Zeneovival a gyerekekért - beszélgetés Bergerné Szőnyi Annával
Zeneovival a gyerekekért - beszélgetés Bergerné Szőnyi Annával
Zeneovival a gyerekekért - beszélgetés Bergerné Szőnyi AnnávalMennyire új keletű a zeneovi Fehérváron?
Nem én vagyok az első, aki zeneovis foglalkozásokat tart a zeneiskolában. Nemrégiben találtam egy 1957-es emléklapot, amit valaki azért kapott, mert a zeneovis osztályt elvégezte. Vagyis nem új a dolog, de tény, hogy négy évvel ezelőtt indítottuk el újra a Tálos Edit Alapítvány szervezésében. A zeneiskolai oktatásba állami finanszírozással csak első osztálytól kerülhetnek a gyerekek, mi viszont a zeneovival egyfajta előszobát biztosítunk a majdan zenét tanuló gyerekek számára. Sőt azok számára is, akik még nem tudják biztosan, akarnak-e hangszeren tanulni, de szeretnének ritmusban, mozgásban fejlődni.
Számít az, ha egy gyermek már óvodában elkezd hangszert tanulni?
Erről a zenepedagógusok között is nagyon megoszlanak a vélemények. Jár hozzám egy kisfiú, aki még csak negyedik osztályos az általános iskolában, de már öt éve hegedül. Valaki azért nem siettetné a korai hangszertanulást, mert azt gondolja, ennyi idő alatt már pont beleun egy hangszerbe. Hegedűtanárként viszont azt tudom mondani, hogy azok a finommotorikai mozgások, amelyekre szükség van, ebben a korban fejleszthetők leginkább.
A zeneoviban nem tanulnak hangszert. Miben lehet itt fejleszteni a gyerekeket?
Egyrészt bekerülnek egy zenei közegbe, rengeteg dalt megtanulnak, legyen az európai vagy magyar népdal, másrészt a játékos feladatok közben sok olyan előkészítő mozgással ismerkednek meg, melyek elősegítik a későbbi hangszeres tanulmányaikat: ejtő, emelő, billentő mozdulat. Közben megismerik a különböző hangszereket, hangszercsaládokat, egy kicsit belekóstolunk a hangjegyek, ritmusok világába.
Három-négy éves korban mennyire látszik, hogy valakinek olyan készsége, tehetsége van, hogy akár még jó zenész is válhat belőle?
A tehetséges gyermek kitűnhet egy-egy tulajdonságával, de nem állítom, hogy aki nem tűnik ki a foglalkozásokon, abból ne válhatna kiváló zenész. Számtalan olyan példával találkoztam, ami az utóbbi állítást erősíti.
Mi az, amivel motiválni tudsz?
Nagyon fontos, hogy hiszek a gyerekekben, abban, hogy képesek csodálatos teljesítményekre. Ha egy zenetanár nem bízik a tanítványában, azt a gyermek azonnal átlátja, megérzi. Ez az egyik legfontosabb: megláttatni vele azt a megvalósítható jövőt, hogy belőle is lehet művész. A másik oldalát nyilván neki kell majd a szorgalmával, kitartásával, állhatatosságával hozzáadnia. Nagyon fontos szerepet játszik a családi környezet is. Fontos, hogy a szülők is támogassák ezt a tanulási folyamatot.
Szoktak menni sírva hegedűórára?
Sírva nem jönnek, legfeljebb mennek. A viccet félretéve: a múltkor egy kisfiú ment haza sírva, pedig előtte öt perccel ötöst kapott. Ő is csak a fáradtságtól sírt, mert ezeknek a kisgyerekeknek egy késő délutáni, esti óra a reggeli fél nyolcas iskolai kezdéssel együtt nagyon fárasztó tud lenni.
A kisgyermeket a szülő hozza – nyit neki egy ablakot, hogy „lásd, édes fiam, ilyen a zene világa!" Hogy látod, van a kisgyerekekben zenei tudatosság? Mikor alakul ez ki?
Létezik ilyen óvodás, van ilyen iskolás, és van olyan, aki konzervatóriumba jár, és még mindig nem képes tudatosan gyakorolni. Aztán úgy tizedik-tizenegyedik körül benő a feje lágya. Nagyon változó, hogy ki mikor érik meg arra a fokra, hogy megtalálja az örömét, a kiteljesedését a zenélésben. Az biztos, hogy ha otthon nem szán rá valaki legalább néhány percet a gyakorlásra, egy idő után nem lesz öröme, sikerélménye a zenélésben, mert megtorpan a fejlődési folyamatban.
Mi van akkor, ha a gyerek azt mondja, ő bizony nem akar többet zeneórára járni, de mondjuk előtte három-négy évig járt. Kell-e, és meddig érdemes ezt erőltetni?
A tizenkét éves kislányom már harmadszorra váltott hangszert: csellón kezdte még Mohácson, ahonnan Fehérvárra költöztünk. Pécsről ismerem az itteni csellótanárnénit, jó barátok vagyunk Hartyányi Zsuzsival! De Sárikának valamiért egy idő után elfogyott a lelkesedése. Amikor már többet állt a cselló a tokban, mint tok nélkül, akkor kipróbálta a fuvolát. Megkérdeztem tőle: mi tetszik ebben annyira? Az, hogy olyan szépen csillog és ezüst színe van? Erre azt válaszolta: anya, nem érted, ennél legalább lehet állni, nem vagyok bezárva a cselló mögé. Nekem ez eszembe sem jutott, mint indok, de egy gyereknek lehet ez is egy szempont. Mindezek ellenére végül zongorán kötött ki, ahol ugyan ülni kell, de sokkal nyitottabb, van tere. Erőltetni nem kell semmit, de mindenképpen érdemes megbeszélni. Én azt vallom, hogyha elkezdünk egy tanévet, azt fejezzük is be! Ha már azt látjuk, hogy csak kínlódás van, akkor hagyjunk ki egy évet, vagy próbálkozzunk más megoldással.
Gyerekként te egyből tudtad, hogy hegedűn szeretnél tanulni?
A mi korunkban nem egészen így zajlott a felvételi, mint most, nem volt nagy válogatás. Bementünk a zeneiskolába: jó képességű a gyerek, jó a hallása, hegedűre megy, ennyi. Nem volt ilyen szabadsága a szülőknek, sem a gyermekeknek!
Édesanyádék örültek a kezdeti próbálkozásoknak? Valljuk be, a hegedű nem az a hangszer, ami azonnal kristálytiszta hangon szólal meg. Azt meg kell tanulni megszólaltatni.
Nálunk a hegedű nem volt idegen hangszer, a dédszüleim népzenészek, vonós hangszereken játszottak. Így aztán örültek, sőt egyik karácsonyra egy régi kis szegedi hegedűt kaptam, egy családi örökséget újíttattak fel nekem.
Mikor dőlt el, hogy zeneművész leszel?
Nagyon későn, tízéves koromban írattak be a zeneiskolába, de már ötödikben tudtam, hogy a hegedű az én hangszerem. A hegedű olyan lehetőséget ad egy fiatal számára, ami nem mindenkinek adatik meg. Ott van a kamarazenélés, ami az együtt muzsikálás örömét adja. Például a Stringers vonósnégyessel, melynek tagja vagyok, minden egyes próba szenzációs, igazi örömzenélés, tulajdonképpen ezért csináljuk. Fontos előny az is, hogy talán a zenével lehet legtöbbet utazni, más országokat, városokat megismerni: Japántól kezdve Európáig rengeteg helyen voltam már.
Pécset, Mohácsot már említetted. Hol nőttél fel?
Bonyhádi vagyok, de Pécsen töltöttem a középiskolát, a főiskolát, sőt innen oda jártam vissza művész szakra is. Pécsen laktunk a férjemmel, onnan utaztam naponta Mohácsra, a zeneiskolába tanítani. Ő is zenész, csak éppen Kaposvárra járt dolgozni, mindeközben pedig Sári lányunk Pécsen maradt az óvodában. Székesfehérvár volt az a hely, ahol mindketten kaptunk állást: ő a katonazenekarban harsonásként, én pedig a Hermann László Zeneiskolában.
Pécs után mekkora változás volt Székesfehérvár?
Fehérvár a korábbiakhoz képest nyugvópont, de nyilván kellett idő ahhoz, hogy otthonná váljon. Nem ehhez az intézményi mérethez, pedagóguslétszámhoz szoktam: Mohácson mindössze tizenkilencen voltunk, itt ennek a többszöröse a tanárlétszám.
A zeneovit Fehérvár hozta az életedbe?
Nagyon szeretek gyerekek közt lenni, ez mindig is jelen volt az életemben, nekem ez a legkedvesebb korosztály. Itt volt lehetőség arra, hogy zeneovis foglalkozásokat tartsak.
Miért olyan jó kisgyerekek közt lenni?
Azért, mert őszinték, formálhatók, édesek, és pont azt tükrözik, ami éppen az aktuális helyzet. Mindenre rezdülnek.
A zeneovis foglalkozásokon nagyon sok mozgás van. Miért fontos ez?
A helyes testkép kialakítása miatt. Például az irányok ismerete, az egyensúly- és szimmetriaérzet, egy olyan alap megteremtése, amire már egy zenetanár építkezhet. Nem beszélve arról, hogy aki kicsi korától részt vesz zenei közegben történő, mozgással egybekötött foglalkozásokon, annak az egyéb tanulási folyamatok is jobban mennek később. A legjobb zenész tanulóim majdnem mindenből kiválóak az általános iskolai tanulmányuk során. A zene transzferhatásai csodálatosak, nem véletlen, hogy használják egészségügyi problémák kisegítő kezelésére is. A sport a ritmusérzéket fejleszti, a sok gyakorlás a kitartást erősíti, mederbe tereli a figyelmet, megtanít összpontosítani akár olyan gyerekeket is, akik figyelemzavarral küzdenek.
Türelmes ember vagy?
A gyerekekkel igen, önmagammal szemben nem. Az egyik kedvenc időtöltésem, hogy átsétálok az antikváriumba, és keresem, hogy milyen olyan mesék, régi történetek vannak, melyekben más mondókák, rigmusok, énekek vannak, mert folyamatosan újítani kell, még akkor is, ha a „gyerekanyag” évente változik. A foglalkozások szerkezete ettől nem változik, de fontos, hogy mindig tudjak újat adni, újat mutatni nekik. Mert így tudnak előre haladni.
