6 évnél régebbi cikk

Rajzfilm a szerzői jogról - ha nem akarsz úgy járni mint a Metallica
·Hírek·
Fehérvár Médiacentrum fotójaRajzfilm a szerzői jogról - ha nem akarsz úgy járni mint a Metallica
·Hírek·

Ma már teljesen természetes, hogy egy kazetta ceruzával történő visszatekerése helyett, két kattintással meghallgathatom a kedvenc dalomat és még be sem kell törnöm ahhoz az adathordozó egy kis pöckét, ha ezt meg akarom osztani az ismerőseimmel. Viszont legyünk akár zenészek, akár "műélvezők", nem árt, ha tudjuk mit csinálhatunk és mit nem. Az alkotói folyamat lényeges jogi hátterét és a tudatos fogyasztást mutatja be egy izgalmas hazai kezdeményezés egy rajzfilmsorozaton keresztül.

Az elmúlt évtizedekben az internet térnyerésével sokan vizionálták a zeneipar halálát. Biztosan sokan emlékeznek még arra, hogy 1999-ben a Metallica dobosa, Lash Ulrich volt az, aki a leghangosabban szót emelt az illegális letöltések ellen. Ebből végül nem jött ki jól a zenekar, és mára eljutottunk oda, hogy a tavalyi lemezüket már a megjelenés napján közkincsé tették a youtube-on, és valamennyi alkotáshoz videoklipet is készítettek.

A zeneipar szépen lassan megtanult alkalmazkodni a technika fejlődéséhez. Ettől függetlenül, ha az ember nem szeretne két szék közül a pad alá esni, akkor nagyon észen kell lenni, főleg, ha zenekarunk van, de az sem árt, ha zenefogyasztóként is tisztában vagyunk egy-két jogi dologgal.

Ezen próbál meg segíteni egy jópofa kezdeményezés, ami a Kottakalózok fedőnevet viseli. Egy rajzfilmsorozatról van szó, ami a szerzői jogi ismeretterjesztést szolgálja. Az ötrészes sorozat egy állatok alkotta zenekar mindennapjain keresztül mutatja be a legfontosabb szerzői jogi kérdéseket.

A projektet megálmodó Dr. Mezei Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese gondolta úgy, hogy a fiatal zenészeknek, dj-knek és elektronikus zenekészítőknek, így tudja a legbefogadhatóbb módon megmutatni a zeneipart érintő jogi alapokat a demókészítéstől a turnéig.

"Sokan lebecsülik ennek a fontosságát, és kész tényként kezelik, hogy a „zene ott van”, bármikor és bárhogyan elérhető. A rajzfilm tulajdonképpen egy kísérlet ennek a társadalmilag, gazdaságilag és jogilag is jelentős kérdés egyszerű, fogyasztható, színes bemutatására. Ha nem is várható el, hogy a rajzfilmünk hatására mindenki visszatérjen a lemezvásárláshoz, ugyanakkor a társadalom alapvető érdeke a tudatos fogyasztók körének a bővülése. Ezért ez a rajzfilm is tehet és tesz is." - fogalmazott Mezei Péter. Az ötletgazda azt is elárulta, hogy komoly terveik vannak a folytatásra.

Az alkotómunka az Igazságügyi Minisztérium által kiírt pályázat keretén belül, a szegedi InfoCopy diákkör tagjainak a bevonásával készült. Az első évad első részét pedig itt nézhetitek meg:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek