Cloudy13 °C
2019. november 15. péntek Albert, Lipót
Menü

Megérkezett az eredmény: tizenegyedik századi a városfal!

Megérkezett az eredmény: tizenegyedik századi a városfal!
A városfal alapozásához használt fagerendák a Jókai utca 14. szám alatt kerültek elő (Fotó: Tóth Gabriella)

Már István korában megkezdődhetett a Székesfehérvárt körülölelő városfal építése. A Jókai utca 14. szám alatt zajló ásatás eredményeként már biztossá vált, hogy a tizenegyedik században épült a városfal, megérkeztek ugyanis a radiokarbon-vizsgálat eredményei. A középkorban ezzel Európában az első olyan városok közé tartozott Székesfehérvár, ahol kő városfal épült.

"670 és 863 között kalibrált naptári kor" – többek között ez az adat is szerepel azon a vizsgálati dokumentumon, ami most érkezett meg a Szent István Király Múzeumba. A Jókai utca 14. szám alatt zajló ásatás során a városfal alapozásához használt fagerendákból vettek mintát a régészek és küldték el C14-izotópos kormeghatározásra.

„A 670 és 863 közötti időintervallumban nőtt az a faévgyűrű, amiből kimetszették a mintát. Ehhez még hozzá kell adnunk valamennyit – ez a most következő sziszifuszi kutatómunka eredménye lesz – hogy pontos adataink legyenek. Az biztos, már első ránézésre látszik, hogy ki fogja adni a 11. századi eredményt!” – tájékoztatott Szücsi Frigyes konzulens régész.

A bevizsgált minták a próbafeltárás helyszínéről származnak. A Jókai utca 14. szám alatt az idei évben, a tervásatás során került elő a városfal alapja gerendákkal és kövekkel. Mögötte a városfal fa alapozása és stabilizáló szerkezete is láthatóvá vált.

A most megérkezett radiokarbon-vizsgálat eredményei alátámasztják a városfal 11. századi keletkezésével kapcsolatos szakmai feltételezéseket. Ez azt jelenti, hogy a középkorban az első olyan városok közé tartozott Székesfehérvár, ahol kő városfal épült.

„Ez az eredmény Fehérvár kora Árpád-kori jelentőségére világít rá, de a Magyar Királyság európai jelentőségére is következtethetünk belőle, mert ez a kőből épült városfal Európában is az elsők között van. Mindenképpen unikálisnak tekinthető mind a korát, mind az építési technikáját tekintve!” – emelte ki  Szücsi Frigyes.

Már István korában megkezdődhetett a Székesfehérvárt körülölelő városfal építése. Szücsi Frigyes hozzátette: a kutatómunkát folytatják, több vizsgálattal kiegészítve akár évtizedes pontossággal megállapítható lesz a városfal építésének időpontja. Siklósi Gyula régészprofesszor 1981-ben a Jókai utca 20. szám alatt végzett kutatómunkájának eredményei és a mostani feltárás kiegészítik egymást. Segítségükkel egyre pontosabb képet alkothatnak Székesfehérvár szerepéről, jelentőségéről.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • Legyünk körültekintőek - év végén jelentősen nő a hitelkihelyezés
    Legyünk körültekintőek - év végén jelentősen nő a hitelkihelyezés
  • OH: hétfőn kezdődnek a középszintű szóbeli érettségik
    OH: hétfőn kezdődnek a középszintű szóbeli érettségik
  • Tüntetés - tanítási szünetet rendeltek el Hongkongban
    Tüntetés - tanítási szünetet rendeltek el Hongkongban
  • EP - ma hallgatják meg Várhelyi Olivért
    EP - ma hallgatják meg Várhelyi Olivért
  • Nagyszülői GYED - a munka törvénykönyvét is módosíthatják
    Nagyszülői GYED - a munka törvénykönyvét is módosíthatják
  • Befutott az év legjobban várt karácsonyi reklámja
    Befutott az év legjobban várt karácsonyi reklámja
  • Vörös riasztás - megáradt folyó sodort el három nőt Szlovákiában
    Vörös riasztás - megáradt folyó sodort el három nőt Szlovákiában
  • Vészhelyzet - újabb tetőzést várnak Velencében
    Vészhelyzet - újabb tetőzést várnak Velencében
  • Puskás Aréna - holnap avatják, nem lehet készpénzzel fizetni
    Puskás Aréna - holnap avatják, nem lehet készpénzzel fizetni