Cloudy7 °C
2021. január 24. vasárnap Timót
Menü
Házhozszállítás

Bevásárlókocsi a Gajában Fehérvárnál - jelentsd be, ha szemetet találsz!

Bevásárlókocsi a Gajában Fehérvárnál - jelentsd be, ha szemetet találsz!
Bevásárlókocsi a vízben (Fotó: Schlauszky Szilárd)

Fontos bejelenteni, ha illegálisan lerakott hulladékot láttok, meggyorsíthatja a szemétlerakók felszámolását.

Az illegálisan lerakott hulladék elleni küzdelem sajnos továbbra is állandó szélmalomharc Székesfehérváron is.

A napokban olvasónktól kaptunk olyan felvételeket, ahol a Gaja patakban és annak partjainál szétszórt szemetet láthatunk, többek között egy bevásárlókocsit a vízben. Nyilván még a legelszántabb önkéntes környezetvédő sem tudja ezt egy sima szemeteszsák és egy gumikesztyű segítségével eltüntetni. De akkor mégis mit lehet tenni ilyen helyzetben? (Azt meg inkább ne is firtassuk, hogy mégis hogy a fenébe kerülhetett oda egyáltalán.)

A Vízügyi Igazgatóság székesfehérvári szakaszmérnökségénél, a Balatoni út 6-ban érdemes bejelentést tenni, Lendvai Csaba szakaszmérnöknél

– mondta el kérdésünkre Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

Az igazgatósághoz ugyanis több mint kétezer kilométer vízfolyás tartozik összesen, így természetesen nem tudnak minden területet nap mint nap átvizsgálni. Ezért is fontos, hogy jelezzük, ha valamit találunk, ők ugyanis a bejelentések nyomán tudnak minél hamarabb egy-egy adott területet megtisztítani.

Ha ilyet látunk, jelentsük! (Fotó: Schlauszky Szilárd)
Ha ilyet látunk, jelentsük! (Fotó: Schlauszky Szilárd)

Rendszeresen szedünk szemetet a vízfolyások mellől természetesen, ez kötelességünk. A Tisztítsuk meg Magyarországot! Mozgalom keretén belül is legutóbb december 31-én is volt egy akciónk, ahol észleltünk és ahonnan bejelentés érkezett, összegyűjtöttük a hulladékot.”

Csonki István hozzátette, őrszolgálatuk az árvízvédelmi töltések mellett, a belvízvédelmi szakaszokon a kiépített védműveknél van, és a patakok, csatornák menték, mint amilyen a Gaja is, havonta kétszer a kaszálás miatt is végigmennek. A lakossági bejelentések segítik őket abban, hogy a sajnos rendszeresen megjelenő hulladékokat mihamarabb eltávolítsák. Fontos, ha bejelentést teszünk, segítsük az igazgatóság munkáját azzal, hogy minél pontosabban megjelöljük a helyszínt.

Sok a veszélyes hulladék

Székesfehérváron egyébként a Városgondnokság is közreműködik az illegálisan lerakott hulladék felszámolásában. A napokban szintén a Tisztítsuk meg az országot! pályázat keretében elnyert támogatással indult új program a városban.

A Városgondnokság közreműködésével ebben a hónapban húsz helyet - van, ahol 4-5 kupac is található - tisztítanak meg az illegálisan lerakott hulladéktól.

Az érintett területeken több esetben veszélyes hulladék is található, ennek elszállításáról is gondoskodnak a szakemberek. A feladathoz az önkormányzat 5,8 millió forintos támogatást nyert el a Belügyminisztérium pályázatán.
Veszélyes hulladék is akad bőven (Fotó: ÖKK)
Veszélyes hulladék is akad bőven (Fotó: ÖKK)

Folyamatos problémát jelent a közterületeken, illetve önkormányzati ingatlanokon az illegális hulladéklerakás. Egyrészt a környezetben okozott károk miatt sajnálatosak ezek az esetek, másrészt a gyakran veszélyes hulladékokat is tartalmazó szeméthalmok eltüntetése sok munkával és költséggel jár.

Pontosan még nem tudni, de a félezer köbmétert is elérheti az illegális lerakókban elhagyott szemét mennyisége a városban és környékén.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • Törvényi védelmet kaptak a vidéki zajok és szagok Franciaországban
    Törvényi védelmet kaptak a vidéki zajok és szagok Franciaországban
  • Erős földrengés volt az Antarktisz partjainál
    Erős földrengés volt az Antarktisz partjainál
  • Tombol a járvány harmadik hulláma Spanyolországban
    Tombol a járvány harmadik hulláma Spanyolországban
  • Szigorú intézkedések mellett tartották meg a középiskolai írásbeli felvételi vizsgákat
    Szigorú intézkedések mellett tartották meg a középiskolai írásbeli felvételi vizsgákat
  • Átadták a Petőfi Zenei Díjakat
    Átadták a Petőfi Zenei Díjakat
  • Horvátországban felfüggesztették a lakosság oltását a vakcinahiány miatt
    Horvátországban felfüggesztették a lakosság oltását a vakcinahiány miatt
  • Tájékoztató kampány indult a koronavírus elleni oltásról
    Tájékoztató kampány indult a koronavírus elleni oltásról
  • HÍREK 17 órakor 2021.január 23.
    HÍREK 17 órakor 2021.január 23.
  • Ingyenes lett a hungarikumnak választott kutyafajták törzskönyvezése
    Ingyenes lett a hungarikumnak választott kutyafajták törzskönyvezése