3 évnél régebbi cikk

Elmarad az Adventi Jótékonysági Est Fehérváron, de az adományokra idén is számítanak
Elmarad az Adventi Jótékonysági Est Fehérváron, de az adományokra idén is számítanak

Idén tartották volna meg 15. alkalommal az Adventi Jótékonysági Estet Székesfehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A program sajnos elmarad, ám a pénzadományokat köszönettel fogadják a szervezők a párkányi Szent Imre Egyházi Óvoda és a bácskossuthfalvi Napsugár Református Óvoda megsegítésére.

„Az Adventi Jótékonysági Estet 15 évvel ezelőtt, 2006-ban indítottuk útjára a keresztény iskolák támogatása, fennmaradása érdekében” – nyilatkozta az fmc.hu-nak Prekrit Judit – „A szervezést, mint a székesfehérvári Református Egyházközség tagja, örömmel vállaltam el annak idején, s munkámban mindvégig támogatott Spányi Antal katolikus megyés püspök, Somogyi László református lelkészi elnök, későbbiekben pedig a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Steinbach József, akik az est fővédnökei. Fontos megemlítenem, hogy egy ökumenikus estről van szó, ezért minden évben egy katolikus és egy református intézményt segítünk az est bevételével.”

2006-ban egyrészt a keresztény iskolák (katolikus/református) támogatására, fennmaradására kezdték el szervezni az Adventi Jótékonysági Estet (mivel 2010-ig nem részesültek állami támogatásban), másrészt azzal a szándékkal, hogy bemutassák azt az értékrendet, melyet a keresztény iskolák képviselnek városunkban. Ezen kívül azért is, hogy megismertessék Székesfehérvár polgáraival a Kárpát-medencében élő magyar testvéreink csodálatos kultúráját - népviseletük, zenéjük, táncuk bemutatásával.

Éppen ezért a kezdetek óta minden évben meghívtak tehetséges fiatalokat is a Kárpát-medence egy-egy tájegységéből, akik a rendezvényeken népviseletükben jelentek meg.

2010-ben a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium és a Talentum Református Általános Iskola az Adventi Jótékonysági Est teljes bevételét felajánlotta a vörösiszap károsultjainak megsegítésére.

2011-ben a Pusztinai Magyar Ház részesült az est bevételének jelentős részéből. 2012-ben a Kallós Zoltán Alapítvány Válaszút szórványban élő magyarsága részére ajánlotta fel a református és katolikus iskola az adományok nagy részét. 2013-ban a beregszászi Katolikus Templom felújításához, valamint a Kárpátaljai Református Egyház tulajdonát képező beregszászi Anya- és Csecsemőotthon épületének befejezéséhez járultak hozzá. 2014-ben a felvidéki párkányi Katolikus Szent Imre Egyházi Óvoda és a martosi Református Egyházi Alapiskola kapott segítséget.

2015-ben két délvidéki intézmény (a bácskossuthfalvai Református Napsugár Óvoda és a bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület) kapott támogatást, 2016-ban a Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona és a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthona (Érd),  2017-ben a kárpátaljai Ráti Szent Mihály Gyermekotthon és az erdélyi  Gyulafehérvári Református Egyházközség, 2018-ban a felvidéki Czeglédi Péter Református Gimnázium és a kárpátaljai Beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház, 2019. évben pedig a Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona „Mandulafa” bővített részlege és a Kaszap István Katolikus- Ifjúsági és Szabadidőközpont (Fehérvárcsurgó) részesült az adományban.

Idén a párkányi Szent Imre Egyházi Óvoda (Felvidék) és a bácskossuthfalvi Napsugár Református Óvoda (Délvidék) javára szerették volna megtartani az Adventi Jótékonysági Estet.

A támogatásnál református részről a Kárpát-medencében levő testvérgyülekezeteinket segítettük, katolikus részről pedig természetesen a Katolikus Egyház javaslatát vettük figyelembe” – mondta Prekrit Judit – „Hálával és nagy-nagy köszönettel mondhatom el, hogy valamennyi szereplő mindig a legnagyobb örömmel, odaadással szolgált az Esteken. Ezúton is tiszta szívemből köszönöm az est fővédnökeinek, valamennyi szereplő művésznek és a közreműködőnek az áldozatos munkát és segítséget!”

Judittól megtudtam, hogy e szolgálatban nagyon sokan vesznek részt: a két fővédnök mellett a programokat messzemenően támogatta mindig  a Katolikus Székesfehérvári Egyházmegye, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, a Hit, Remény, Szeretet Alapítvány, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Róth Péter alpolgármester, Deák Lajosné önkormányzati képviselő, Nagy Zoltán Péter főszerkesztő, a Fehérvár Médiacentrum, a Városgondnokság, a Fejér Megyei Hírlap, az Extra Nyomda, a Fehérvári Hírek, a Ciszterci Szent István Gimnázium, a Talentum Református Általános Iskola, a Munkácsy Mihály Általános Iskola, a Kossuth Lajos Általános Iskola, Józsa János Népművészet Mestere díjas fazekasmester Korondról, Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja, a Duna Palota, a Bánffy György Kulturális Szalon, Szabóné Demény Mónika népi díszítőfestő, Szűcsné Novák Mária tűzzománcművész –  és még sokan mások.

Feltétlenül meg kell említenem, hogy az előadást követően mindig szervezünk szeretetvendégséget, s annak létrehozásában is nagyon sokan részt vesznek. Felsorolni is nehéz lenne őket” – árulta el Judit – „A szeretetvendégség főszervezője Szabóné Kálmán Ilona, de többen is részt vesznek a támogatójegy eladásában, a színpad csodálatos díszítésében. Ezúton is hálás köszönet érte!”

A már említett iskolák tanárai és diákjai gyönyörű szép ajándékcsomagokat készítenek évről évre a Pusztinai Magyar Háznak, a képzőművészek, alkotók pedig ajándékokat ajánlanak fel az est fellépő művészeinek.

A program különleges, megható varázsát az adja, hogy ez egy olyan est, ahol a Kárpát-medence különböző tájegységeiből érkező magyar testvéreinkkel együtt lehetünk, együtt készülhetünk advent idején a Szent Karácsony ünnepére, a Megváltó Krisztus születésének ünnepére.

Advent üzenete számomra az, hogy figyeljünk oda jobban egymásra, legyünk megértőbbek, igyekezzünk még jobban segíteni a rászorultakon. Vigyünk örömet, szeretetet a szűkebb/tágabb környezetünkbe, különösen figyeljünk oda a családunk fiatalabb/idősebb tagjaira, s mutassuk ki az irántuk való szeretetünket, hálánkat.”

Bár az est idén elmarad, a szervezők várják az adományokat az alábbi számlaszámra:

CIB Bank: 10702105-66593931-51200002

Kérik feltüntetni a közlemény rovatban: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, - adomány Adventi Jótékonysági Est

Borítókép: Simon Erika
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek