Lego a pult alól, szén a szaloncukorpapírban: így karácsonyoztunk Fehérváron évtizedekkel ezelőttLego a pult alól, szén a szaloncukorpapírban: így karácsonyoztunk Fehérváron évtizedekkel ezelőtt
A várakozás izgalma, aztán hogy dobogó szívvel megpillantottuk a feldíszített fenyőt, alatta a titokzatos csomagokkal: ez az a varázs, amit – ha szeretjük a karácsonyt – igyekszünk minél tovább megőrizni, és megteremteni a család következő generációi számára.
Felfoghatatlan mennyiségű játék elérhető manapság, és nyilván nem is jelentheti ugyanazt egy mai kisgyermek számára az ajándékozás és az ünnepi hagyományok, mint hatvan évvel korábban a nagyszüleinek.
Egy módon azért mégis: a családi szokások továbbadásával és azzal, ha a sok régi kedves emléket elmeséljük nekik. Melyek között bizonyára ott vannak azok a pillanatok is, amikor letéptük a papírt az ajándékról és benne ott volt a vágyott meglepetés. Hogy mi lapult a fehérvári karácsonyfák alatt évtizedekkel ezelőtt? Erről gyűjtöttünk össze néhány kedves történetet.
Fa építő játék volt a sláger
Ellátogattunk az egyik, ha nem a legrégibb fehérvári játékboltba, ahol már több generációnyi gyereknek szerezhették be szüleik az ajándékokat. A Fő utcán már ötven évvel ezelőtt is ugyanott volt a játékbolt, ahol most, de persze az idők során sok minden változott. Szakács István harminc éve kezdte vezetni itt az üzletet. Elmesélte: akkoriban még egyszerűen azt vették a szülők karácsonyra, amit kapni lehetett. A boltvezetők sem válogathattak, milyen árut rendelnek és mennyit. Ma már nagy a túlkínálat, és persze a reklámok diktálnak. Ahogy lejár az adott mesefigurák divatja, jönnek az új kedvencek.
„ Harminc évvel ezelőtt a Lego annyira ritkaságszámba ment, hogy örültek, ha tudtak egyet-egyet venni, azonnal lecsaptak rá. Mindegy volt, hogy lányos, fiús, milyen figurák vannak benne, melyik korosztálynak szánták. - idézte fel Szakács István. - Akkoriban hasznosabb, céltudatosabb játékok voltak, mint fa építőjáték és a társasjátékok. Ma is fontosnak tartanám, hogy a homokozó vagy az építőjáték is a része legyen a gyerekek életének, vagy a játékkonyha kis edényei, esetleg kesztyűbábok.” A belvárosi játékbolt választékában törekednek is arra, hogy választékukban elérhetőek legyenek ezek a kreativitást, kézügyességet egyszerűen fejlesztő eszközök is.
Bújócska éjfélig és hétszeres névnap
Egy szombat hajnali órán, még a nagy roham előtt felkerestük a fehérvári piacon a legendás savanyúságost, Osztotics Ferencet, aki meghatottan idézte fel Felsővároson töltött gyerekkori karácsonyait: „Hárman voltunk testvérek, nagy szeretettel vártuk a karácsonyt. Mai világban nehéz már elképzelni, mennyire más volt akkor. Nem voltunk sem szegények, sem gazdagok, de mindig megvolt mindenünk. Sosem maradtunk fenyőfa nélkül.” Hozzátette: hatvan évvel ezelőtt egészen más volt az ünnepet megelőző hetek, napok hangulata. Most mindenütt feldíszített fenyőfákat láthatnak a gyerekek, mikor viszik őket az óvodába, iskolába. Szerinte így mire eljön a karácsony, már nincs meg az a titokzatossága, mint régen.
„Szenteste mi rettenetesen vártuk a Jézuskát! Akármennyire is kerestük a testvéreimmel a fenyőfát vagy a szaloncukrot, soha meg nem találtuk, olyan jól elrejtették mindig a szüleink. Hogy a padláson lehetett vagy a pincében? Ma sem tudom. Amikor eljött a 24-e, elvittek minket a harmadik szomszédba. Ott már fel volt díszítve a fa, annak örvendeztünk addig is, míg a szüleink pár óra alatt felkötözték a szaloncukrot, feldíszítették a mi fánkat is. Mikor végtelennek tűnő várakozás után hazavittek, hallottunk a kis csengő csilingelését és remegve léptünk be a szobaajtón.”
Feri bácsi elmesélte: játék mindig volt a fa alatt, de persze nem olyan sokféle, mint manapság. „Amit kaptunk, annak örültünk. Hét-nyolc éves koromra emlékszem már, hogy akkoriban leginkább társasjátékot, kártyát kaptunk. Csupa olyasmit, amivel közösen is tudtunk játszani, hogy ne veszekedjünk rajta. Mi a mi gyerekeinknek persze már több mindenből választhattunk, de legót akkoriban is még csak a pult alól lehetett kapni. De megvan azóta is, elő is vesszük az unokáknak.”
A fenyőfára gondosan felaggatott citromos és csokis szaloncukorból (akkor ez a kétféle íz létezett), persze nem szabadott enniük a gyerekeknek, de ők azért igyekeztek kicselezni ezt a szabályt.
„A kályha mellől a ládából kiszedtünk kis széndarabokat és azt tettük a helyére. Édesanyánk persze mindig észrevette idővel.”
A Szenteste persze csak a meghitt családi ünneplések kezdte volt. „Hatéves korunk után már mindannyian mentünk az éjféli misére. Hogy addig el ne aludjunk, nagymamámnál kártyáztunk, malmoztunk, bújócskáztunk éjfélig. Másnap jöttek keresztanyámék az ő három gyerekükkel, akkor már hatan játszottunk együtt gyerekek, amíg a szülők a másik szobában beszélgettek. A húgom volt az egyetlen lány közöttünk, ő ugyan kapott néha rongybabát, de többnyire neki is csak az autó meg a fából készült kis traktor kellettek, ami nekünk. A 26-a is különleges volt a mi családunkban. Apám és nagypapám is István volt. Édesanyámék hárman voltak testvérek, mind a háromnak István volt a férje és az elsőszülött fia is. Így ezen a névnapon hét embert köszöntöttünk.”
Osztoticsék ma már az unokáikat várják karácsonyra: „Hat unokánk van, a nagyobbik fiamék Debrecenből egy egész hétre eljönnek. Aztán meg néha jó kettesben is lenni az asszonnyal, hiszen itt a savanyúságos standon egész nap rengeteg ember között vagyunk. December 24-én is délig még itt vagyunk, aztán jó az otthon meghitt csendjében főzőcskézni.”
A legszebb ajándék az együtt töltött idő
A fiatal kétgyermekes édesanya, Mészáros Edina is szívesen emlékszik vissza, kislányként milyen sok szép ajándék várta a fa alatt évről évre. „Mindegyiknek nagyon örültem kivétel nélkül. Talán nem is maga az újabb játék öröme, hanem sokkal inkább az a fajta varázslat tette mindezt emlékezetessé, - amiről szüleim minden évben gondoskodtak - hogy az ünnep szeretettel teli és meghitt legyen. Kiemelnék mégis kettő ajándékot, amikre jó szívvel gondolok vissza. Az egyik Weöres Sándor gyermekverseit tartalmazó mesekönyv, amiből szüleim minden lefekvéskor olvastak. Merő áhítattal hallgattam esténként a ritmikus verseket, énekeket és nézegettem a színes mesekönyv illusztrációját. A másik kedves emlékeket ébresztő ajándékom pedig a Game of Games társasjáték, amely a közös játék során rengetek önfeledt percet szerzett számomra.
"Talán a szüleimmel töltött minőségi időtöltés volt meghatározó ebben az esetben is. Olyannyira kedvesek számomra ezek a játékok, és oly sok szép emléket őriznek, hogy pár éve, - már felnőttként - szereztem belőlük egy-egy szép állapotú példányt."
