3 évnél régebbi cikk

A tervezett ütemben halad a Szent István Király Múzeum Rendházépületének felújítása, bővítése
Fehérvár Médiacentrum fotója
ÖKK/Simon Erika
A tervezett ütemben halad a Szent István Király Múzeum Rendházépületének felújítása, bővítése

Az épületet még 2020 tavaszán ürítették ki, utána kezdődött a kivitelezés. A tervek szerint a beruházás műszaki átadása idén októberben várható.

A Szent István Király Múzeum Rendházépületének felújításán 2020 tavasza óta dolgoznak a szakemberek. A több mint 250 éves rendház megújításával a XXI-ik század múzeuma valósulhat meg. A bruttó 5,3 milliárd forintos beruházás a tervek szerint 2021. október végére fejeződik be, majd elkezdődhet a páratlan „Királyok és szentek. Az Árpádok kora” című kiállítás berendezése.

A rekonstrukcióban korszerűsítik a védett történelmi értéknek számító épületet, amelynek falrendszere változatlan marad. Magas szintű gépészeti és elektromos korszerűsítéssel lehetővé válik, hogy szabályozott légállapotú kiállítóterek jöjjenek létre.

"Ez része a nagy Árpád-ház programnak, amelyben rengeteg dolog történik, de talán az egyik legjelentősebb a múzeumépületünk, a rendház épületének a teljes megújítása. Ennek fontos jelentőséget ad, hogy olyan korszerű technológiával lesz ellátva, amelynek köszönhetően nagyon komoly értékeket képviselő gyűjteményeket is be fogunk tudni fogadni. A tervek szerint egy ilyen gyűjtemény bemutatásával kezdődik ez, a megújult élete a múzeumnak" - mondta el dr. Cser-Palkovics András polgármester a pénteki bejáráson.

A tervek szerint 2022 tavaszán-nyarán megnyílhat az első kiállítás, amelyben az Árpád-ház történetét ismerhetik meg az érdeklődők.

"Az első kiállítás a „Királyok és szentek. Az Árpádok kora” kiállítás lenne, ami gyakorlatilag az egész Árpád-kort felölelve bemutatja a magyarságnak az akkori történetét, és ezt a Magyarságkutató Intézettel és Nemzeti Múzeummal hármasban fogjuk megvalósítani" - emelte ki Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum igazgatója

A rekonstrukcióban beépítik a gazdasági udvart, létrehozva ezzel egy új előcsarnokot, ahol fogadják a látogatókat. A több mint 8 méter belmagasságú térből a galériaszintre vezető lépcső indítja majd a múzeumi látogatást. Az akadálymentesített, lifttel felszerelt épületben a tájékozódást, az információátadást digitális tárlatvezetői rendszer segíti automatizált funkciókkal. Az épület műszaki átadását idén októberre tervezi a kivitelező.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek