Elkezdődött az útfelújítási program SzékesfehérváronElkezdődött az útfelújítási program Székesfehérváron
300 méter hosszan, 1154 négyzetméternyi aszfalt kopóréteget újítottak fel, illetve ahol kellett, megerősítették az alépítményt. A burkolat mellett a padkákat is rendezték és javítottak a csapadékvíz elvezetésen is. A Nyárfa utcávalkezdődött az a nagyszabású útfelújítási program, amiről februárban számolt be Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és a város polgármestere.
"Elindítottunk egy nagy útfejlesztési programot, amibe utak felújítása, járdák felúhítása, valamint parkolók építése, fejlesztése szerepel. Ez az ütemezés szerint ennél a kis utcánál már el is kezdődött" - hangsúlyozta a polgármester.
A városrész önkormányzati képviselője kiemelte, hogy elmúlt évek legnagyobb városi beruházása volt a Déli összekötő út, amelynek használata folyamatosan növekszik, hiszen két fontos ipari területet, illetve a déli és délkeleti városrészeket is összeköti. Mészáros Attila arról is beszélt, hogy ennek építésekor ígéretet tettek a Fa nevű utcák felújítására, amiből a Nyárfa elkészült, és hamarosan két másik utca követi.
"20 millió forintból egy szép új aszfaltréteget kapott az utca. Azt gondolom, hogy néhány évig kiszolgálja majd az itt élőket. És szerencsére folytatjuk az idei évben tovább, hiszen másik két utca kerül sorra. Költségvetés egy 50 milliós keretet tartalmaz ennek a két utcának a felújítására. A fenyőfa és a Hársfa utca fog következni"
A bejáráson elhangzott, hogy a jövő heti közgyűlésen a már említett Fenyőfa és Hársfa utcákon túl további öt út rekonstrukciójára írnak ki közbeszerzési eljárást. Ezek a Széchenyi út aluljárószakasza, a Topolyai utca, a Palotai út kivezető szakasza a Szent Gellért utcától a Kereszttöltés utcáig, a Horvát István utca a Széchenyitől a Lövölde úti körforgalomig, valamint a Nyitrai utca Zobori és Fiskális út közé eső szakasza. Ezen utcák egy részében akár már idén be is fejeződhet a rekonstrukció. Arra is felhívták a figyelmet, hogy várhatóan zárni tudják a Nagyszombati út első ütemére vonatkozó közbeszerzési eljárást, így a tervek szerint áprilisban megkezdődhet a konkrét munka a Nagyszombati út Budai és Zsolnai út közötti szakaszán.



