3 évnél régebbi cikk

Magyar Nemzet: két órára csökkenhet az időseknek járó vásárlási idősáv a boltokban
Magyar Nemzet: két órára csökkenhet az időseknek járó vásárlási idősáv a boltokban

Az eddigi háromról kétórásra csökkenhet a 65 év felettieknek járó vásárlási idősáv, szombatonként pedig teljesen meg is szűnhet. A kormány a kereskedők és a vevők visszajelzései alapján veheti fontolóra a változtatást.

Finomíthat a kormány a koronavírus-járvány miatt kialakított vásárlási idősávokon, írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint iparági visszajelzések alapján rövidülhet az eddig háromórás, reggel 9-től 12-ig tartó időszak, amikor csak 65 év felettiek tartózkodhatnak az élelmiszerüzletekben, drogériákban és gyógyszertárakban. (A piacok nyitvatartási és látogatási rendjét már korábban az önkormányzatok hatáskörébe utalták, így jelenleg Székesfehérváron reggel 7 és 9 óra között csak a 65 év felettiek vásárolhatnak a város két piacán.)

A Magyar Nemzet nem hivatalos forrásból úgy tudja, hogy nemzetközi minták alapján a tervezett módosítás után vasárnaptól péntekig csupán kétórás lenne az idősek rendelkezésére álló dedikált vásárlási sáv, szombaton pedig teljesen megszűnhet. Ez azt jelentené, hogy a hétvége első napján a 65 év felettiek is bármikor mehetnének vásárolni.

Ettől még érdemes az idősebbeknek figyelembe venni, hogy a veszélyeztetettség miatt lehetőleg kerüljék el az áruházak zsúfolt időszakait. A legjobb megoldás továbbra is az, ha rokonok, barátok, szomszédok vagy önkéntesek segítségét kérik inkább a bevásárlások lebonyolításához.

Piaci tapasztalatok alapján a sávos vásárlás bevezetése óta jelentősen megnőtt az üzletek forgalma nyitástól reggel 9-ig. A 65 évnél idősebbeknek fenntartott három órában azonban sokkal kevesebben vásárolnak, mint korábban. Ez az ingadozás leginkább szombaton feltűnő, ami egyébként is a legforgalmasabb napnak számít. A hétvége első napján jóval leterheltebbek az üzletek az időseknek fenntartott időszakon kívül.

A lap információi szerint "mivel a kereskedelemben nap mint nap felelősen kezelik a járványhelyzetet, illetve a vásárlók java elsajátította mostanra az otthonmaradással járó felelős társadalmi hozzáállást, felkészülten a tömeges megbetegedésekre, fontolóra veheti a kormány az enyhítést".

Borítókép: Unsplash/Scott Warman
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek