Medveherélés - dudaszóval
Medveherélés - dudaszóval
Medveherélés - dudaszóval„A medveherélés a somogyi Berzencén fennmaradt farsangi alakoskodó hagyomány, amit az Ifjú Pásztorzenészek Szövetsége nevezetű formációval egy budapesti klubba is elvittünk idén.” – mesélte Király Dávid – „Ez egy nagyon mulatságos esemény, de emellett komoly mögöttes tartalma is van. A medve az elementáris erőket szimbolizálja, a termékenységet, a vadságot. Ezért láncon vezetik a medvének öltözött maszkos illetőt, mert goromba módon zaklatja a közönséget, főleg a nőket, mert mindenkire ráugrik. Ezek az erők hagyományosan a farsangi időben szabadjára vannak engedve, azonban a farsang végén a medvét kiherélik, a maszkos emberünk lába között lógó zsákból kivágják a két zsömlét vagy krumplit, ami „lányok s asszonyok között használatra szétosztatik”. Ez egyfajta téltemető rítus is. A zabolátlan erőket a farsangot követő nagyböjtben megfegyelmezik, hogy helyüket egy magasabb értelem hassa át.”
Az említett programról készült felvétel megtekinthető itt:
Az Ifjú Pásztorzenészek Szövetségét nemrég alapította Dávid néhány zenész cimborájával közösen, mert célul tűzték ki a pásztorok zenei hagyományának kutatását és megőrzését. Elsősorban a Dunántúl területeire, azon belül is a középső részekre, tehát Fejér, Veszprém, Zala és Vas megyékre koncentrálnak, mivel valamennyien innen származnak, és mindannyian dudán és furulyákon, tehát a pásztorok legjellemzőbb hangszerein zenélnek. Terveik között szerepel, hogy lemezeket is megjelentetnek e tájak zenéjének felelevenítésével.
„A táncházmozgalomnak köszönhetően rengetegen ismerik például Erdély zenéit és táncait, de még ezen a közegen belül is kevesen foglalkoznak az említett megyék zenéivel.” – fejtette ki a fehérvári fiatalember – „Ritkák a zenei feldolgozások és az olyan táncalkalmak is, ahol a Dunántúl középső részének zenéjére mulathatnánk. Ezen a helyzeten szeretnénk változtatni. Ezért kutatunk, tanulunk (egymástól is), fúrunk-faragunk és dudabálokat rendezünk. Ezeken a megszokott moldvai és vonós felállásoktól eltérően kizárólag duda- és furulyazenére táncolunk, nótázunk. Néha citerások is beszállnak, ami szintén burdon hangszer, ezért jól megfér a duda mellett. Nyáron tervezzük egy lemeznyi hangzóanyag rögzítését is.”
Dávid - ahogyan előző cikkemből kiderült - a gödi Bese Botondnál tanulta meg a dudálás alapjait, majd órákat vett az Óbudai Népzenei Iskolában oktató Szabó Zoltántól, és a Pécsett élő kiváló dudakészítő dudástól, Végh Andortól is. Jelenleg többnyire eredeti, a népzenegyűjtőktől ránk maradt felvételekről tanul. Tehetségét a Felszállott a páva című műsorban is megcsodálhattuk.
„Nagyon jó élmény volt a Páván szerepelni, de legtöbbet a felkészülés során gazdagodtam.” – emlékezett vissza a műsorra - „Ekkor kezdtem igazán intenzíven gyakorolni és utánajárni a dolgoknak. Másrészről érdekes szituáció volt a tévés közeg színfalai mögé látni, és megismerni sok kiváló zenészt és táncost. Harmadrészt visszajelzéseket kaptam az értékelések során, ezek pedig megerősítettek abban, hogy jó úton járok.”
S mi ez az út? Hogy hova vezet? Mint mesélte: szeretne életvitelszerűen foglalkozni a zenével. Kutatással, műveléssel és tanítással egyaránt. (Innen is jött az ötlet az említett Szövetség megalapításához.) Idén felvételizik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre is duda-furulya szakra, hogy megtanuljon mindent, ami ezen a vonalon elérhető, illetve, hogy meglegyen a kellő végzettsége a tanításhoz.
Mindemellett nagy vágya, hogy megismertesse a magyar dudazenét a külföldi közönséggel is, mohácsi kapcsolatai mentén elindulva. (Mint korábban említettem, Dávid rendszeresen részt vesz a mohácsi nemzetközi dudás találkozókon, melyre főként a Kárpát-medence környékéről érkeznek zenészek: Horvátországból, Szerbiából, Bulgáriából, Észak-Macedóniából, de mindig van egy-két nyugat-európai dudás is.)
„A dudáról érdemes elmondani – amellett, hogy nem egyenlő a skót dudával –, hogy Európában és a Közel-Keleten gyakorlatilag minden nemzet használta vagy használja a mai napig is népzenéjében.” – fejtette ki Dávid – „Ez azt is jelenti, hogy rengeteg változata és típusa alakult ki a dudák nagy családjának, országonként több fajtát is megkülönböztethetünk, Magyarországon például négyet. Külön típust képviselnek a keleti és a nyugati típusok közé ékelődve a Kárpát-medencében elterjedt dudák. Legjellemzőbb sajátosságuk a kettős sípszár, melynek egyik fele a dallam megszólaltatására alkalmas, másik pedig a kontrasíp, ami a ritmust adja. Ezért a dudánk olyan, mint egy háromtagú zenekar. A prímásnak felel meg a dallamsíp, a kontrásnak a kontrasíp, a bőgősnek a hosszú bordó- vagy bőgősíp, mely a folyamatosan zúgó felhangokban a dús, mély szólamot adja. A huszadik századig ennek a dudatípusnak a különböző változatait használták a szlovákok, a Dráva és a Száva között élő horvátok, a vajdasági szerbek, a magyarok, illetve az erdélyi románok is.”
Az is nagyon érdekes, hogyan készül a duda? A készítés rejtelmeivel Dávid már egy ideje ismerkedik. Ez irányú információi elsősorban tanáraitól származnak, akiknek a műhelyeiben látott már néhány munkafázist – valamint sokat hallott az ismerősöktől és olvasott is e témában, mert nagyon szeretné megtanulni ezt a több részből álló folyamatot.
A művelet a faanyag megmunkálásával, az egyes alkatrészek esztergálásával, kifaragásával kezdődik, majd következik ezek díszítő faragása, és ónnal való beöntése vagy rézzel való felékesítése, esetleg apró szögek beverése. Gyakorlatilag egy asztalos és egy ötvös szakértelmére van szükség a díszes duda elkészítéséhez. Tájegységtől függően fából, tehénszarvból vagy rézből rezonátorként funkcionáló tölcséreket is csatlakoztatnak a sípszárak végéhez. Ezt követően jön a sípok kialakítása.
A magyar dudában legalább három nádból vagy bodzából készült síp található: egy dallamjátszó, egy ritmizáló/kísérő úgynevezett kontra síp és egy folyamatosan zengő basszussíp, amit bordó- vagy bőgősípnak nevezünk. Ha ezek elkészültek és bekerültek a sípszárakba, akkor már csak egy tömlőre van szükség, ami a levegőellátást biztosítja és összeköti a különböző alkatrészeket. Ennek kikészítése hosszabb folyamat. A tömlő legtöbbször kecskebőrből, de birka- és kutyabőrből (ez utóbbi ma már nincs nagyon) is készül. Az állatról egyben nyúzzák le a bőrét a hátsó lábaitól kezdve anélkül, hogy felvágnák. Úgy mondták ezt régen, hogy „tömlőre vagy dudára nyúzzák”. Ezután sajátos eljárással szőrtelenítik és kikészítik. A kecske feje helyére kerül a sípszártőke, a dudafej, a két mellső lábába pedig a befúvócső (ún. klipács) és a bordósíp. A hátsó felét erősen bekötik és kész a duda.
Dávid szerint egyébként egyre népszerűbb hazánkban a népzene.
„Egyre többen kezdik felfedezni, s ma biztos, hogy jóval többen érintkeznek vele, mint például az én gyerekkoromban.” – fejtette ki – „Budapesten majd minden nap elérhető valahol egy táncház vagy folkkocsma, ahol élő népzenére lehet mulatni, táncolni, énekelni. Nem ez a népzene hagyományos közege, hanem a faluközösség és a legelő, viszont valamiért - mivel felmenőink zeneiségét gyakorlatilag ez határozta meg egészen a huszadik század közepéig -, a vérünkben van. A lelkünknek ugyanis van egy olyan része, amit egyedül ez a zene képes felébreszteni.”
Dávid úgy véli, hogy a népzene még nagyobb elterjedéséhez, megszerettetéséhez nem a jelenkori zenével való vegyítés a kulcs, hanem a hagyományos zene élő megszólaltatása, és ennek megismertetése a közösségekkel, amelyekhez tartozunk.
„Ma már nem élnek azok a hagyományos falusi közösségek, amelyek megőrizték a zenét, de ez nem jelenti a népzene halálát, hiszen a dallamok nagy része sokkal ősibb, mint az a romantikus paraszti kultúra, amelybe sokan visszaálmodjuk magunkat, a szövegek pedig a körítés mögé tekintve általános emberi érzéseket, élethelyzeteket írnak le, melyekkel mindenki szembesül élete során. Választ, sok esetben gyógyírt adnak rájuk. Ezért érinthet meg minket is, ezért szólhat a jelenkori emberhez is. Emellett szerintem fontos, hogy ne élősködjünk azon a lelki táplálékon, amit a zene nyújt, hanem a hagyományos értékek mentén igyekezzünk jobb emberré tenni magunkat, hogy valamit mi is hozzátehessünk ahhoz, amit kaptunk.”
