3 évnél régebbi cikk

Három tipp a sikeres tanszervásárláshoz az Art Stúdiótól
Fehérvár Médiacentrum fotója
Zsiday Ádám
Három tipp a sikeres tanszervásárláshoz az Art Stúdiótól

Több szempontból is fontos, hogy hol szerezzük be a gyermekünk fejlődését, kreativitását segítő iskolaszereket. Ehhez adunk most tippeket.

Füzet, radír, táska, festék, tolltartó - néhány csak azon kisebb-nagyobb, mondhatjuk úgy is, hogy olcsóbb és drágább tanszerek közül, ami minden tanévkezdő diákot felvonultató családban ilyenkor kerül fókuszba. Van, ahol több gyermek lévén ez a teher megsokszorozódik. A gyermekeknek öröm a készülődés, a szülőknek gyakran fejtörés. Lássuk, mik a legfontosabb szempontjai a vásárlásnak.  

Ne spóroljunk a minőségen!

Ahogyan írni sem könnyű megtanulni, ha a ceruza nem fog szépen a papírra, úgy a technika vagy a rajzórán készült munka is akkor nyújt sikerélményt a gyermek számára, ha a festék, a kréta, a színes ceruza jó minőségű, és persze a papír állapota sem mindegy. Hallgassunk a szakemberekre, akik segítenek kiválasztani a megfelelőt.

Lukácsné Deák Edit, az Art Stúdió Képzőművészeti Szaküzlet üzletvezetője évtizedek óta látja el tanácsokkal és megfelelő felszereléssel a hozzájuk fordulókat:

Lényeges számunkra, hogy legyen szó színes ceruzáról, festékről, bármilyen kellékről, a legjobbat vehesse meg, aki hozzánk fordul. Azt, amivel a legsikeresebb lehet, különösen ebben az erdeményorientált iskolarendszerben.” A művészellátó üzlet speciális célközönsége a művészeti iskolások, az ő esetükben még nagyobb a jelentősége a kezükből kiadott alkotásoknak: „Jó minőségű alapanyagok kellenek a minőségi alkotáshoz, hogy olyan látványt tudjon a diák felmutatni, amire büszke lehet.”

 

Haladjunk lépésről lépésre!

Ahogyan azt Lukácsné Deák Edit is megerősítette, a legtöbb iskolában a pedagógusok összeállítanak egy listát, hogy útmutatást adjanak a szülők számára, milyen eszközöket, kellékeket javasolt beszerezniük. "Ezekből nálunk mindent megtalálnak a gyermek számára, a soron következő tanévre." - tette hozzá. 

Egy szuszra, különösen több gyermekes családoknál, megterhelő lehet a vásárlás összege, ezért érdemes már korábban, akár apránként elkülöníteni a családi költségvetésben az iskolakezdés elkerülhetetlen kiadásaira szánt pénzt. Aztán megvárni az augusztusi akciókat az elköltésével.

Legyen öröm a vásárlás!

Ne hagyjuk ki a gyermekeket a készülődésből, hadd élvezzék ki ők is a tanévkezdés izgalmát. Osztozzunk a készülődés örömében, adjunk nekik lehetőséget arra, hogy amit lehet, ők válasszanak ki. Miután megtaláltuk a megfelelő minőségű és típusú iskolatáskát, tolltartót, írószert, mutassunk nekik alternatívákat, hadd válasszák ki ők a színét, mintáját, csomagolását, címkéjét.

 Szerkesztők: Kovács V. Orsolya, Ring Júlia

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek