4 évnél régebbi cikk

Elindult a jelentkezés a 2019-es Fehérvár Hangjára
Fehérvár Médiacentrum fotója
Horváth Reni
Elindult a jelentkezés a 2019-es Fehérvár Hangjára

Július 22-én elindult a jelentkezés az idei Fehérvár Hangjára. Szeptember 9-ig várják a Fejér megyei lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező 14 és 29 év közötti énekesek online pályázatait.

Bár sokan még nem szívesen gondolnak rá, hogy hat hét múlva itt a szeptember, lesznek bőven olyan fehérvári fiatalok, akik minden eddiginél izgatottabban várják az idei őszt. Indul ugyanis az idei Fehérvár Hangja tehetségkutató, melynek első fordulója szeptember 14-én lesz a Petőfi Kultúrtanszéken. Ez a válogató még nem nyilvános, a jelentkezők csak a zsűri tagjai: Vörös Tamás jazz muzsikus, Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana énekesnője és Jancsó Gábor, a zenekar basszusgitárosa előtt mutatják meg tehetségüket. A verseny november 9-én, szombaton a Fehérvári Civil Központban az elődöntővel folytatódik, ide már a közönséget is várják.

Az első Fehérvár Hangja tehetségkutatót 2011-ben rendezték meg Székesfehérváron, azóta kétévente kerül sor megmérettetésre. Az idei lesz tehát az ötödik alkalom. Az első négy versenyt egytől egyig lányok nyerték: 2011-ben Lovas Petra, 2013-ban Veres-Kovács Petra, 2015-ben Zabos Regina, 2017-ben Ferenczy-Nagy Boglárka.

Az idei tervekről Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője a következőket ismertette a fehervarhangja.hu oldalon: „Bevált az eddigi forma, nem tervezünk változtatást. Továbbra is olyan, a pop, rock, jazz vagy musical műfajban tehetséges, 14–29 év közötti fiatalokat várunk versenyzőnek, akiknek Fejér megyében van az állandó lakcímük, vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek itt, vagy a 2019-20-as tanévben valamelyik megyei oktatási intézmény nappali/levelező tagozatán tanulói/hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.”

Így lehet jelentkezni
A verseny hivatalos honlapján található online lap beküldésével lehet jelentkezni, de a papírt kinyomtatva, aláírva az előválogatóra is el kell hozni. Fontos, hogy a 18 év alattiaktól szülői beleegyező nyilatkozatra is szükség van. A jelentkezés elfogadásáról mindenkit e-mailben értesítenek, aki nem kapta meg a levelet a szeptember 9-i jelentkezési határidő után, a programszervező irodánál érdeklődhet.

A döntő december 8-án, vasárnap lesz, hagyományosan a Vörösmarty Színház színpadán, szokás szerint igazi, látványos show keretében.

 Addig is kedvcsinálónak itt a legutóbbi döntő Fehérvár Televízió által készített felvétele: 

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek