5 évnél régebbi cikk

Öt ok, hogy miért jó a Versünnepre jelentkezni
Fehérvár Médiacentrum fotója
kovacs.v.orsolya
Öt ok, hogy miért jó a Versünnepre jelentkezni

Aki egyszer részt vesz a Versünnepen, az biztos, hogy többé sosem felejti el az élményt. Ebben mindazok egyetértenek, akiket a korábbi döntősök közül megkérdeztünk arról, hogy szerintük miért jó jelentkezni a fehérvári irodalmi megmérettetésre. Idén február 11-ig várják a jelentkezéseket!

A verseny idén jubilál: tizedik alkalommal állhatnak a neves szakemberekből álló zsűri elé a középiskolás fiatalok. A korábbi évek döntősei, győztesei közül kérdeztünk meg néhányat, miért volt meghatározó momentuma az életüknek a Versünnepen való részvétel, és miért biztatják erre a jelenlegi középiskolásokat.

Ferenczy-Nagy Bogi: Összetartó közösségre találunk

Boglárka szinte felsorolni is alig tudja, mi mindent kapott a Versünneptől. „Számomra legértékesebbet és legfontosabbat fogom kiemelni: a közösséghez való tartozást. Úgy gondolom, hogy a középiskolás kor egy olyan életszakasz, amikor az ember nagyon nehezen találja meg a hovatartozását. Pedig talán éppen ekkor van a legnagyobb szükségünk kapaszkodókra, társakra, valahova tartozásra. A versünnepen hozzám hasonló érdeklődésű emberekre leltem, igaz barátokra, s közülük sokan az első versenyem óta szerves részei az életemnek. Mentorokat és mestereket ismertem meg, akik építő tanácsaikkal és megtisztelő barátságukkal rengeteget segítettek, és verskedvelő fiatalokat, akik azóta is velem együtt járják a fejlődés útját, együtt épülünk.”

Marth Fruzsina, a 2017-es győztes: Ösztönöz a zsűri véleménye

Fruzsina elmondása szerint élete egyik legjobb döntése, hogy a Versünnepre jelentkezett. „Nem azért, hogy győzzek, hanem hogy élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodjak. A zsűri véleménye elképesztően ösztönző és motiváló volt számomra, hiszen az Ő életüknek egyik legnagyobb részét a versek és az irodalom teszik ki, és a céljuk, hogy minél több ember ugyanígy érezzen. Nálam ezt sikerült elérniük, amit ezúton is nagyon köszönök Nekik. A barátaim felét a Versünnepes társaim teszik ki. De az egyik legfontosabb a Verstábor, amit évről évre Csíkcsomortánban rendeznek meg a döntőbe jutott diákok számára. Hatalmas élmény az ott eltöltött tíz nap. Színészekkel tréningezni, kirándulni, a Gálán fellépni, tánc- és beszédórákon részt venni, esténként előadásokat hallgatni, Misztrál koncerten énekelni, táncházban táncolni. A helyiek mindig kitörő örömmel fogadnak minket, és egész idő alatt azon fáradoznak, hogy Nekünk a legjobbat nyújtsák, amit mi a Gála alkalmával hálálunk meg Nekik. Ha átlépem a Szellő Szálló kapuját megváltozik minden. Arra az érzésre nincsenek szavak. Kívánom, hogy mindenki egyszer átélhesse. Minden diákot buzdítok, hogy induljon a Versünnepen, élje át ezt a csodát velünk!”

 

Bukosza Zita, a 2014-es győztes: Nem kell profinak lenni!

Zita szerint a Versünnep egy fontos lépcsőfok azoknak, akik szeretnek elmélyülni az irodalom és a versek szépségében, továbbá elég bátrak ahhoz, hogy meg is mutassák tehetségüket. „Nem kell profinak lenni - ahogyan senki sem az, a mentorok személyében viszont személyre szabott segítséget kapsz olyanoktól, akik naponta megküzdenek a kiállás, a helyes beszédtechnika, vagy épp a fellépés előtti lámpalázzal, így pontosan tudják min mész keresztül a színpadon, s mindezt hogyan fejlesztheted. Nem is beszélve a fantasztikus társaságról és a Verstáborról... ami tényleg felejthetetlen élmény.”

Börcsök Olivér: Együtt dolgozhatnak a Vörösmarty Színház művészeivel

Olivér szerint azért is kiváló és kivételes lehetőség a Versünnep a fiataloknak, mert a Vörösmarty Színház művészeivel is együtt dolgozhatnak: "Elsősorban a döntőt megelőző munka miatt érdemes jelentkezni. Ilyenkor a Vörösmarty Színház kiváló színművészeket bocsájt a fiatalok rendelkezésére, akik néhány hétig szakmai segítséget nyújtanak a versenyzőknek. A másik ok, amiért érdemes a Versünnepen részt venni, az a verseny közösségformáló ereje. A döntő végére általában mindig egy összetartó csapattá formálódnak a versenyzők. Ajánlom minden versszerető fiatalnak."

 

Jenei Márton: Másképp nézünk a versekre!

Jenei Márton számára a Versünnepen való részvételt teljesen új szemléletet adott, megváltoztatta a versekhez fűződő viszonyát. "A versekkel kialakult kapcsolatomat a Versünnep motivációjának köszönhetem. Teljesen új szemléletet tárt fel bennem a művészetek irányába. Ajánlom azoknak, akik csak hobbi szinten verselnek, mert megtanít megismerned magadat és kiállni mások elé, hogy megmutasd a benned rejlő szépséget, amit a verssel beszélsz el. Aztán ajánlom azoknak is, akik szeretnének ezzel a pályával foglalkozni és elsajátítani a tudást, amit a Versünnep a döntősöknek a Vörösmarty Színház színészei közül mentorokkal segít elő. Rengeteget tapasztalhatsz tőlük és fontos kapcsolatok szövődhetnek, csak merj bátor lenni!"

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek