4 évnél régebbi cikk

Alice Cooper és a denevértánc: ezt hallgatta a világ 30 éve
Fehérvár Médiacentrum fotójaAlice Cooper és a denevértánc: ezt hallgatta a világ 30 éve

1989 augusztusában Alice Cooper megmérgezte a világot, Prince denevértáncolt, de a Lambada is tartotta még magát a nagyvilág slágerlistáin.

Ne is habozzunk, egy erőteljes csapással kezdjük meg a 30 évvel ezelőtti slágerlisták boncolgatását. Utunkat kezdjük Nagy-Britanniában, ahol, legalábbis az első helyet tekintve, elég egyhangú hónap volt 1989 augusztusa. Ahogy legutóbbi összeállításunkban már jeleztem, a nyár második felében a Jive Bunny And The Mastermixers kiváló keverése, a tizennégy egykori nagy rock and roll klasszikusból összerakott "Swing The Mood" egyeduralkodónak számított. Az Andy és John Pickles alkotta apa-fia DJ páros nótája július végétől szeptember elejéig a UK Top 40 Chart első helyén trónolt, vagyis 30 esztendeje augusztusban nem köszönthettünk új listavezetőt a ködös Albionban.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem váltak slágerré egészen kiváló nóták, mint például Alice Cooper egyik klasszikusa, a "Poison". Az 1948 februárjában Detroitban Vincent Damon Furnier néven anyakönyvezett Alice Cooper mintapéldánya a szó legjobb értelmében vett rockernek, a kiváló muzsikus ráadásul Nagy-Britanniában is óriási népszerűségnek örvendett. Pályafutása során tizenkét dala jutott fel a brit kislemez lista negyven legjobbja közé, igaz, az első helyet csak egy nótával, az 1972-es "School's Out" című dallal érte el. A ködös Albionban második legnagyobb sikerét a "Poison" hozta meg számára, amely 1989 augusztusában egészen a második helyig jutott.

Alice Cooper mellett olyan, később világslágerré avanzsáló dalokra csápoltak a derék britek 1989 augusztusában, mint a Big Fun és a "Blame It On Boogie", a Tears For Fears és a "Sowing The Seeds Of Love" vagy épp Cliff Richard és a "I Just Don't Have The Heart".

Franciaországban is hasonló helyzet alakult ki, egy júliusban trónra lépő dal uralta a következő hónapot is, de ezen ne csodálkozzunk, hisz mégis csak a Lambadáról van szó! A korszak szinte minden területét, a zenétől a divatig, az udvarlási szokásoktól a társas kapcsolatokig meghatározta a Kaoma remekműve, nem csoda, hogy a derék galloknál a francia kötődés (részletek itt) tizenkét hétig a lista élére betonozta a dalt!

Míg a "Lambada" nagyobb probléma nélkül őrizte első helyét Franciaországban, akadt mögötte tülekedés bőven. 1989 augusztusában a legnagyobb kihívónak egy egykori labdarúgó, a Dijon FCO, az AS Saint-Étienne és a svájci FC Basel korábbi profija, az énekesi pályán is szép sikereket elérő Jean-Pierre François bizonyult. A profi futballt mikrofonra cserélő énekes a második helyig jutott a galloknál, harminc esztendeje a "Je Te Survivrai" című dala három héten át próbálta meg letaszítani az élről a Lambadát - sikertelenül.

1989 augusztusa a bebetonozott első helyek hónapja volt Európa nyugati felében, ugyanis Németországban is egy előző hónapban csúcsra járatott nóta uralta az esztendő nyolcadik havát. Ez a Michael Krautter, Nicole Boeúf, Stephanie Trautmann és Tillmann Uhrmacher alkotta dancefloor-house együttes, a Mysterious Art volt, amely a roppant sikeres Omen trilógia első darabjával, a "Das Omen - Teil 1" című dallal vezette Germániát. Míg a táncos nóta uralta az Offizielle Deutsche Chart-ot, addig is feltűntek a hátsóbb régiókban remek muzsikák és muzsikusok, ilyen volt például a színészet mellett éneklésben is kimondottan jó Don Johnson, aki a "Tell It Like It This" című dalával sokáig a második helyen állt Németországban.

Közben persze a németek is rákaptak a két hónappal korábban a brit listát meghódító Soul II Soul nótára, és bejutott a legjobb tízbe a "Back To Life (However Do You Want Me), de szépen menetelt a Pet Shop Boys is, amely rengeteg sikerdala közül ekkor épp az "It's Allright" járatódott világslágerré.

Lépjünk egy hatalmasat a tengerentúlra, nézzük, melyek voltak a legkedveltebb dalok 1989 augusztusában az Egyesült Államokban. A Billboard Hot 100 kislemez listájának élén mindig is nagy volt a nyüzsgés, így itt nem fordulhatott elő, hogy egy dal egy egész hónapot az első helyen töltsön. Harminc évvel ezelőtt az augusztust Prince nyitotta az élen, aki korábban már a brit listán is szép helyezéseket ért el a Batman filmzenéjeként hódító "Batdance" őrült, mégis táncolnivaló ritmusaival.

Prince mindössze egy hetet töltött az élen, mert érkezett Richard Marx és elragadta a legmagasabb pozíciót "Right Here Waiting" című nótájával. A Chicago szülöttének számító Richard Marx épp az ügyeletes szívtipró szerepét töltötte be akkoriban, ráadásul zenéi is célt értek az amerikai hallgatóság körében, ennek is köszönhette, hogy dala három hétig, egészen a hónap végéig megőrizte vezető pozícióját. A 2004-ben Grammy-díjjal elismert zenész később a színészetbe is belekóstolt.

Érdekesség, hogy Prince és a "Batdance" ugyanebben a hónapban a Billboard R&B és hip-hop listáján is éllovas tudott lenni egy hétig, közvetlenül Bobby Brown után, aki szintén egy filmzenével, a Szellemirtók 2 betétdalaként elhíresült "On Our Own" című remekművével állt az első helyen.

Utazásunk végén megérkezünk kis hazánkba, ahol 1989 augusztusában vált népszerűvé és elismerté a Fix első és egyben utolsó nagylemeze, a "Jó Vagy Nálam, Édes". Az egykori Edda basszeros Mirkovics „Zserbó” Gábor és gyermekkori barátja, a szintén ex-Eddás Béres „Free” Ferenc billentyűs 1988. március 8-án alapította meg a Fix zenekart, amely a glam-rock kategóriában hiánypótló vállalkozásnak számított akkoriban. Sajnos a banda mindössze egy nagylemezt adott ki, a feloszlás a második album készítése közben érte utol az együttest. Valljuk be, azért még ma sem szól rosszul az 1989-es dallamvilág.

Ennyi fért bele mostani utazásunkba, folytatás egy hónap múlva, amikor 1989 szeptemberét vesszük nagyító alá.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek