Biztos, hogy motivációhiányod van? - Évtervezés kicsit másképp
Biztos, hogy motivációhiányod van? - Évtervezés kicsit másképp
Biztos, hogy motivációhiányod van? - Évtervezés kicsit másképpRégi kedves ügyfelem tért vissza hozzám évnyitó, iránykijelölő közös munkára. Vállalkozóként pontosan tudja mennyire fontos, hogy lássuk magunk előtt, hová szeretnénk eljutni. Ráadásul célok kitűzésére, tervezésre, új kihívások választására sarkalló írások áradtak felé (is) az utóbbi hetekben mindenhonnan. Ő valahogy még sem találja a helyét és az irányát köztük.
Lehet, hogy kiégtem? – tette fel a kérdést magának.
Menne, haladna, csinálná, de nincs ereje. Fáradt és motiválatlan, meséli. És közben haragszik magára a tehetetlensége miatt. Hiszen annyi dolga lenne, nem engedheti meg, hogy leálljon.
Személyes célkitűzés az üzleti mellé? Hobbi, bármi olyan, amit magáért tesz, amiből töltődik? – kérdezem.
Nem, olyan évek óta nem szerepelt a terveiben – válaszolja. És valahogy a munka és a magánélet határát sem találja egy jó ideje. Igazából soha nincs vége a munkának. – eszmél rá hirtelen. Otthon is fel-felcsapja a laptopot, dolgozik egy kicsit. S ha éppen nem dolgozik hivatalosan, akkor is rajtakapja magát, hogy a munkán kattog az agya. Állandóan elérhető, így állandóan el is érik. (Nem, nem orvosként dolgozik.)
Utat, kitörési pontot, de leginkább motivációt keres – állítja, és már haladna tovább. Tervezné az évet, sorolja az új céges lehetőségeket, teendőket, hiszen ilyenkor, januárban ezt muszáj. Én pedig engedélyt kérek, hogy visszajelezzek. Arról, hogy hallottam lehetséges kiégést, elveszettséget, szabadidő -, és töltekezési lehetőség-hiányt, és most mégis futna tovább a tervezés felé.
Megtorpan, és kicsit meg is könnyebbül. Mintha engedélyt kapott volna rá, hogy magával foglalkozzon, hogy üzletemberből csak ember legyen. Pedig engedélyt egyedül ő adhat magának. Így hát átkeretezzük az ülés célját és témáját. Beszélünk arról, hogy mi az, amit szívből szeret csinálni. Milyen is volt az, amikor úgy érezte egyensúlyban van. Miben más ez a mostani állapot, és hogyan lehetne közelíteni az ideálishoz. Mit tenne, ha nem számítana idő és pénz? Hogy dolgozna, ha bárhogy dolgozhatna.
És közben rajzolódik a cselekvési terve az évre. Nem üzleti terv ez, sokkal inkább lélekmentő, önmagához visszavezető térkép bontakozik ki. Beszél hétvégi túrákról, mert a természet mindig energiát ad, munkaidőkeretekről, világosabb határkijelölésről, pár napos töltekező elvonulásokról, magának adott szabadidőről.
– Szerinted ezt így lehet? Szabad ilyent megengednem magamnak? – kérdezi.
– Szerinted lehet? – kérdezek vissza.
És kis gondolkodás után jön a mosolygós válasz: igen, ha így és így teszem.
Ahogy dolgozunk a hogyan?-on, kitisztul a kép. Egyre világosabb, mit és hogyan fog változtatni, hogy mi az a két (és nem több) feladat, ami mellett elköteleződik, amit feltétlenül kipróbál a megújuláshoz, egyensúlyteremtéshez. Már a gondolattól is megváltozik az arckifejezése, tartása. Mintha máris feltöltődött volna.
Mosolyogva, motiváltan (?) válunk el egymástól.
Búcsúzóul emlékeztetem rá még egyszer, hogy a kiégés egyes fázisai pszichológusi támogatással kezelhetők. Tudja, válaszolja, de most szeretné megtudni, mire megy a feltöltő programmal. Én is bizakodó vagyok, és vele örülök.
Csodajó látni, hogy mennyire más ember kísér ki, mint aki érkezésemkor fogadott.
