5 évnél régebbi cikk

Feloszlott a székesfehérvári 21 Gramm Akusztik
Feloszlott a székesfehérvári 21 Gramm Akusztik

Július 8-án, hétfőn érkezett a sokakat lesújtó hír, miszerint a Ferenczy-Nagy Bogi által vezetett fehérvári 21 Gramm Akusztik tagjai nem folytatják tovább az együttműködést. Utoljára július 19-én Csolnokon, és július 26-án a Fezen fesztiválon láthatjuk őket együtt.

A fehérvári érdekeltségű 21 Gramm Akusztik 2018-ban alakult, majd még ugyanebben az évben kiadták első albumukat, a keserÉdest, amely igencsak nagy sikert aratott. Ferenczy-Nagy Boglárka (a 2017-es Fehérvár Hangja győztese), Váradi Imre (gitár), Pétervári Henrik (harmonika, billentyű), Komlódy Márk (cajon) és Kun Balázs (basszusgitár) alkotta csapat azóta számos nagyszabású bulit tudhat maga mögött, ám úgy néz ki, hogy ez sem volt elég a folytatáshoz. Július 8-án, hétfőn este szomorú hírt közöltek a rajongóikkal:

"Egy-egy nagy változással és véget éréssel mindenkinek szembe kell néznie élete során. Nekünk az egyik ilyen fordulópont most jött el, ugyanis 21 Gramm Akusztik zenekarként nem folytatjuk tovább a munkát. Sok-sok vívódás és tanakodás után úgy döntöttünk, különválunk egymástól, annak őszinte hitében, hogy amit eddig együtt létrehoztunk, valóban értéket közvetített és közvetít, és annak reményében, hogy akik találkoztak velünk valahol, azok legalább annyit kaptak tőlünk, mint amennyit mi tőlük. Hatalmas köszönettel és hálával tartozunk a minket körülvevő közösségnek, és mindenkinek, aki követte a munkánkat, és aki baráti biztatással, törődő figyelemmel fordult felénk. A koncerteken látott tekintetek és mosolyok, a velünk énekelt dalszövegek, a lelkes visszajelzések, a facebookos lájkok, a megtekintések a dalainkon, és minden élmény és benyomás, amit Tőletek kaptunk, egész életünket végig fogja kísérni, és erőt fog adni nekünk. Ezt a rengeteg apró ajándékot pedig két fergeteges búcsúkoncerttel szeretnénk a lehetőségekhez képest meghálálni. Gyertek el az utolsó közös fellépéseinkre július 19-én Csolnokra, vagy 26-án a Fezen fesztiválra, és tomboljunk olyat, hogy lerepül a hajunk! Segítsetek, hogy a 21 Gramm Akusztik méltón zárhassa kalandos, tapasztalással teli, hol boldog, hol szomorú, de mindenképpen emlékezetes közös két évét!"

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek