6 évnél régebbi cikk

Gondoltad volna, hogy már most támadnak a kullancsok?
Fehérvár Médiacentrum fotója
time.com
Gondoltad volna, hogy már most támadnak a kullancsok?

Bár a március havat és hideget is hozott, azért nem szabad óvatlannak lennünk, ha kirándulni megyünk egy közeli erdőbe, vagy akár az egyik fehérvári parkba. A kullancsok ugyanis már javában keresik áldozataikat!

A tévhitekkel ellentétben a kullancsok nemcsak akkor jelentenek veszélyt, amikor meleg van, és a napsütéstől megrészegedve túrázunk egy sűrű, elhanyagolt erdőben. Ez az aprócska vérszívó bizony tökéletesen jól érzi magát hideg időben, esőben, rekkenő hőségben, és viharos szélben is.

Sőt, nemcsak dzsungeli körülményekre vágyik, hanem akár egy játszótéren is lesben állhat. Az egyik kedves barátnőm például tavaly a Halesz parkban ült le pár percre egy padra (pihegni kicsit), amikor felmászott rá egy kis jövevény, s szinte azonnal belemélyesztette magát a lábába. Amikor Zsuzsi észrevette, nagyon megijedt, mert eszébe jutott, hogy akár fertőzött is lehet a kis élősködő! A kullancsok ugyanis világszerte kb. 300 betegséget terjesztenek. Ezeknek viszont csak a töredéke veszélyes az emberre.

Mint dr. Csizmazia Péter csecsemő- és gyermekgyógyásztól megtudtam, két, egymástól tökéletesen különböző mikróba veszélyeztet bennünket kullancs-csípéskor. Az egyik az agyvelőgyulladást is okozó vírus, a másik a Lyme-kórt okozó Borellia burgdorferi nevű spirochaeta. Ki kell hangsúlyozni, hogy a kullancs hordozza és terjeszti ezeknek a kórságoknak a kórokozóit.

 dr. Csizmazia Péter csecsemő- és gyermekgyógyász

Az agyvelőgyulladás magas lázzal, fejfájással, hányással, elesett általános állapottal jár. Következménye lehet maradandó fogyatékosság vagy akár halál is. Védőoltással viszont megelőzhető.

Az oltással kb. 20 éves tapasztalatunk birtokában elmondhatjuk, hogy nagyon hatásos a vakcina alkalmazása. – mondta dr. Csizmazia Péter – Praxisomban az átoltottság nagyon jó, sokan igénylik. Ami viszont lényeges: ne feledkezzünk el arról, hogy három-, majd ötévente emlékeztető oltás beadása szükséges!”

 Korábban 3-400 agyvelőgyulladásos esetet regisztráltak hazánkban. Az utóbbi években ez a szám 50-80-ra csökkent. A legfertőzöttebb terület Nyugat-Magyarország, de Nógrád, Heves és Borsod is „gazdag” a kis élősködőkben.

A betegség a csípés után akár egy-két hetes lappangási idő után válik láthatóvá, s lázzal indul. Ezt követően jöhet létre eszméletvesztés, bénulások.

A Lyme-betegség ellen nincs oltás. Ez egy nagyon sokszínű, változatos tüneteket produkáló kórkép, bőrtünetekkel, ismeretlen eredetű fejfájással, fáradékonysággal, rossz közérzettel, nagyízületek gyulladásával, szívpanaszokkal. Okozhat arcideg-bénulást, a fülkagylón tapintható csomót. Sőt, sokszor hónapokkal a csípés után vesszük csak észre a jeleket. (Kezeletlenül évekig tartó lefolyású lehet. A vérből kimutatott ellenanyagok mérésével kórismézhető.)

 A legelső tünet – amiről talán sokan tudnak - a csípés körül létrejövő, minimum 5 cm-re megnövő, legtöbbször ovális alakú bőrpír. E folt van, hogy egy hétig, de akár egy évig is látható lehet! Aztán egyszer csak magától megszűnik. A folt szinte mindig ott alakul ki, ahol megcsípte testünket a kullancs, de nem ritka a többszörös elváltozás sem akár 50-60 folttal.

(Megjegyzem: a kullancsnak van „ninfa” alakja, tehát ha nem látható, de jellegzetes a pír, akkor is gondolni kell arra, hogy kullancs húzódik meg a háttérben!)

Jó tudni, hogy e betegség tekintetében Közép-Európa a világ legfertőzöttebb területe! Magyarországon az utóbbi években évente 10000 friss fertőzést regisztráltak.

A Lyme-betegség tökéletesen gyógyítható antibiotikumokkal. Ehhez azonban nagy szakértelem szükséges, mert egyáltalán nem mindegy, hogy milyen antibiotikumot, mekkora dózisban és mennyi ideig kap a páciens.

Folytatjuk!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek