Régi fehérvári bálok és farsangi történetek 
Régi fehérvári bálok és farsangi történetek
Régi fehérvári bálok és farsangi történetek Vízkereszt után, január 7-én megkezdődött a farsangi időszak, mely egészen a húsvét előtti böjt kezdetéig tart. Lukács László néprajzkutatót kérdeztük az ünnepkör eredetéről:
- A farsang egy honfoglalás kor utáni szokásunk, ugyanis német eredetű, akikkel pedig a tizedik század végén kerültünk kapcsolatba. Már a királyi udvarokban is megtartották a farsangot, már a mohácsi vész előtt is. II. Lajosról feljegyezték, hogy az eléggé gyászos külpolitikai helyzetben is óriási farsangi felvonulás és bál volt a királyi udvarban, melyen maga a király is maskarába öltözött.
Maga a farsang szó is bajor eredetű, húshagyókeddet jelent. Ugyanis húshagyókeddig tart a farsang, hamvazószerda már az első böjti nap. Az első farsangi nap pedig január 7-e, vízkereszt után.
A húsvét idejétől függően a farsangi időszak hol rövidebb, hol hosszabb. A lányoknak ez különösen fontos volt, hiszen hosszabb idő alatt nagyobb lehetőség volt arra, hogy a különböző bálokon megismerkednek legényekkel, és esetleg kérőjük akad.
Aki nem ment férjhez, arra azt mondták, hogy kimaradt a farsangból. A Jézus születésére való felkészüléssel, az adventi böjtöléssel szemben a farsang egy vidám időszak, a szórakozások, a bálok, pincebeli mulatozások a lakodalmak időszaka.
Ezeken a heteken belül mik a kiemelkedőbb alkalmak?
A farsang legjelesebb napjai a farsangutó: farsangvasárnap, farsanghétfő, húshagyókedd, hamvazószerda, torkos csütörtök. Ezt csonka hétnek is nevezik.
Miután véget értek a farsangi bálok, eltemették a bőgőt, humoros szöveggel fölravatalozták egy vendéglői asztalon.
Farsang vasárnap, hétfőn és kedden még tartottak bálokat. Székesfehérváron a Szent István Művelődési Ház Szent István termében a farsang utolsó vasárnapja előtt egy héttel a felsővárosi gazdák tartották a batyubáljukat, ez volt a gazdabál. Majd farsang utolsó vasárnapján a palotavárosi és az alsóvárosi földművesek tartották a batyubált. Asztalt foglalt minden egyes család, akinek eladó lányuk volt. Vitték a rántott húst, kenyeret, savanyúságot a karkosárban magukkal. Éjfélkor szünetet tartott a zenekar, ilyenkor meghívták asztalukhoz a legényt, aki udvarolt a leánynak, vagy aki azon az estén a legtöbbször táncoltatta. A legény demizsonban vitt öreghegyi bort (ez a hagyomány az 1950-es évekig volt meg), és megkínálta a családot, aztán folyatódott a tánc. Amikor a leány és a családja hazafelé indult, a legény sok esetben kikísértette a zenekarral, akár a kapuig is, még a Rákóczi indulót is elhúzatta, amiért persze pár fillért fizetett a zenészeknek. Ezzel fejezte ki megbecsülését a leány felé.
Milyen hasonló hagyományok ismertek még?
Akadtak olyan vidékek, például Dunapentele (a mai Dunaújváros), vagy Perkáta környéke, ahol csonka csütörtökön tartottak cigánybált. Ugyanis a cigányzenekarok a farsang idején állandóan munkában voltak, zenéltek, addig nem értek rá bálozni. Ezeken az alkalmakon éjfélkor felravatalozták a nagybőgőt és elsiratták az asszonyok.
Akárcsak a tűzoltóbálon, ami a Magyar Király Szállóban volt mindig húshagyókedden, ott a tűzoltók maskarás felvonulást rendeztek, volt halálfejes, afrikai gyarmati katona, a legkülönbözőbb szamármaszkos, oroszlánmaszkos alakoskodó volt köztük, és végigjárták sok esetben szamárháton a várost. Ott a bőgőtemetési szöveget rendszerint a fehérvári színház egyik színésze mondta el. Ezekbe humoros formában belefogalmazták Fehérvárnak az összes gondját, politikai, társadalmi ügyeit. Volt szó a rossz utakról, vagy arról, hogy építették a telefonhálózatot Fehérváron, meg hogy nagyon nehezen ment az új városháza építése, ami aztán csak 1938-ban valósult meg. a kinyomtatott szöveget eladták pár fillérért a bál közönségének és a bevételből tömlőket, csákányokat, sisakokat, fecskendőket vettek belőle.
Szintén minden évben megtartották a Magyar Király Szállóban a cselédbált, hiszen majdnem minden polgári családnál volt egy-két cselédlány. Az ő báljukon persze megjelentek a legények is, akár a tűzoltók, akár a katonák számos fehérvári kaszárnyából, hogy aztán együtt mulassanak hajnalig. Ezekről az eseményekről az újságok is mindig hírt adtak.
Persze a cselédeknek hajnalban haza kellett sietniük, hiszen akkor még nem volt központi fűtés, nekik kellett a kályhába befűteni, hogy meleg legyen, mire a család felkel.
A tikverőzés szokása is ehhez az időszakhoz kötődik térségünkben. Ilyet mikor tartottak először?
Ennek a forrása lényegében az, hogy a régi lakodalmak után a törzsközönség, főleg a fiatalság, a legények, akiknek nem volt elég a mulatság, a móka, de még sok esetben az ennivaló sem (mert a régi lakodalmak nem voltak ételben ennyire gazdagok), ők végigjárták azokat a házakat, ahová már hazamentek hajnalban a lakodalomból, és mindenütt egy kis szalonnát, kolbászt, tojást kaptak. Utána visszamentek a lakodalmas házhoz, ott ezt még megsütötték nekik, ezt nevezik lakodalmi tyúkverőzésnek.
A másik pedig ez a farsangi felvonulás, ennek a szokása lényegében megvan egészen Magyarországtól kezdve nyugat felé a Rajna vidékig, Kölnig, Bonnig. Nyugaton az egész város népe, több tízezer ember részt vesz a felvonulásban. Itt nálunk inkább a kis csoportokban való felvonulás a jellemző, ilyen a mai tikverő is. Kapcsolódik az európai hagyománykörhöz, azt mondhatjuk, hogy ez is a farsanggal együtt jött.
Az Alpoktól délre már nem a farsang van, hanem a karnevál, ez a szó szintén azt jelenti, hogy ég veled hús. Utóbbi leginkább spanyol, portugál, olasz területen jellemző. Ott is vannak jellegzetes, évszázados figurák, mint a madárfej a Velencei-karneválon. Vagy nálunk a busójárásnál a jellegzetes fából faragott maszk.
De vannak változók is, híres politikusok, botrányt keltő művészek. Én voltam egyszer még ''''''''79 februárjában Bécsben, a Józsefvárosi farsangon, ahol még a villamosforgalmat is leállították, mert több ezer ember vonult fel. Kancellároknak, arab sejkeknek, a legkülönbözőbb híres színészeknek, zenészeknek öltöztek. A vendéglőtulajdonosok is kis asztalokon kínálták a felvonulóknak a cukorkát, csokoládét, süteményt, bor.
Itt a városban milyen népszokások élnek még?
A legfontosabb a tikverőzés. Régen, itt a megyében nem csak Mohán volt, utóbb ott maradt meg a legélőbb formában. De ez eredetileg megvolt a Velencei-tó környékén, Pákozdon, Sukorón, Gárdonyban, Zámolyon is, és a Mezőföldön nagyon sok helyen.
Gyerekbálokat is tartottak külön egy-egy háznál vagy egy iskolában is, ahol a gyerekeket táncolni is tanították a szülők, vagy egy-egy pedagógus, aki megszervezte.
Ma is élő hagyomány az asszonyfarsang, Igaron és Mezőszilason, a Velencei-hegységben is kezdik újra felújítani ezt a szokást. Pákozdon a farsang búcsúja mindig is az asszonyoké volt, ők kapták meg a pincekulcsot, mert év közben inkább csak a férfiak jártak pincebeli mulatságra. Az asszonyok csak farsang vasárnap vagy húshagyókedden mehettek ki.
