Így főztek az indonézek a Királyi Napokon
Így főztek az indonézek a Királyi Napokon
Így főztek az indonézek a Királyi Napokon„Jobbra nézek, balra nézek, megjöttek az indonézek!” – kiáltotta el magát Kovács György, amikor meglátta az indonéz tánccsapatot a táncházi konyha előtt, akiknek a menüje olyan tradicionális ételekből állt, mint a nasi goreng, a bakwan jagung, az ayam geprek valamint az es buah. Megszokta az éles gasztronómiai váltást, öt perccel korábban még a szlovákok bográcsban rotyogó vaddisznópörköltjét gardírozta. „Na, akkor mit főzünk? Mondjátok el még egyszer!” – kérte az indonéz táncosokat. Aztán valahogy közös erővel sikerült megfejteni, hogy a nasi goreng nem más, mint sült rizs, a bakwan jagung gyakorlatilag kukoricás-újhagymás tócsni, az ayam geprek jávai csípős sült csirke, az es buah pedig egy egzotikus gyümölcsös desszert, amit pohárban vagy tányérban szolgálnak fel.
Közben előkerültek a kosárból az alapanyagok: rizs, egész csirke, káposzta, répa, hagyma, kukorica valamint ipari mennyiségű bors és fokhagyma. Az egyik indonéz lány a rizst főzte, többen fokhagymát pucoltak, míg a többiek a kiló sárgarépát vágták leheletvékonyra.
Dwiki Mirwan Fajr, az egyik táncos elmondta, hogy hetente háromszor is főz, mert egyedül él. Az egyik kedvence a nasi goreng, így hát mi mást is készíthetnének kóstolóképpen, mint azt: „A hagyományos indonéz konyha rengeteg hagymát, fokhagymát, chilit, borsot és fahéjt használ.” – tette hozzá, majd elővett a fűszeres zacskóból egy gondosan becsomagolt üveget. – „Megkóstolod? Ez édes szójaszósz, nálunk minden szupermarketben lehet kapni. Ez megy majd bele a bakwan jagungba.”
Közben a vele szemben álló lányok szorgosan pucolták a fokhagymát, melynek illata nemcsak a konyhát, de a mellette lévő folyosót is betöltötte.
Ludman Rebeka, az indonézek tolmácsa és kísérője elmesélte, hogy az indonézek nemcsak szeretik, de bírják is a csípős ízeket: „Délelőtt a belvárosban sétáltunk. Láttuk, hogy az egyik standnál többfajta chilit lehet kóstolni. A legerősebből ettek egy jó nagy kanállal, és mondtak, ez már egészen jó, de nem túl erős...”
Octhahaviani Chohir nevű táncoslány az összes kukoricát egy nagy tálba öntötte, majd beletette az apróra vágott újhagymát és egy kilónyi lisztet. Beleütötte a tojásokat, tett bele szójaszószt és egy kis thai marhahúslevesport.
„Ez nem lesz csípős!” – jegyezte meg nevetve, majd a masszába szórt egy kis sót, cukrot, közben megállapította, hogy a magyar cukor nem olyan édes, mint az indonéz. Aztán beszélgettünk arról is, hogy nálunk milyen fajta rizst lehet kapni és azokat hogyan szoktuk a hétköznapokon elkészíteni.
Közben összeállt a massza, és egy kis kanál segítségével beleszaggatta a forró olajba. Közben a konyha másik végén Gyuri bácsi vezényletével feldaraboltak három egész csirkét, majd a húsba belemasszíroztak majd fél kiló borssal összedolgozott fokhagymát, hogy legyen egy kis íze.
Közben megszólaltak a brazil őserdőket megigéző dobok. Az indonézek a vágódeszka mögött táncra perdültek. Kisült a bakwan jagung, és mi úgy éreztük magunkat, mintha végigkóstoltuk volna az egész világot.
