Cloudy1 °C
2020. január 26. vasárnap Vanda
Menü

2019 legszívmelengetőbb karácsonyi reklámjai

Az megvan, hogy pár villámgyorsan tovaszálló nap, és tényleg beköszönt a karácsony? Persze, hogy még véletlenül se felejtsük el (az indokolatlan pénzszórással egyetemben), sorra lepik el az internetet a különböző kreatívabbnál kreatívabb ünnepi reklámok: van, amelyiket kicsit túltolták, van, amelyik a ‘na, majd jövőre’ kategóriát súrolja, és olyan is akad, amely után nem győztem dörzsölni a szemem. Ezek közül válogattuk ki a kedvenceinket!

Erste Group

Az Erste Group az évek során számos karácsonyi reklámot vezényelt már le, ám egyik sem sikerült olyan erősre, mint a tavalyi produkciójuk, amelyben egy apró sünike ünnepek előtti megpróbáltatásainak lehettünk szem- és fültanúi. 

Hogy rátegyenek egy lapáttal, idén még meghatóbb történettel rukkoltak elő: a videó középpontjába egy cuki kis dongó került, akinek igencsak meggyűlik a baja a repüléssel. Persze az sem segít rajta, hogy társai kinevetik nagyravágyó tervét, hogy egy nap a levegőből csodálja meg az izgő-mozgó világot. Ám ahogy az karácsonykor lenni szokott, a legvadabb álmok is teljesülnek...

 

John Lewis

A John Lewis (Waitrose-zal karöltve) idén is egy jópofa, Budapesten forgatott, illetve a Bastille által megénekelt REO Speedwagon - Can't Fight This Feeling betétjével ellátott videóval rukkolt elő, amely egy fiatal lány, Ava és kedvenc sárkánya, Edgar ünnepi hangolódását helyezi a fókuszpontba.

A felvétel elején még minden idilli: egy apró falucskában járkálnak, és önfeledten élvezik a hóesést, a problémák viszont akkor kezdődnek, amikor Edgar annyira megörül mindennek, ami karácsony, hogy nem tud uralkodni az orrából előbújó lángoknak. Így rövid időn belül víztócsává változtat egy hóembert, tönkretesz egy koripályát és felgyújt egy karácsonyfát. Persze izgalomra semmi ok, ugyanis Ava megtalálja számára a ideális feladatot, így ismételten megmenekül a karácsony - na, meg a falu.

 

Aldi

Megmondom őszintén, hogy az Aldi karácsonyi reklámja az egyik legbizarrabb, egyben pedig az egyik legpofásabb ünnepi videó, amit idén láttam - számos külföldi portál egyenesen odáig megy, hogy ez a kisfilm lett az év abszolút nyertese. Hogy miért? A történet egy kikötözött répával, Kevinnel kezdődik, akit a félelmetes kelbimbók tartanak fogva. Egy váratlan pillanatban megdobják apró paradicsommal, aki miután életre kel, halált megvető bátorsággal harapja el fogoly kötelét.

A nagy szökés után egy cirkuszban kötnek ki, ahol aztán a többi zöldséggel - na, meg Robbie Williamsszel - karöltve fergeteges karácsonyi bulit csapnak - mindezt téve A legnagyobb showman című mozi stílusában. Hát, engem kilóra megvett!

 

Argos

Na, igen. Ezennel el is érkeztem a személyes kedvencemhez, az Argos ünnepi promóciójához, amely a maga letisztultságával és ötletességével már az első pár képkocka után teljesen lenyűgözött. Hogy mi a siker titka? Azt nem tudnám megmondani, de annyira egyben van az egész felvétel, hogy véleményem szerint már-már művészi alkotás született.

A sztori szerint egy apuka karácsonyi ajándékok után kutat, amikor az ünnepi katalógusban felfedezi fiatalkori álmát, egy fullos dobszettet, amely aztán varázsütésre megjelenik előtte. Több se kell neki, gyorsan beleveti magát az őrületbe, amelyhez aztán kislánya is csatlakozik, és egy hatalmas telt házas dobkoncerttel koronázzák meg a karácsonyi készülődést. Egyszerűen gyönyörű!

 

Very

Ha aszerint néznénk az év végi reklámokat, hogy melyik sikerült a legmeghatóbbra, akkor tuti, hogy a Very ünnepi beharangozója végezne az első helyen, ugyanis ebben a pár perces videóban minden benne van, amiről a karácsonynak igazából szólnia kéne: jóság, meghittség és töménytelen mennyiségű szeretet. A felvétel története szerint egy kedves, öreg bácsi éppen esti kutyasétáltatásra indul, amikor a színes fényekben pompázó utca lakói közösen összefogva olyan meglepetésben részesítik, amelyet valószínűleg soha nem fog elfelejteni. Szívhez szóló a javából!

 

Futottak még:

Dogs Trust

 

Joules

 

Sainsbury’s

 

Dobbies

 

Marks and Spencer

 

Ez egy szubjektív lista. Ha esetleg neked más karácsonyi reklám nyerte el a tetszésed, akkor Írd meg kommentben a cikk alatt vagy a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

  • Rendőrökre támadtak szélsőbaloldali tüntetők Lipcsében
    Rendőrökre támadtak szélsőbaloldali tüntetők Lipcsében
  • Megváltozott a Dunakanyarban a víziközlekedés
    Megváltozott a Dunakanyarban a víziközlekedés
  • Ma emelik ki teljesen a vízből a Szőke Tisza gőzhajót
    Ma emelik ki teljesen a vízből a Szőke Tisza gőzhajót
  • A zsidógyűlölet globális terjedésétől óvott az ENSZ-főtitkár
    A zsidógyűlölet globális terjedésétől óvott az ENSZ-főtitkár

A hét sztorija

  • Januári séta és naplemente az Aranybullánál – a hét 10 legjobb Instagram posztja Fehérvárról
    Januári séta és naplemente az Aranybullánál – a hét 10 legjobb Instagram posztja Fehérvárról
  • Hullan Zsuzsa fotókiállítása a Vörösmarty Színházban
    Hullan Zsuzsa fotókiállítása a Vörösmarty Színházban
  • Nőtt a perui gázszállító teherautó balesetében meghaltak száma
    Nőtt a perui gázszállító teherautó balesetében meghaltak száma
  • A bozóttüzek nyomták rá bélyegüket Ausztrália napjának megünneplésére
    A bozóttüzek nyomták rá bélyegüket Ausztrália napjának megünneplésére
  • A vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentését tervezik
    A vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentését tervezik
  • A másik becsülete - folytatódik A lélek iskolája
    A másik becsülete - folytatódik A lélek iskolája
  • Azonnali utalások rendszere március 2-tól működik
    Azonnali utalások rendszere március 2-tól működik
  • Hét településen tartanak ma időközi önkormányzati választást
    Hét településen tartanak ma időközi önkormányzati választást

Eseménynaptár

  • Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja
    Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja
  • Sikeres volt a Backstage című program
    Sikeres volt a Backstage című program
  • Felrobbant egy hanggránát egy szurkoló kezében
    Felrobbant egy hanggránát egy szurkoló kezében
  • Magyarországon nincs koronavírusos beteg és kevés az esélye a járványnak
    Magyarországon nincs koronavírusos beteg és kevés az esélye a járványnak