Prototípusfejlesztő-versenyt rendeztek SóstónPrototípusfejlesztő-versenyt rendeztek Sóstón
Második alkalommal rendezett a Harman Becker Kft., az Óbudai Egyetemmel és Székesfehérvár Önkormányzatával együttműködve 24 órás prototípusfejlesztő-versenyt. A versenyen péntek 14 órától szombat 14 óráig vettek részt a diákok, akik a megmérettetés során maguk oszthatták be az idejüket. Kis István, a Harman ügyvezető igazgatója kiemelte: a cél, hogy a diákok az eseményen megmutathassák tehetségüket, ezen kívül pedig szeretnék a vállalat utánpótlását is növelni.
A Harman számára az utánpótlás nevelés, a középiskolás és az egyetemi diákok bevonzása műszaki területre, vagy arra a termékköre amit mi gyártunk, hogy az utánpótlásunk meglegyen, ez megkezdődött már 5 évvel ezelőtt a duális képzéssel, a technikusi képzéssel.-Mondta el Kis István a verseny döntőjének megnyitóján.
A tavalyi évben csak középiskolások indulhattak, de idén újítottak a szervezők, és a felsőoktatásban tanulók is lehetőséget kaptak a részvételre. A selejtezőbe egy kisfilm elkészítésével juthattak a fiatal programozók, majd onnan 6 középiskolás és 8 egyetemista csapatot választott ki a szakmai zsűri a pénteki 24 órás döntőbe.
Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere remek lehetőségnek tartja, hogy a fiatal fejlesztők megmutathatják tehetségüket egy megmérettetésen, és reméli a jövőben is a városban rendezik meg a Harman programozói versenyét.
A verseny feladata nem lehetett független napjaink kihívásaitól, így a versenyzőknek idén egy olyan eszközt kellett fejleszteni, ami az autóban ülő sofőr mindennapi dolgát könnyíti meg, és hozzájárul a balesetmentes közlekedéshez.
A Fehérvár Televízió összeállítása az eseményről: