Bemutatkozik az okostelefonok újabb funkciója: a kijelző sötét módba kapcsolásaBemutatkozik az okostelefonok újabb funkciója: a kijelző sötét módba kapcsolása
Ha valaki figyelgeti azt, hogy mely appok éppen milyen frissítéseket is kapnak, akkor már tudhatja, hogy a szokásos rendszerfrissítések és biztonsági frissítések mellett - melyek már-már zavaróan gyakran érkeznek - az elmúlt hónapokban egyre több alkalmazásban jelent meg a sötét mód. Ennek lényege az volna, hogy az éppen frissülő alkalmazásban olyan beállítási opció érkezik, mellyel az adott alkalmazás beállítási menüjében az alkalmazás fő képernyőjét a klasszikus és megszokott világos (fehér) háttérről sötét módra válthatunk.
Ennek előnyét a felhasználó leginkább este élvezi. Aki gyakran bizergálja sötét helyen is okostelefonját (ki ne tenné, mondjuk még a színházban is?), az tudja csak igazán, milyen bántó tud lenni a szemünknek este, a sötét nappaliban a telefon vakító világossága. Nos, a szoftverfejlesztők erre találták ki a sötét módot.
De! Nem csak ez lenne a fő funkciója az elsötétítésnek. Van itt egy sokkal érdekesebb dolog is, melyet nem igazából tudunk, de annál fontosabb lehet. A sötét módra állított kijelző sokkal kevesebb energiát fogyaszt az amúgy is csekély akkumulátorból. Ez egy igen fontos és sarkalatos kérdés napjainkban. Azonban a tény nem minden esetben igaz.
Sajnos a technológia mai állása szerint a kijelző sötét módba kapcsolása energiatakarékossági szempontból csak az OLED kijelzős telefonok esetében jár tényleges energia megtakarítással. Ennek technológiai okai vannak. Az OLED kijelzők esetén a kijelző fekete területei ki vannak kapcsolva és kizárólag azon pixelek világítanak és ezzel együtt fogyasztanak áramot a panelen, amely információt jelenít meg. Ezzel tehát az üzemidőn lehet némileg javítani a telefonok esetén.
Ez egy igen jó dolog, csak az a gond, hogy az OLED kijelző kizárólag a nagyok kiváltsága. Mondjuk úgy, bőven 100.000 forint felett. Azonban ettől függetlenül is élvezhetjük áldásos hatását a sötét kijelzőnek. Kutatások igazolják, hogy a sötét mód sokkal kevésbé fárasztja a szemünket.
Tulajdonképpen ez a funkció felfogható a telefonokban már évek óta elérhető szemkímélő mód kiterjesztésének is. Míg a szemkímélő mód a kijelző fényerejét és színhőmérsékletét változtatja szemünk kényelme és védelme érdekében, addig a sötét mód az alkalmazások teljes kezelőfelületét, hátterét kapcsolja sötétre.
Ennek ismeretében az elmúlt hetekben egyre több alkalmazás is kapott olyan frissítést, melyben bekapcsolható ez a funkció, függetlenül készülékünk kijelző típusától. A Google Telefon alkalmazása még a télen kapott ilyen jellegű frissítést, de a Facebook is jelezte már, hogy fejlesztik a funkciót. Sőt, a Messenger a héten már meg is kapta a frissítését, melyben béta opcióként ott a sötét mód.
Az ominózus "újhold" emotikon, melyet, ha elküldünk egy tetszőleges ismerősnek, akkor a sok kicsi újhold elrepülése után már kattinthatunk is a beállításokban a sötét mód bekapcsolására.
A Messengerben is van már sötét mód
Annyi a dolgunk csak, hogy frissítsük le a Messengert a Play Áruházból vagy az AppStoreból, és küldjünk választott partnerünknek egy újhold emojit. A Messenger máris felugró ablakban tudatja, hogy a béta opció aktív, és a beállítások fül alatt érhetjük el a sötét háttér bekapcsolását.
Természetesen a konkurencia sem maradhatott le. A Viber is jelezte a héten, hogy náluk is működik már ez az opció. És hogy mennyire felpörgette a szoftverfejlesztőket a téma, jól jelzi, hogy több konkurens is hasonló fejlesztésbe kezdett. Sőt, maga a Google is bejelentette, hogy a YouTube hasonló fejlesztése után a következő Android verzió már alapjaiban fogja támogatni a készülék sötét módba kapcsolását. Mindezt kijelző típus és a telepített szoftver verziójától függetlenül, rendszer szinten is. Addig csak annyi a dolgunk, hogy keressük az alkalmazások frissítéseit és az érkező sötét mód lehetőségét.