3 évnél régebbi cikk

Nagy a baj: körömreszelővel csiszolgatják egyenetlen fogsorukat a fiatalok
Nagy a baj: körömreszelővel csiszolgatják egyenetlen fogsorukat a fiatalok

Újabb idióta trend jelent meg a fiatalok körében igencsak népszerű TikTok közösségi felületen, amely során az agyukat takaréklángon pörgető figurák körömreszelővel próbálják megigazítani keszekusza fogsorukat, mondván, nem kell nekik fogorvos a tökéletes mosolyhoz. Hát mindjárt dobok egy hátast! Komolyan, mi jöhet még?

Az elmúlt időszakban, mintha kicsit elcsendesedtek volna az eszetlen hangok az internet legmélyebb bugyraiban, és főleg olyan kihívások vagy videók árasztották el a világhálót, amelyek teljesítése, illetve utánzása nem tesz kárt az emberekben, sőt, inkább megdolgoztatja a rekeszizmokat.

Persze azért így is akadt jó pár olyan feladat, amelytől tátva maradt a szánk - és egyáltalán nem jó értelemben: 2017-ben írtunk egy rendkívül veszélyes próbatételről, a Hot Water Challenge-ről, amely arra buzdította a merész emberkéket, hogy tűzforró vízzel öntsék nyakon magukat. Nem, mi sem teljesen értjük.

Azóta - miután beindult az elmeháborodottak szekere - többek között megszületett a Hot Coil Challenge (NE tegyétek a kezeteket a főzőlapra!), a morning-after pill challenge (NE egyétek meg a terhességi teszt darabjait!), és mind közül a legbetegebb Condom Snorting Challenge (ezt inkább nem is írom le), nem beszélve a Bird Box Challenge-ről, amely során bekötött szemmel kellett mindenféle életveszélyes mutatványt vegrehajtaniuk az agybajos tiniknek.

Persze nem azért említettem meg ezeket a elmebeteg mutatványokat, hogy bárki is kipróbálja őket, hanem azért, hogy még véletlenül se jusson eszetekbe követni ezt a manapság sajnos egyre népszerűbb tökösségmegmutatós-kattintásvadász trendet!

Nos, hogy fokozzuk a felháborodást, a napokban újabb abnormális felvételek ütötték fel a fejüket az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő TikTokon, amely során szépségápolási tanács gyanánt arra buzdítják egymást a fiatalok, hogy körömreszelővel formálják egyenesre csálé fogsoraikat. Hogy tessék?

De most komolyan, kinek jut eszébe ekkora hülyeséget kitalálni? Fiatalabb koromban nekem is volt egy-két elborult ötletem, de soha, semmilyen körülmények között nem merült fel bennem, hogy saját magam szabjam fazonra testi hibáimat.

Így néz ki ez az új baromság működés közben (egy fogorvos figyelemfelhívásában):

@millennial_rdh

Is filing your teeth safe? @acerendulicc ##dentist ##teeth ##filingdown ##duet

♬ original sound - Iman

És még egy:

@miadio

Filing my teeth down ##fyp ##dentist ##notreally

♬ I hope I make dentists cringe - Mia Dio

Mondjuk az utóbbi videónál a leírásnál fellelhetőek olyan hashtagek, mint a #dentist (fogorvos), majd utána a #notreally (nem igazán), így olyan, mintha csak poénkodna a felhasználó, de ha a legtöbben meglesnek egy néhány másodperces felvételt a kedvencüktől, aki ráadásul szépségápolási tippekben és trükkökben utazik, akkor nem feltétlenül kezdenek tovább kutakodni, hogy vajon valós-e a tipp vagy sem.

Mivel a TikTokon van, biztos tuti, nem? NEM! Bár az már szemet kéne szúrjon, hogy a TikTok az agyatlan bemutatók alján feltünteti:

Kérjük, hogy ne kísérelje meg a videóban látható tevékenységeket, mivel azok súlyos sérüléshez vezethetnek. 

Szerencsére a TikTokra regisztráló fogászati szakemberek is gyorsan lecsaptak a felelőtlen felhasználókra, és próbálták menteni a menthetőt azzal, hogy felvázolták a fogreszelés negatív következményeit. De az így is tisztán látszik, hogy sokan felültek erre a hullámra, és egyre többen reszelgetik fogaikat a tökéletes Colgate-mosoly reményében. 

"A fog külső rétege az a zománc, és mivel ez a legkeményebb szövet, amelyben nincsen semmilyen élő sejt, meg tudja védeni a fogat. Ezen belül van a dentin, amely szintén egy speciális szövet, de sokkal puhább, rugalmasabb. Ha a zománcot valaki lereszeli, akkor már csak a dentin marad, így már könnyebben bejuthatnak a káros anyagok a fogbélhez, amelybe mennek az erek és az idegek. Ha valaki lecsiszolja a zománcréteget, akkor védtelenné teszi a fogát" - tudtuk meg Miklós Melinda fogtechnikustól.

Szóval ha eddig nem lett volna levágós: ne tegyétek! Ne reszeljétek le a fogaitokat csak azért, hogy tökéletesnek mutassátok magatokat a külvilágnak. Ha bármi bajotok van velük, akkor nyugodtan forduljatok szakemberhez (ez esetben fogorvoshoz), aki majd minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy esztétikailag szép, ép és egészséges fogsorotok legyen.

(Forrás: 24.hu, insider.com)

Borítókép: TikTok
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek