutni hőn áhított ereklyénkhez. Külföldön már régóta módi, hogy az együttesek leboltolják az áruházakkal, hogy az ő albumukat csak - és kizárólag - náluk árulják. Így naná, hogy rá leszünk kényszerülve, hogy ott vásároljunk. Cseles, cseles... Még jó, hogy az utazásos mizéria ehhez képest még gyerekcipőben jár.

Utazás

Most ez akkor mit is jelent? Konkrétan azt, hogy egy hétvégi nagybevásárlás után autóba pattanhatunk, és arra utazhatunk, amerre csak akarunk. Mondjuk első blikkre eléggé elborultnak tűnhet ez a hipermarketes utazásos történet, pedig egy igenis működő dologról beszélünk. Külföldön már több országban is elérhető ez a szolgáltatás és a tapasztalatok alapján elmondható, hogy az emberek bizony simán elutazgatnak ide-oda a szupermarketek által kínált ajánlatokkal. Valamit nagyon tudhatnak!

Ha már utazás, visszatérve az Aldihoz én azért gyorsan körbeérdeklődtem, hogy hogyan is látják ezt Fehérvár lakói:

"Valahányszor nyaralni mentünk a családdal, mindig online kerestünk szállást. Nyilván volt pár elvárásunk, aminek meg kellett felelnie a helynek, mielőtt lefoglaltuk, de szerencsére eddig még nem volt ezzel problémánk, minden úgy volt ahogy azt leírták vagy a képeken láttuk. Nos, mivel szoktunk az Aldiban vásárolni, így lehet, hogy élnénk ezzel az új lehetőséggel, bár még eddig nem hallottunk róla, de jól hangzik a kedvezményes utazás... Lehet, hogy kipróbáljuk." 
- Bernadett (22)

"Őszintén szólva mindig szkeptikus voltam az olyan utazásokkal kapcsolatban, amit nem utazási irodák szerveznek, nemhogy egy hipermarket. Online bármit lehet írni és bárki fényezheti magát vagy egy utazást, a pénzbeli utalásokról nem is beszélve. Jobb az, ha ezt hozzáértő emberek, illetve cégek csinálják. Szerintem egy áruház maradjon meg annak amire kitalálták." 
- Anett (34)

"Mi egész évben sokat utazunk, kirándulunk és természetesen mindig utazási irodán keresztül szervezzük a dolgokat. Amikor meghallottuk, hogy bejött ez az áruházas utazás először nem nagyon bíztunk meg benne, majd egyszer kipróbáltuk és azóta szinte csak ezzel utazunk. Teljesen megbízható és nem utolsó sorban olcsó. Sokszor meglepően olcsó, így ez bizalmatlanságra adhat okot, de higgyétek el működik. Én csak ajánlani tudom."
- Gergő (42)

Hát úgy néz ki, hogy eléggé vegyes a fogadtatás. Nyilván ahhoz, hogy az emberek minél szélesebb körben használják majd ezt a funkciót, elengedhetetlen a bizalom. A bizalomhoz pedig idő kell, de minden újdonsághoz hozzá lehet szokni. Még az is lehet, hogy jó pár év múlva már csak hipermarketeken keresztül fogunk utazgatni, de sok új szolgáltatás még mindig bizarrul hat. Legalábbis rám. Lehet, hogy mások sokkal befogadóbbak, én azért továbbra is a szkeptikusak táborát fogom erősíteni.

És, hogy mi lesz a következő lépés? Szerintem simán bejöhet pl. egy tescós mozi, vagy ha már a piákkal helyben vagyunk egy disco, vagy valami autókkal kapcsolatos szolgáltatás, hogy a férfiaknak is kedvezzenek. Tudom, hogy őrültség, de ki tudja. Olyat is hallottam, hogy a Tescónál a megújuló energiaforrásokat helyezik majd előtérbe... Tehát a határ a csillagos ég.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek