6 évnél régebbi cikk

A forradalom igazi színét az ifjúság adja - A március 15-i utcaszínház próbáin jártunk
·Színházmárcius 15.·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
A forradalom igazi színét az ifjúság adja - A március 15-i utcaszínház próbáin jártunk
·Színházmárcius 15.·Utolsó frissítés: undefined

A forradalom színeit díszletben, ruhában és a szívükben is megidézve készül a mintegy háromszáz fős szereplőgárda Matuz János rendezésében a március 15-i jubileumi utcaszínházi előadásra.

Eggyel mindig nő a tét – fogalmazott Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa, a darab rendezője, arra célozva, hogy évről évre igyeznek valami újdonsággal a korábbiakhoz képest is emlékezetesebbé tenni a már hagyománnyá vált utcaszínházi előadást. A cím, a Forradalom színei, több vonatkozásban, többféle jelentéstartalommal is megjelenik a közönség előtt. „A piros-fehér-zöld, az erő, a hit, a remény, másrészt pedig ugye a forradalom színe, virága az ifjúság. A 170. évforduló ad alkalmat arra, hogy ne csak a múlt hősei előtt adózzunk, hanem picit belefogalmazzuk a mai fiatalságot is, és így tulajdonképpen egy hidat képezzünk a régi és a jelenvaló kor között. – mondta Matuz János. - A Tóparti Művészeti Gimnázium művészeti szakjaival együttműködésben fejlesztettük ki ezt a mostani előadást. A textil szakos diákok három piros, három fehér és három zöld ruhát terveztek, melyek a reformkorban és ma is hordható ruhakreációk.”

A festő szakosok pedig egy piros, egy fehér és egy zöld nagy méretű képet festettek. A készítésről szóló videoklip óriás kivetítőn látható lesz az előadáson is. A Pákozdi Katonai Emlékpark együttműködésének köszönhetően körülbelül kétszáz nemzetőr gyermek-diák fog felvonulni az előadáson.

Matuz János azt is kiemelte: fontos újítás, hogy a mostani történet Petőfi forradalmi látomásáról szól. 1848. március 1-ével nem marad abba az emlékezés: "Kicsit kitekintünk az eljövendő későbbi hónapok eseményeire, és tulajdonképpen Petőfi forradalmi látomásat is megidézzük a színpadon. A Pákozdi Katonai Emlékpark segítségével körülbelül kétszáz nemzetőr gyermek-diák fog felvonulni az előadáson, mintegy jelképezve az elkövetkezendő csaták hangulatát és élményét. Az egész tulajdonképpen egy nagyon friss, nagyon mai fináléval fog zárulni, szinte mint az olimpia záró eseménye. Hiszen ez mégiscsak a fiatalság nagy ünnepe. Ennek a lendületét, pimaszságát, évről évre valamilyenféleképpen feladatunk, hogy megmutassuk a nézőknek. Nem csak egyszerűen emlékszünk egy eseményre, hanem ennek az erejét lendületét is szeretnénk érzékeltetni."

 A Tóparti művészetis diákjain kívül (felkészítő művésztanárok: Csala Sándor, Kovács Árpád, Pető Zsuzsa Aliz, Szabó Fruzsina és Végvári Beatrix) a gimnázium énekkara (kórusvezető: Varga Júlia), valamint a II. Rákóczi Ferenc, a Bory Jenő, a Kodolányi János, a Táncsics Mihály, a Teleki Blanka általános és középiskolák diákjaiból álló Ifjú Nemzetőr alegység (vezető: Szegleti Tamás) is szereplője lesz a nagyszabású előadásnak, amelyben idén is hallhatjuk a megzenésített Nemzeti dalt és a tavaly már nagy sikert aratott, ritmizált 12 pontot is. A produkció zenei vezetője Cserta Balázs, a hangmérnök Bodonyi Krisztián.

Az előadást kétszer is, 10.15 és 15 órakor láthatják az érdeklődők március 15-én.

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek