Így éljük meg mi az önkéntes karantént - home office-ol az fmc.hu
Így éljük meg mi az önkéntes karantént - home office-ol az fmc.hu
Így éljük meg mi az önkéntes karantént - home office-ol az fmc.hu
Nem kevés hajtépés
Papp Brigitta: "Nekem az itthonlét nem nehéz vagy furcsa, hiszen eddig is sokat dolgoztam home office, sőt vannak olyan típusú cikkek, amelyeket a négy fal közötti csendben tudok csak megírni. Szóval az itthonlét pipa. És nagyjából itt meg is álltam a pipáknál, hiszen most a négy fal közötti csend egy időre, a digitális oktatás életbe lépésével párhuzamosan, a múlt ködébe veszett.
Két iskolás gyermekkel - elsős és negyedikes - és a tanulmányaikkal, meg az ebédfőzéssel és persze a folyamatos itthonlét miatti többlet házimunkával sűrűsödtek be a hétköznapok, ami nem kétszer okoz hajtépéses pillanatokat. Amikor éppen dolgozni is kellene, párhuzamosan pedig felvágni a húst, hogy nagyjából délre legyen ebéd, közben meg két oldalról harsan fel: anya ezt nem értem! akkor nem érzem éppen azt, hogy idilli lenne a helyzet.
Igyekszem elindítani a reggeleket 8-kor, és valamiféle napirendet kialakítani, de azért az első pár napban gyakran éreztem azt, hogy inkább csak úszom az árral, mint irányítom a hajót. Na, jó legfeljebb tutajt...
A házimunka a másik terület, ahol erős kompromisszumokat kell kötnöm, és bizony csúszik a kanyarban itt-ott, miközben a folyamatos jelenlét meg a megszokottnál nagyobb kupit eredményez. Egyelőre nem uralkodott el a káosz. Egyelőre. Bár az is igaz, hogy még sohasem takarítottam fürdőszobát reggel negyed nyolckor, és nem is biztos, hogy lesz hozzá energiám mindig!"
Sírva, nevetve
Kovács V. Orsolya: "Amikor egy maratoni home office-os nap közepén fél percre eldőlök az ágyon és megkérem a férjemet, hogy masszírozza meg a fejemet - de ő csak a fél kezét használja, a másikkal meg jól a fejemre ejti a telefonját… Amikor a lányom kitalálja, hogy játsszuk el a Mamma mia filmet, ő lesz Sophie, én az anyja, Donna, apa meg – hát ő a három lehetséges apából az egyik… Amikor a férjem teljesen kikészül azon, hogy nem jut eszébe egy régi kedvenc zombis sorozatának a címe és egy órán keresztül hiába keresgéli a neten… ezekben a pillanatokban jókat derülök.
Amikor a lányom videótelefonon keresztül babázik a barátnőjével, és nem érti, miért nem látogathatja meg a nagyszüleit: azokban a pillanatokban elfacsarodik a szívem.
Otthon ülő típusok vagyunk, és az itthon végzett munka, a háztartás, meg az oviból kapott hasznos foglalkoztató feladatok jól kitöltik a napokat. Egyelőre nincs idő sorozatmaratonra meg nagytakarításra. De ez az itthonlét most mégis más, mert hiányzik a szabadság tudata belőle. Mégsem lennék most sehol máshol szívesebben, mint itt, velük, együtt hárman."
Anyakapitány a színre lép
Kurucz Tünde: " Korábban már volt olyan helyzet, mikor néhány napig home office-ban dolgoztam, így már a nulladik napon is tisztában voltam vele, hogy a következő pár hét nem lesz fáklyásmenet. Hiába jófej az öt és fél meg a három éves fiam, de mellettük szellemi munkát végezni finoman szólva is kihívás. A kicsi rendszeresen akkor akarja megmutatni, hogy mekkora tornyot épített, mikor a legnagyobb munka közepén vagyok. A nagy jól el van a saját maga majdhogynem párhuzamos univerzumában, de azért akadnak pillanatok, amikor neki is szüksége van a #mindenrendbenlesz ölelésre.
A férjemmel pontosan emiatt hallgatólagosan kidolgoztunk egy rendszert. Minden reggel megbeszéljük, kinek mikor kell feltétlen a gép előtt ülnie. Ilyenkor a másikunk oldja meg az operatív, vagyis az éhes vagyok, inni akarok, soha nem leszek a barátja, wc-re akarok menni, problémákat. Ez az első két nap meglehetősen jól is működött. Igaz, a konyha és a gyerekszoba elesett, de olyan apróságokkal, minthogy bokáig járunk a legóban, vagy hogy egy bögrét sem lehet letenni a konyhapultra, nem foglalkoztunk.
A szerda esti újságos lapzárta már egy fokkal nagyobb falatnak bizonyult. Amíg én ügyeletben voltam, a férjem próbált egyszerre két lovat megülni. A lassan hatévesünk vacsi után kifejtette, azért fél a járványtól, mert nincsen ellene gyógyszer. A férjem próbálta egyszerűen elmagyarázni a legfrissebb kutatási eredményeket. Nem volt egyszerű feladat, mert közben olyan kifejezésekről volt szó, mint molekula, fehérje, vagy DNS. Közben a kisebbik elaludt a nappaliban a szőnyegen.
Csütörtökön, én mint háztartási lean menedzser, vagy mint egy kapitány, újraterveztem a feladatokat. Első lépésként a gyerekszoba játékainak felét eltettem a gardrób legmélyére. Fele annyi apróságból talán fele akkora rumli lesz. Aztán a gyerekeknek bevontam a feladatokba: reggel ágyaznak, aztán maguk után pakolnak. A naggyal megbeszéltük, vizet tud magának és a testvérének tölteni, de ha a helyzet úgy hozza, egy almát is segítség nélkül meg tudnak enni. Ha netalántán valamit kiöntenének, ott a felmosó és kérés, kérdés nélkül fel lehet törölni. A férjemet is beosztottam a házi munkába.
A kicsivel már nehezebb dolgom volt, ő még nem érti a helyzetet. Szokja az új rendszert. Viszont mindezek ellenére sokkal többet játszunk! Este, a munka után közösen kártyázunk, majd videótelefonozunk a nagyszülőkkel. Aztán mindnyájan összebújunk a kihúzott kanapén, és arról álmodozunk, hogy egyszer minden visszatér a régi kerékvágásba."
Élet egy dióhéjban
László-Takács Krisztina: "Most kicsit olyan, mintha egy pocsolyába esett dióhéjban eveznénk. Az életünk egy hatvan négyzetméteres lakásba sűrűsödött, ahol komoly rendet kell tartani - ezt gondoltam hét elején, és mint egy őrmester adtam ki parancsot, kértem számon leckét a tizenhárom éves fiamtól, és tanítottam matekot, magyart, hittant, környezetet az elsősnek. Nyilván ez kiabálás és egyéb erődemonstráció nélkül nem ment, ami nem csak a szomszédokat zavarhatta, de engem is frusztrált, mert bevallom, ilyenkor nagyon utálom magamat.
Aztán amikor szerda este a hétéves fiam szó szerint átrendezte a lakást, amíg cikket írtam, minden megváltozott. Nem csak azért, mert három embernek készített alvóhelyet a nappaliban, diszkógömböt rakott a tévé mellé, a nappali bútorait pedig szó szerint a gyerekszobába tolta át (na legalább ezt csendben tette!), hanem mert rájöttem, hogy nem élhetünk teljesen másképp, mint eddig. Feladtam volna? Nem. Viszont az a rendszer nem működik szükségben, amelyik békeidőben sem működött. Inkább a szükségen van a hangsúly, azon, mit kell ilyenkor megtartani, és mit érdemes kiszanálni.
Az emberre rázúdul egy hatalmas mennyiségű információ, újságíróként különösen: az e-mailek, a messenger üzenetek, a közösségi posztok, a mindennapos online értekezletek miatt infúzióként vannak rám kötve a számítógépek és telefonok, ahogy az itthonról tanuló, tévét nézni, játszani kívánó, anyjukat követelő gyerekeim is. Ebben kell valahogy lavírozni, kinek kinek megadni, amire szüksége van, és közben gondosan vigyázni arra, hogy ne őrüljek meg. Komoly tükör volt az utóbbi egy hét, azt hiszem többet jelentett bármilyen családállítási kurzusnál. A mindent akarásból és a megfelelési kényszerből az embernek át kell lépni egy vállalható mezőre bevallva azt, hogy most ez megy, ez meg nem megy. Másképp fogyasztok, mint eddig, mert most az igényeket fogyasztom le, hogy megmaradjon az, ami igazán lényeges: vigyázzunk egymásra! Hiszen egy dióhéjban evezünk."
"Sorsot húztunk, ki megy az udvarra"
Pál Loránd: ”Mivel még nincs lurkóm (és a láthatáron is csak ímmel-ámmal sejlik fel a babavállalás körvonala) viszonylag könnyebben ment az átállás gyerekes kollégáimhoz képest, akiknek innen is sok-sok erőt és kitartást kívánok!
Hogy miből áll egy home office-os napom? Röviden és tömören: a képernyő (legyen az telefon vagy laptop, de főleg telefon) szinte nullahuszonnégyes bűvöléséből (igen, az éjszaka közepén is képes vagyok elmerülni a hírekben), illetve abból, hogy folyamatosan képben legyen az eseményekkel, bármire azonnal tudjak reagálni még akkor is, ha éppen nem én vagyok az ügyeletes.
Kicsit hosszabban kifejtve azért nem ilyen egyszerű a leányzó fekvése, ugyanis bár a cikkeim nagy részét szigorúan a hét órási kelések után pötyögöm le (véleményem szerint akkor a legfrissebb az agyam), ha a barátnőm - aki tanítóként szintén home office-ban tevékenykedik - is felkel, akkor volt már rá példa, hogy kitört a káosz - főleg az okozott vicces perceket, amikor mind a ketten egyszerre értekeztünk és már nem tudtuk, hova meneküljünk a másik elől. Jobb híján sorsot húztunk, ki megy az udvarra...
Ettől függetlenül még véletlenül sem akarok panaszkodni, csak át kell állnom egy olyan életvitelre, amilyet rég tapasztaltam és most hosszú hetekig az életem része lesz.
Emellett mivel igencsak otthonülős típus vagyok, feltalálom magam, próbálok egy napirendet beiktatni, amely a hetes (sokszor négyes) ébredéssel kezdődik, majd a napi anyagok feldolgozásával folytatódik, amit a kilences értekezlet utáni másfél órás sétával a kertben vezetek le - eközben agyalok, ötletelek, szóval folyamatosan jár az agyam. Részben azért is, hogy ne gondoljak arra a temérdek házimunkára, amely ez idő alatt felhalmozódott... te jó ég!“
Heti egyszer bolt
Fiers Gábor: " A home office jó. Már ha az ember valóban megteheti, hogy otthonról dolgozzon. Lényegesen produktívabb és sokszor - vicces, de így van - jóval gyorsabb is az otthoni munkakörnyezet. Rövid idő alatt meg lehet szokni, és némi önfegyelemmel nagyságrendekkel többet tud kihozni magából az ember. Egész egyszerűen azért, mert valóban magára van utalva. Ha van egy kérdés, először magadnak teszed fel. Ha van rá válasz, tőled fog érkezni. Ha kell egy ötlet, magadból merítesz inspirációt, ha pedig nem megy, akkor saját magaddal beszélsz meg egy kis szünetet.
Közben tudsz akár főzni, sportolni, sorozatot nézni, olvasni vagy csak egy sárga kislabdát a plafon felé dobálni, és várni az ötletre. Az pedig mindig jön.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy váratlanul ért a koronavírus magyarországi megjelenése. Persze az is túlzás lenne, hogy "na, ugye én megmondtam". Valahol a két állapot között helyezkedtem el, amikor úgy tíz nappal ezelőtt bekopogott az életünkbe ez a kis lusta, tapadókorongos takonylabdához hasonlító valami. Vagy inkább ránk rúgta az ajtót. Készültem rá, vártam, de azt nem, hogy ennyire elsöprő lesz.
Úgy két napja vettem észre magamon, hogy már elfogadtam a helyzetet. Heti egyszer bolt, szigorúan maszkban, kesztyűben. Egy mezei reggelen kelés, kis átmozgatás a helyzet eszkalálódása előtt már a felkészülés jegyében beszerzett gumiszalagokkal. Reggeli közben olvasás, dolgozás. Napközben írás, ötletelés, elemzés. Közben folyamatos kapcsolattartás családdal, barátokkal, ismerősökkel. Este hosszabb edzés és rengeteg beszélgetés. Nincs hétfő, nincs kedd, se szombat és vasárnap. Egyszerűen csak napok vannak.
Világok harcát játszunk, csak élőben.
