5 évnél régebbi cikk

Előzetes letartóztatásba helyezték a csecsemőgyilkos anyát
Előzetes letartóztatásba helyezték a csecsemőgyilkos anyát

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított az ellen a huszonhárom éves nő ellen, aki március 16-án megszülte, majd azonnal megölte egészséges újszülött kislányát. A sárkeresztúri nő őrizetbe vétele után március 19-én (kedd) délelőtt született előzetes ítélet a gyilkossággal kapcsolatban.

Egy huszonhárom éves, sárkeresztúri nő szombat reggel egy Zichyújfaluban található családi ház sufnijában hozta világra egészséges gyermekét, akinek a helyszínen azonnal elvette az életét. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított a nő ellen, akit tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt állítanak bíróság elé. A nőt március 19-én (kedd) délelőtt előzetes letartóztatásba helyezték.

"A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozásbírája a mai napon tartott ülésen a gyanúsított letartóztatását rendelte el. Ennek a döntésnek az az oka, hogy a kiemelkedő tárgyi súlyú és törvényi fenyegetettséget jelentő gyanúsított esetében fenn áll a szökés, elrejtőzés veszélye. Ezt a végzést az ügyész, a gyanúsított és a védő is tudomásul vették, így az végelegessé vált" - emelte ki Hudák Hedvig, a Székesfehérvári Törvényszék szóvivője.

Az ügyben a nyomozás befejezését követően kerülhet sor vádemelésre. Az ilyen és ehhez hasonló tragédiák megelőzésére hozták létre 1995-ben a babamentő inkubátorokat. Székesfehérváron 2000 óta a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház babamentő pontján helyezhetik az újszülött számára biztonságos inkubátorba azokat a csecsemőket, akiket az édesanyjuk nem szeretne megtartani.

"Az inkubátor folyamatosan üzemképes, meleg van benne és van benne egy súlyérzékelő. A súlyérzékelő jelzi a portán, hogy valaki van ebben az inkubátorban, pár perc után - ami elég arra, hogy az anya elmenjen és teljesen inkognitóban maradjon - megnézik a babát, kijön a csecsemő osztályról egy szakszemélyzet és egy nővér, majd a megfelelő pólyával, ruhával betakargatva megfogja a kicsi babát és beviszi az osztályra” - tudtuk meg Szabó Hajnalkától, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház osztályvezető főorvosától.

2005 óta az inkubátorba tett gyermek szüleit nem keresik, így a kilétük titokban marad. Szabó Hajnalka osztályvezető főorvos azt is elmondta, hogy minden olyan anya, aki bármilyen oknál fogva nem akarja megtartani a kisbabáját, menjen be bátran a legközelebbi kórházba szülni, hogy ő és a csecsemő is megfelelő ellátásban részesülhessenek. Ezután az anyának lehetősége van lemondani gyermekéről, hiszen rengeteg szülő vár örökbe fogadható kisbabára. Ezzel pedig mindenki kaphat esélyt egy új, normális életre.

A sárkeresztúri nő őrizetbe vételéről a Fehérvár Televízió készített bővebb anyagot:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek