3 évnél régebbi cikk

Elloptak és összetörtek egy autóbuszt Fejérben
·Hírekbűnügy·Utolsó frissítés: undefined
Elloptak és összetörtek egy autóbuszt Fejérben
·Hírekbűnügy·Utolsó frissítés: undefined

A dunaújvárosi rendőrök pár órán belül elfogták a buszt jogtalanul használót.

Augusztus 4-én 5 óra 14  perckor bejelentés érkezett a rendőrségre, amely szerint Rácalmás és Kulcs településeket összekötő mellékúton, a menetirány szerinti bal oldali árokban, oldalára borulva láttak egy autóbuszt.

A járműben és annak közelében nem tartózkodott senki. Az esettel összefüggésben megállapítást nyert, hogy a járművet korábban a Kulcs – Dunaújváros járaton közlekedő sofőr Kulcson leparkolta, annak indítókulcsát a járműben hagyta, a busz ajtajait pedig kívülről bezárta. Az elkövető a busszal elindulva elsőként Kulcson egy villanyoszlopnak hajtott, majd a települést elhagyva az árokba borult.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentést követően haladéktalanul széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként azonosították és még aznap kora délután elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves kulcsi lakost, akit a rendőrkapitányságra előállítottak. A férfi elszámoltatása folyamatban van.

(Forrás: police.hu)

Borítókép: police.hu
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek