5 évnél régebbi cikk

Már lehet jelentkezni az idei Vadgasztronómiai Fesztiválra – új helyszínen várnak
Fehérvár Médiacentrum fotója
Vadex
Már lehet jelentkezni az idei Vadgasztronómiai Fesztiválra – új helyszínen várnak

Már nevezhetnek a főzőcsapatok az Erdei ételek mestere címéért rendezett vadgasztronómiai versenyre, melyet idén új helyszínen, Pákozdon rendeznek meg szeptemberben.

2019-ben szeptember 7-én rendezik meg az Országos Vadásznap és Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivált, mely immár a tizenharmadik lesz a sorban. A korábbi soponyai helyszín helyett azonban idén a Velencei-tó irányába kell fordítanunk a kormányt, ha szívesen kóstolgatnák az óriásbográcsban rotyogó utánozhatatlan finomságokat. Ezúttal ugyanis a Pákozd-Sukorói Arborétum és vadasparkba várják a résztvevőket, ingyenes belépéssel.

A nagyszabású gasztronómiai rendezvényre 2018-ban is több mint ötven csapat jelentkezett az ország minden tájáról, a Nyírségtől Zaláig, a Mecsektől az Északi-középhegységig, sőt a határokon túlról, Lengyelországból és Szlovákiából is érkeztek.

Már most érdemes tervezgetni a recepteket azoknak, akik a főzőtudásukat is szeretnék próbára tenni a gasztronómiai versenyen és elnyerni az Erdei ételek mestere címet: meghirdették ugyanis az idei jelentkezéseket. Még több infó a  facebook.com/vadgasztro címen.

Kedvcsinálónak álljon itt egy recept:

Szarvas és vaddisznó pörkölt tarhonyával

Hozzávalók: 2 kg vaddisznó hús, 2 kg szarvas hús, fokhagyma, vöröshagyma, paprika és paradicsom nagy szeletekre vágva, só, bors, köménymag, pirospaprika

Elkészítése:
A fokhagymát és a vöröshagymát megdinszteljük forró zsíron, ezután hozzáadjuk a paprikát és a paradicsomot. Ezt követően ízesíthetjük sóval, borssal, köménnyel és pirospaprikával. A pörkölt alapot elkészülése után összeturmixoljuk. Az így kapott szaftot pontosan kétfelé osztjuk el két külön lábasba. Az egyikbe a szarvas hús, a másikba a vaddisznó hús kerül. A tűzhelyen kb. két órát főzzük őket gyakori kevergetés mellett. A körethez egy pohár tarhonyát és két és fél pohár vizet használunk. A vízbe egy erőleves, egy tyúkhús leves és egy marhahús leves kockát dobunk, és az előzetesen kicsit megpirított tarhonyára öntjük. Pár perc forralás után elkészül.
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek