Fehérvári karácsonyi történetek: Sziszüphoszi karácsonyFehérvári karácsonyi történetek: Sziszüphoszi karácsony
December 17-én lezárult a Legkedvesebb karácsonyi történetem címmel meghirdetett irodalmi pályázat, amelyet a Vörösmarty Mihály Könyvtár szervezett meg. Az első három írást nálunk is elolvashatjátok. December 24-én a harmadik helyezett Bialkó László Gergő történetét mutatjuk be:
Sziszüphoszi karácsony
Csálén áll a fa.
Hiába igazgatom jobbról, aztán balról, csak nem akar egyenessé válni. Bántja a szemem az aszimmetria, aludni sem tudok emiatt.
Álmomban kísért a fa. Apró, bibircsókos manók ugranak elő az ágak közül, zöldesbarna ruhát viselnek, foghíjas nevetésüket a másik szobából is hallani lehet. A gömbdíszeket összetörik, a szaloncukrot megdézsmálják. Páran közülük még a szobából is kiszabadulnak és a konyha felé veszik az irányt, ahol a mosatlan evőeszközökön maradt pudingot és a húshoz készült édes-savanyú szószokat nyalogatják. Pár kis garázda az ajtókat kezdi csapkodni, mások a csomagolópapírokat tépik apró darabokra. Mintha csak kicsi Grincs lett volna mindegyik, azzal az egyetlen és kegyetlen céllal, hogy ellopja a karácsonyt. Szerencsére azonban amilyen hamar jöttek, olyan hamar tértek vissza a fák ágai közé. Azok a kisgrincsek…
Reggelre mintha már egy kicsit egyenesebb lett volna a karácsonyfa, de még mindig nem volt túl meggyőző. Újra meg újra meg kellett igazítanom.
Mintha csak Sziszüphosz lennék. Végeláthatatlan harcot vívok a karácsonyi hagyományok szellemével. Dolgozik bennem a „csakazértis”, hogy idén tökéletes lesz az ünnep. Fa feldíszítve, megigazítva. Megint. Az ablakba tett csizmából kikandál a csokimikulás, mélyen rejtve benne azonban ott csírázik a rossz gyerekeknek járó krumpligumó. Az őszinte tökéletesség ugyanis magában rejti a szörnyen büdösen csírázó krumpligumót. Ezt dobom bele az adventi üzenetek ládikójába.
Sziszüphosz valójában boldog. Egy igazi Übermensch. A karácsony nietzschei szelleme, amely akkor is küzd a békés karácsonyért, amikor az már veszni látszik és már hiába mennyből az angyal.
***
Forralt bort isznak a srácok a Városháza előtt, fújva-kortyolva birkóznak a műanyag poharakkal, mígnem Simon atya lép oda hozzájuk, mutatóujját az ég felé szegezve, ingát utánzó mozdulatokkal ütemesen kilengetve jobbra, aztán balra. A srácok lekezelő mosolyát látva azonban Simon atya taktikát vált, karjait kitárja, mintha csak benne öltött volna testet a riói Megváltó Krisztus-szobor. A srácok lemerevednek, az atya pedig csukott szemmel, halkan mormolva elszakad a földtől, kitárt karokkal lebeg, reverendáját hullámokban mozgatja a hideg, téli szellő. A srácok letérdelve, keresztet vetve fogadkoznak, hogy ott lesznek az éjféli misén, és adományoznak is persze, becsszó. Simon atya ekkor visszatér a földre, jobb kezével először az állát dörzsölgeti, majd mutatóujját az ég felé emelve, némi hatásszünetet tartva, kiböki: Helyes! Azzal hátat fordít az adventnek, s hullámzó reverendájának kíséretében beleveszik a karácsonyba.
A srácok szótlanul keresik egymás tekintetét, lopva a borra néznek, majd együtt indulnak útnak. A kezdeti lassú lépteket gyorsabbra váltják, a futófények elmosódnak mellettük, a borok némán loccsannak a földre. Rohannak, ahogy csak bírnak, szlalomozva kerülgetik az elébük kerülőket, minden lépésükben ott az erő, egy új kezdet lehetősége.
A kolostor előtti parkban a padon egy őszszakállú férfi fekszik. Ruhája szakadt, mellette olcsó lőre. Odaérve a srácok körbeállják, kezeiket magasba emelve kántálni kezdenek, mígnem a férfi, aki a kör közepén feküdt, el nem tűnik. Az olcsó lőre felborult, s ahova folyt, ott perzselve égette ki a földet. A srácok kezet ráztak egymással, majd bekopogtak a kolostorba.
***
Az ablakból figyelem, ahogy szépen lassan elnéptelenedik az utca, s színes fények lesznek úrrá a térben. Szűnik a város lüktetése, egyre nagyobbá lesz a csend. Az ajtómon Simon atya kopogtat, kezében csillagszóró, arcán mosoly. Beljebb lépve boldog karácsonyt kíván, majd a csálén álló fámat figyeli. Egy pillanatig meg sem mozdul, összpontosít, a szemével még kicsit hunyorít is, majd lassú léptekkel megközelíti a fát. Csillagszóróját egy ágra teszi, kezeit imatartásba kulcsolja s mozdulatlanná dermed. Pár másodperc múlva az ágak közül előbújnak a kisgrincsek és szépen sorba beugrálnak Simon atya kabátjának zsebeibe. Az atya ekkor mutatóujját a szája elé teszi, rám kacsint, s kihátrál.
Bezárom utána az ajtót, majd a kissé megrongyolódott, a csálén álló fámra nézek. Ma már nem igazgatom többet.
