Cloudy3 °C
2019. december 13. péntek Luca
Menü

Robin of Locksley, a káosz fejedelme? - Robin Hood kritika

Robin of Locksley, a káosz fejedelme? - Robin Hood kritika
A pózolás az megy, a többit inkább hagyjuk... (Fotó: Lionsgate)

Bár a könyökömön jönnek már ki az újragondolt alkotások, a Robin Hood sokadik nekifutását mégis tűkön ülve vártam. A tolvajok fejedelmének története az örök klasszikusok táborát erősíti, így nem tudok olyan verziójáról, amely ne varázsolta volna el a népet. A 2018-as változat is egyedire sikeredett, a fiatalító hullám által partra vetett Taron Egerton személyében a valaha volt legéretlenebb Robin of Locksleyt láthatjuk a mozivásznon. Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Robin Hood! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Külcsín

Robin Hood legendáját ismerjük, mint a rossz pénzt. A tolvajok fejedelmének meséje a 13-14. században kezdte meg hódító körútját, miszerint Hood egy igencsak képzett íjász hírében állt, aki spanjai segítségével fosztogatta az angliai Nottingham és a sherwoodi erdő környékére tévedő utazókat. Persze nem önös érdek vezérelte, a gazdagoktól bezsebelt zsákmányt gondolkodás nélkül a szegényeknek adta. Ennek köszönhetően számos mendemonda keletkezett róla, így egyáltalán nem csoda, hogy filmeket, sorozatokat és játékokat készítettek Robin Hood hőstetteiről.

Ha elkezdeném felsorolni a Robin Hood ihlette műveket, akkor napestig itt ülnénk, inkább elmesélem, én hogyan találkoztam először az igazságosztóval. Nyilván mindig is tudtam, ki az a Robin of Locksley, de valahogy sosem mozgatott meg a története. Egészen addig, amíg nem játszottam a Robin Hood: The Legend of Sherwood nevű videójátékkal, ahol megismerve a sztorit és a szereplőket, igencsak nagy érdeklődést kezdtem mutatni minden iránt, ami Hooddal kapcsolatos.

Előkerültek a könyvek, amelyeket reggeltől estig pörgettem magyarul és angolul egyaránt, majd a filmek következtek, kezdve Kevin Costner mozijával (Robin Hood, a tolvajok fejedelme), amely szerintem máig a legjobb feldolgozás. Aztán egy Robin Hood-sorozatra is rábukkantam, amelyet a 2010-es Russel Crowe fémjelezte alkotás követett, ám azóta semmit nem lehetett hallani a tolvajok fejedelméről.

Éppen ezért időszerű volt egy újabb középkori rablópandúros történet, amihez igencsak impozáns színészgárdát sikerült összehozni. A rendező kiléte kicsit hibádzott (Otto Bathurst konkrétan eddig csak sorozatokkal operált), de mondjuk azt, hogy még így is jó előjelekkel várhattuk az újabb Robin Hood-filmet.

Sztori

Robin Hood történetében az a legszebb és egyben filmes szempontból a legnehezebb, hogy sosem változik. Persze bele lehet pakolni egy-egy új karaktert vagy helyszínt, de a legenda minden egyes szereplője annyira fontos és jellegzetes, hogy egyszerűen nem lehet őket kihagyni a szórásból. Robin Hood, Kicsi John, Skarlát Will, Tuck atya, Marian és a vidám fiúk... ugye, hogy ugye?

Ezúttal sem lesz ez másképp: Robin of Locksley (Taron Egerton) megbecsült nottinghami nemesként tengeti mindennapjait, amikor is a város bírája (Ben Mendesohn) váratlanul a keresztesháborúba küldi.

Öt évnyi csatározás után Robint visszarendelik Angliába, ahol megtudja, nem elég, hogy két éve halottnak nyilvánították és behúzták minden vagyonát, még szerelme (Eve Hewson) is más ágyát melegíti. Persze Robint sem kell félteni, a helyi Kicsi Johnnal (Jamie Foxx) karöltve gyorsan összeáll egy vidám fickók alkotta igazságosztó kompániával, hogy aztán jól borsot törjenek a sheriff orra alá. 

Karakterek

A legenda megvan, a történet adott, így a szereplők kiléte sem lehet annyira ismeretlen számunkra. Taron Egerton Robin Hooddá tétele számomra az utóbbi idők az egyik legindokolatlanabb húzása volt. Egerton kisfiús arcát sokkal inkább elnéztem volna mondjuk Skarlát Will (Jamie Dornan) szerepében, de hát fiatalítani kell. Vagy mi. Ezen kívül a játéka sem az igazi, akciózik becsülettel, ám végig az az érzésem volt, mintha ő sem nagyon tudta volna, hogy mit keres ott.

Ben Mandelsohn a főgonosz szerepében csak rikácsol és semmi mélységet nem ad karakterének, Jamie Foxx dettó ezt csinálja, csak a jó oldalon, úgy üvölt, mintha muszáj lenne. Ja, és ugyebár egy arab katonát személyesít meg, ami egyetlen embernek sem tűnik fel Nottinghamben. Simán elhiszik róla, hogy tősgyökeres angol. Aha. A többieket inkább nem is említem, mert kábé nulla hatást gyakoroltak rám a mozi nézése alatt.

Összegzés

Nem gondoltam volna, hogy találkozok ilyen filmmel, de a Robin Hood 2018-as változatának sikerült a lehetetlen, és mindent lerombolt, amit az előzetesekkel felépített. Merthogy azok nagyon nem azt sugallták, amit végül az arcomba kaptam. Persze a trailerek picit mindig fényezik a sztorit, de ekkorát rég csalódtam moziban, mint most.

Igen, piszok magasra tettem azt a bizonyos lécet, ugyanis ilyen színészbrigáddal és költségvetéssel minimum ki kellett volna lőniük az agyam a helyéről (khm... Arthur király - A kard legendája). Erre mi történt? Én sem igazán tudom. Beültem a moziba, és úgy jöttem ki, hogy azt sem tudtam, milyen évszázadban vagyok. Igen, a Robin Hood ennyire rossz lett. Hogy miért?

A történetet és a cselekményt el is engedném, mert az adott volt, ám amilyen újdonságokat a rendező úr bele toldott-foldott, azok eszméletlenül bugyutára sikeredtek. Kezdjük a számomra legértelmetlenebb elemmel, Robin motivációjával, ami abban merül ki, hogy hősünk a keresztesháborúban megpróbálja megmenteni egy mór fiát, majd a Jamie Foxx által életre keltett karakter ezért cserébe Angliába utazik, hogy kirabolják a helyi menő csávót. Hát mert miért ne?

Értem én, hogy bosszú meg minden, de egyrészt miért ugráltatja Robint egy idegen, másrészt miért ugráltatja Robint mindenki? Az meg, hogy a főrossszarcok pár jól célzott bóknak köszönhetően beavatnak egy full ismeretlent a terveikbe, eléggé abszurd.

Aztán a Guy Ritchie fémjelezte akciók sincsenek mindig a toppon, ugyanis míg az angol rendező tökéletesen találja el ezeket a jeleneteket, addig a 2018-as Robin Hood alkotója, mintha indokolatlanul dobálta volna őket egymás után. Na, mindegy. Lehet, hogy az eddig sorozatokat dirigáló Otto Bathurst egy korrekt iparos, ám ezzel a filmmel rendesen vakvágányra futott. Pedig mondom, nagyon nem így indult a sztori. Kár érte. Hihetetlen, hogy Hollywoodnak mennyire nincs sütnivalója, előkapnak jól bejáratott alkotásokat, hogy aztán a földbe döngöljék azokat. Kérdem én: miért? Ja, kéne a pénz, mi?

10/3 - Hollywood megmutatta, hogyan ne nyúljunk egy legendához

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Inflációkövető - folytatódnak a nyugdíjemelések
    Inflációkövető - folytatódnak a nyugdíjemelések
  • A lakosság is vegye ki a részét - folytatódik az államadósság csökkentése
    A lakosság is vegye ki a részét - folytatódik az államadósság csökkentése
  • Jól teljesített a járműgyártás - tovább bővült az ipari termelés
    Jól teljesített a járműgyártás - tovább bővült az ipari termelés
  • Változik a hétvégi vonatközlekedés
    Változik a hétvégi vonatközlekedés
  • Állatok Karácsonya - hagyományos ünnepi rendezvény a HEROSZ-nál
    Állatok Karácsonya - hagyományos ünnepi rendezvény a HEROSZ-nál
  • Várják a véleményüket – közmeghallgatás lesz a Városházán
    Várják a véleményüket – közmeghallgatás lesz a Városházán
  • Barokk freskófestészet – Fejér megye szépségei is láthatók a kötetben
    Barokk freskófestészet – Fejér megye szépségei is láthatók a kötetben
  • Nemi erőszak - jogerősen hét évet kapott egy dunaújvárosi férfi
    Nemi erőszak - jogerősen hét évet kapott egy dunaújvárosi férfi

Eseménynaptár

  • Brit választások - Johnson: erőteljes új felhatalmazás a Brexit végigvitelére
    Brit választások - Johnson: erőteljes új felhatalmazás a Brexit végigvitelére
  • HÍRADÓ 2019. december 12.
    HÍRADÓ 2019. december 12.
  • Elkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben
    Elkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben
  • Környezetvédelmi és egészségügyi vetélkedőt tartottak a Bugátban
    Környezetvédelmi és egészségügyi vetélkedőt tartottak a Bugátban