4 évnél régebbi cikk

Taroltak a Sárosdi Kempo SE harcosai a TEK Gálán
Taroltak a Sárosdi Kempo SE harcosai a TEK Gálán

A Sárosdi Kempo SE két kiváló harcosa, Koncz Viktória és Szakács Sándor is győzedelmeskedett a hetedik TEK Budo és Küzdősport Gálán. Viki kemény menetekben, Gi földharcban és Combat Grapplinban is első helyezést ért el, NoGi földharcban pedig második lett. Sándor K1-ben a döntőig verekedte magát, majd egy nagyon kemény küzdelemben megszerezte az aranyérmet.

Mintegy négyszáz versenyző mérettette meg magát – különböző szabályrendszerekben – az immár hetedik alkalommal megrendezett TEK Budo és Küzdősport Gálán. A rendkívüli népszerűségnek örvendő programra – a tavalyihoz hasonlóan – idén is három versenyszámban lehetett indulni. (A Gi Grappling pontszerző volt.) A versenyen a belügyi és a rendvédelmi szervek dolgozói vehettek részt – köztük a Sárosdi Kempo SE ide sorolható tagjai is, akik már évek óta megmérettetik magukat ehelyütt.

A selejtezők a BOK Csarnokban voltak (napközben), a legjobbak pedig este mutathatták be tudásukat telt ház előtt. Idén a Sárosdi Kempo SE részéről Koncz Viktória Mester és Szakács Sándor harcolt egyesületük színeiben.

A Sárosdi Kempo SE edzései 2003 óta folynak, és Viki Mester gyakorlatilag kislányként az elejétől kezdve halad velünk az úton.” – mesélte Kordás István, a csapat edzője – „Mostanra 3. danos kempo Mesterként vezeti a nagylóki edzéseket. Sanyi hat éve tagja az egyesületünknek, és számos versenyen bizonyította be eddig is, hogy milyen kiváló harcos. Mivel mind a ketten Budapesten dolgoznak, így a versenyre való felkészülés alatt hétköznapokon ott tudták a kötelékben megoldani az edzéseiket, amelyben egész idő alatt szakmailag és lelkileg támogattuk őket. Ezen kívül hétvégenként a mi edzéseinken is részt vettek. A Gálára nagyon sokat készültek, igyekeztek kihozni magukból a maximumot. Nehézséget okozott ugyan, hogy Sanyi a verseny előtt két héttel lebetegedett, így akkor kénytelenek voltunk mérsékelten folytatni a tréningeket. Ez sokat kivett belőle, de szív és az akarat segített a céljai elérésében.”

Viki és Sanyi végül nagyon komoly mérkőzéseken tudták elhozni a legszebb érmeket erről a rendkívül magas színvonalú versenyről: Viki Gi földharcban és Combat Grapplinban is első helyezést ért el, NoGi földharcban pedig második lett. Sanyi K1 szabályrendszerben érdemelte ki az aranyat. 

Sajnos június utolsó napjaiban egy edzésen eltört a jobb kézfejemben egy csont, így a júliusi és augusztusi hónapot pihenéssel kellett töltenem, ezért a Gálára csak szeptember elején tudtam megkezdeni a felkészülést.” – emlékezett vissza Sanyi – „Munka mellett nem mindig volt időm eljárni a Sárosdi Kempo SE edzéseire, viszont hétvégente Koncz Gábor és Kordás István mestereim szakítottak időt a felkészítésemre. A hétköznapjaimban saját edzéseket folytattam, illetve néhány kollégámmal együtt tudtunk készülni.”

A fiatalember felkészülését nehezítette továbbá a Gála előtti megbetegedése is, így nem volt 100%- os fizikai állapotban a nagy napon. A Gálát -75 kg súlycsoportban, három győztes mérkőzéssel sikerült megnyernie.

Úgy gondolom, sikerült érvényesíteni az akaratomat a mérkőzéseken. Nem kapkodtam, higgadtan tudtam a szorítóban hozni az edzőimmel megbeszélteket. Amiben fejlődni szeretnék, az mindenképpen az lenne, hogy több kombinációval tudjak dolgozni, kevesebb kombinációk közti szünettel.”

A sportember egyébként 6-7 évvel ezelőtt ismerkedett meg a Zen Bu Kan Kempo-val, ami teljesen magával ragadta. (Korábban a labdarúgás szerelmese volt.) Azóta több magyar bajnokságon győzedelmeskedett különböző kategóriákban. Idén harmadszorra indult el a TEK rendezvényén. Az első versenyén harmadik lett, tavaly második, idén pedig végre a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

Ha minden jól megy, akkor a közeljövőben szeretném magam kipróbálni MMA szabályrendszerű küzdelemben, illetve a jövő évi TEK Gálán ismét szeretnék minél jobb teljesítménnyel szerepelni.” – mondta.

 „Az idei Gálára a köteléken belül készültem. A hét minden napján volt edzésem, mind erőnléti, mind küzdelmi.” – mesélte Koncz Viktória – „Szerencsére a munkahelyemen is kaptam lehetőséget, edzőtáborokkal biztosították a lehető legjobb körülményeket ahhoz, hogy megfelelő felkészültséggel érkezzek a versenyre. Nagyon örültem a két első helyezésemnek Gi Grappling, illetve Combat Grappling versenyszámban, és az ezüstnek is NoGi grappling kategóriában. Manapság már úgy érzem, hogy versenyeztem annyit, hogy nem feltétlenül az motivál, hogy milyen érem kerül a nyakamba. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem az aranyért megyek, mivel a felkészülést az koronázza meg igazán. Viszont sokkal boldogabbá tud már tenni, ha egy adott technikát véghez tudok vinni egy-egy küzdelem során. Azt hiszem, mentálisan talán az egyik legnehezebb gálán vettem most részt, de sikerült összeszedni magamat. A tatami az egyetlen hely, ahol tényleg csakis én vagyok, minden gondolat, öröm, probléma nélkül. A feladat adott, azt kell megoldani minden sallang nélkül."

Viki jelen pillanatban még nem tűzött ki újabb célt maga elé verseny tekintetében decemberre, így most pár hétig pihenni fog. Most már csak a tanítványaiért kell izgulnia, akik év végén a Kempo Világbajnokságon mérettetik meg magukat.

Borítókép: .
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek