5 évnél régebbi cikk

A görög és török tengerpartra voksoltak idén a fehérváriak
Fehérvár Médiacentrum fotója
Horváth Reni
A görög és török tengerpartra voksoltak idén a fehérváriak

Sokan túl vannak már az idei nyaraláson, mások pedig talán éppen most csomagolják a bőröndjeiket. Utánanéztünk, melyik nyaralási helyszíneket választották a fehérváriak legszívesebben 2018-ban.

2018 az előfoglalások éve: idénre annyian foglalták le a nyaralásukat már a télen, mint az elmúlt tíz évben egyszer sem. Így aztán sokkal kevesebb last minute lehetőségből lehet most választani. Persze még mindig nagy sláger ez a foglalási forma is, de igazán jelentőset csak az indulás előtti 5 napon belüli foglalással lehet spórolni. Kockázatosabb, nagy szerencse kell hozzá, hogy a kiszemelt úti célra, az elképzelt körülmények közé mehessen az utazni vágyó. Egy hónappal előtte ugyan még több a lehetőség, ennek árai viszont már gyakorlatilag megegyeznek az előző év decemberi foglalásokéval. „Aki tudja előre a szabadsága időpontját, és van konkrét elképzelése, annak érdemes előre gondolkodni." – javasolja Jámbor Ágnes, az egyik Székesfehérvár belvárosában lévő utazási iroda irodavezetője.

Az utazási szakembertől megtudtuk, hogy a fehérváriak körében legnépszerűbb tengerpartok idén Törökország és Görögország, illetve Bulgária. - „Tunézia visszaszorult az elmúlt években, most kezdenek iránta újra érdeklődni. Egyiptomba is sokan mennek még, illetve a horvát tengerpartra egyéni utazással. Spanyolország iránt is nagyon sokat érdeklődnek, de az ár-érték arányban magasabb kategória az előzőekhez képest.”

Az elmúlt két-három évben nagy népszerűségre tettek szert a hajóutak, hamar megtelnek a kabinok. Az is sokat nyom a latba a döntésnél, hogy sok nemzetközi hajótársaságnál a gyerekek 16 éves koráig ingyen van a kabin és az ellátás. De egy ilyen út biztosan nem csak a hasunk süttetéséről szól, inkább a mozgalmasabb programra vágyóknak jó.

Mint Jámbor Ágnestől megtudtuk, szállástípusok esetében nehéz általánosítani, hogy melyek a legnépszerűbbek, attól is függ, hogy az adott helyszín milyen lehetőségeket kínál. Görögország tekintetében nagyon sokan szavaznak még mindig a buszos, apartmanos utakra.

Nem biztos, hogy az all inclusive a legdrágább!

A szállás kiválasztásakor sokaknak okoz fejtörést az is, hogy csak reggelit kérjenek-e, esetleg félpanziós vagy all inclusive ellátást. Vagy éppen ellátás nélkül, maguk oldják meg az étkezéseiket. Utóbbit leginkább azoknak érdemes választani, akik sokat szeretnének kirándulni, várost nézni, és mindig máshol állnának meg enni. Spórolni viszont nem biztos, hogy azok tudnak a legtöbbet, akik nem kérnek étkezést a szálláshelyükön. Érdemes utánanézni a neten a helyi szupermarketek, vendéglátóhelyek árainak, és összevetni a hotelbeli költségekkel. „Az arab illetve a török régióban egyébként is többnyire csak all inclusive kínálatok adottak. Azoknak, akik az ajánlatkéréskor sokallják az összeget, mindig szoktam javasolni, hogy számoljanak utána, hányszor fognak beülni egy ebédre, venni egy fagyit vagy egy kávét. Összességében többen igényelnek egyébként ellátást, mint amennyien nem.”

További ajánlatok:
www.hotelpanorama.hunguesthotels.hu
www.hotelhelios.hunguesthotels.hu

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek