Teljes titoktartás (The Translators) kritika: sosem volt még ennyire izgalmas és veszélyes a fordítók élete
Teljes titoktartás (The Translators) kritika: sosem volt még ennyire izgalmas és veszélyes a fordítók élete
Teljes titoktartás (The Translators) kritika: sosem volt még ennyire izgalmas és veszélyes a fordítók életeKülcsín
Már egészen kiskorom óta odavagyok a whodunit-történetekért. A Scooby-Doo című rajzfilmsorozat volt az első olyan produkció, amelyben részenként azt fejtegethettem, hogy vajon ki az, aki megbújik az álarc mögött. Volt amikor egyből rájöttem, volt amikor csak a nagy leleplezés előtt, de olyan is akadt, teljesen vakvágányra terelt a sorozat, ám a Rejtély Rt.-nek köszönhetően mindig fény derült az igazságra. Imádtam.
Aztán ahogy egyre idősebb lettem, úgy kezdtek el érdekelni Agatha Christie regényei, nem beszélve sokak kedvencéről, Sherlock Holmesról, akinek jó pár kalandját sikerült felhalmoznom. Mondanom sem kell, az olvasás lett az új szenvedélyem.
Majd miután egyre több detektíves mozi és sorozat árasztotta el a világot, a szélesvásznon folytattam a nyomozósdit, így az évek során számos olyan alkotást sikerült elcsípnem, amelyben a gyilkos kilétét próbálják felfedni egészen mesteri módon.
Többek között olyan whodunit-produkciókat sikerült elfogyasztanom, mint a Tőrbe ejtve (kritikánk: Tőrbe ejtve (Knives Out) kritika: amikor James Bond találkozik Agatha Christie-vel), a Gyilkosság az Orient Expresszen (kritikánk: Poirot bajusztusája a luxusvonaton - Gyilkosság az Orient Expresszen kritika), a Sherlock, a Broadchurch, vagy a Tíz kicsi katona, de hosszasan folytathatnám a sort.
És akkor itt van nekünk a Teljes titoktartás is, amelyről első blikkre nem gondolnátok, hogy izgalmas történettel kecsegtetne, ám ahogy egyre jobban kibontakozik a cselekmény, úgy beszippant, hogy szereplőihez hasonlóan ti is körmöt rágva próbáltok rájönni: ki a tettes? Vagy ez esetben: ki a szivárogtató?
Sztori
Kilenc fordítót a világ minden tájáról összezárnak egy szigorúan őrzött bunkerben, hogy saját nyelvükre írják át napjaink egyik legsikeresebb regényének, a Dedalusnak harmadik, egyben utolsó kötetét.
Hogy minden teljes titokban maradjon, a kiadó passzív-agresszív fejese, Eric Angström (Lambert Wilson) olyan feltételeket szab a fordítóknak, amelyekkel bár eleinte megbarátkoznak, egy idő után olyannyira elcsípik a könyv újabb részleteinek megismerését, hogy elkezdenek lázadozni: még többet akarnak, meg amúgy sem értik, minek ez a nagy óvatoskodás.
Persze Angström nem enged, amikor pedig kiderül, hogy valaki kiszivárogtatta a kézirat első tíz oldalát, ráadásul pénzt is követel érte, elszabadul a pokol, és mindenki a másikban látja a tettest.
Karakterek
A whodunit-filmek sava-borsát a történet mellett a figurák játéka adja, így simán kiderül, ki mennyire tehetséges színész ahhoz, hogy elhitesse velem, ő a tettes, majd a gondosan felépített red herring után kiderüljön, még a közelében sem jártam a megoldásnak.
Na, a Teljes titoktartás tele van ilyen karakterekkel, így hogy ne zongorázzak végig mind a kilenc fordítón, a kedvenceimet mutatom be nektek.
Első körben, aki feltűnt (a szereplőgárdában is), az Olga Kurylenko bájos Katerinája volt, aki kimért játékával, később pedig szenvedélyességével nemcsak színésztársait, de engem is lenyűgözött.
Aztán ott van Alex Lawther Alex Goodmanje, akit egy padon fekve gyűjtenek be gördeszkája és pár piás üveg társaságában - ebből már egyértelmű volt, ki lesz a társaság leglazább figurája, ám nála is, ahogy szinte mindenkinél, a külsőség csak álca.
Rajtuk kívül meg kell említenem még Lambert Wilsont is, aki olyannyira jól hozta a Dedalus kiadójának zsarnokoskodó és kiszámíthatatlan főnökét, hogy az első pillanattól kezdve pikkeltem rá. Sejtettem, hogy valami köze lesz a Teljes titoktartás végjátékának beindításához, és azt is, hogy a rejtély megoldása után sem lesz sokkal szimpatikusabb a személye.
Összegzés
A Teljes titoktartás koncepciója és története eleinte nem nagyon nyűgözött le, ám mivel a csapból is ez a film folyt, mondom csak megnézem magamnak, hogy mit tud az a sztori, amelyben kilenc fordító munkásságát követhetjük nyomon.
Nos, a Teljes titoktartás rendesen meglepett, ugyanis az összképet tekintve olyan nyomozós élményt tárt elém, amilyenben rég volt részem.
Példának okáért ott vannak a karakterek, akik első blikkre olyannyira unalmasra sikeredtek, azt hittem, azon nyomban felpattanok a székemből, ám a lassú építkezésnek köszönhetően egyszer csak azt vettem észre, hogy elkezdtek érdekelni. Persze ehhez az is kellett, hogy valaki elkezdje szivárogtatni a Dedalus oldalait, onnantól kezdve pedig jöhetett is a találgatás: melyik fordító a tettes?
Mivel eleinte tökéletesen adagolták az infókat, minden apró részletre próbáltam odafigyelni: ki, milyen indokolatlan mozdulatokat tesz, ki viselkedik furcsán.
Ám amire belejöttem volna a nyomok fejtegetésébe, egyik pillanatról a másikra leleplezték a főkolompost, így még esélyem sem volt rájönni a megoldásra. Nyilván voltak tippjeim, de ettől független érzésem szerint összecsapták a film második felét - tényleg, mintha kimaradt volna a közepe, a kapocs a bevezetés és a befejezés között.
Ezt leszámítva a Teljes Titoktartás meglepően izgalmas és fondorlatos (ugyanis bőven van benne csavar - még az utolsó pillanatokban is) thriller lett, amely több műfajból próbált építkezni (van itt üldözéses, bosszúállós és művészkedős rész is), ám akkor működött leginkább, amikor a whodunit-alkotások elemeit csempészték a buliba.
10/7 - Izgalmas thriller, amely új megvilágításba helyezi a fordítók munkáját
