Túl a legnagyobb versenyfutáson – Kaufer Tamással beszélgettünk, aki lassan maga mögött hagyja a koronavírust
Túl a legnagyobb versenyfutáson – Kaufer Tamással beszélgettünk, aki lassan maga mögött hagyja a koronavírust
Túl a legnagyobb versenyfutáson – Kaufer Tamással beszélgettünk, aki lassan maga mögött hagyja a koronavírustCsend. De az az igazi, mély, szinte már hasító csend. Emlékszem, amikor jött a hír, hogy Kaufer Tamás koronavírus-fertőzés miatt a Fejér Megyei Szent György Kórház Covid-osztályának intenzív részlegén fekszik kétoldali, a tüdejének 75%-át megtámadó tüdőgyulladással. Egészen elhalkult a világ. Tamás? Az intenzíven? Ha ő, akivel tavaly még Fehérvár legújabb futópályáját teszteltük ott van, akkor vége a világnak, mert ha ezt a kiváló, erős és kitartó sportembert így megtámadta ez az alattomos betegség, akkor mi lesz velünk?
Teltek a napok, aztán szerencsére elkezdtek vékonyan csörgedezni a jobb hírek. A vérteskozmai Rock ''''''''n Roll-futás vagy a Bence-hegyi futás ötletgazdájának laboreredményei javulnak, majd a különböző értékek után már maga Tamás is kezd jobban lenni. De igazán megnyugodni csak akkor tudtam, amikor az ismerős hang, immár a Pulmonológia osztályon beleszólt a telefonba. Megannyi futóverseny aktív résztvevője vagy épp rockos hangvételű szpíkere remélhetőleg túl van a nehezén, története pedig rengeteg tanulságot rejt.
- Még korábban, mielőtt megbetegedtem volna, sokszor beszélgettünk kollégákkal, barátokkal a járványról. Nem vettem komolyan, mert sportoló vagyok, jó erőnléttel, nem féltem tőle. Azonban úgy voltam ezzel a helyzettel, hogy édesapám idős korára tekintettel mindenképpen be kell adatnom az oltást, az ő és a saját védelmemben. Ami a fricska az én történetemben, hogy nekem egy keddi napon telefonáltak, hogy mehetek oltásra a koromból adódóan, mivel betöltöttem a 61 évet. Nos, én akkor, kedden, amikor jött a telefon, már beteg voltam. Édesapám akkor már be volt oltva, én pedig meg is lepődtem, amikor a háziorvosom hívott, hogy mehetek, de mondom, akkor már nem voltam jól. Tulajdonképpen néhány napon múlt a dolog.
Tamásnak magas lázzal, hányással kezdődött a betegség. Hiába próbálta kikúrálni magát, a megemelkedett testhőmérséklet nem csökkent, ez fontos tapasztalat volt számára, amelyet érdemes mindenkinek elraktároznia magában.
- Két hétig voltam otthon 38-39 fokos lázzal, amelyet igyekeztünk a hagyományos szerekkel csillapítani, eredménytelenül ugyan, de azért elvoltam. Végül két hét után jutottunk el arra az elhatározásra, hogy ez így nem mehet tovább, és kihívtuk a mentőt. Ők nagyon gyorsan, 15 perc alatt meg is érkeztek, megcsinálták a tesztet, és vittek is az intenzívre - meséli Tamás, majd egy pici szünetet tartunk, ugyanis légzésére még rá kell segíteni oxigénnel. Néhány másodperc múlva azonban már mondja is, mi volt számára a betegség első szakaszában a legfontosabb tapasztalat.
- Ha valaki három-négy napon túl magas lázzal küzd, akkor nincs mire várni! Azonnal menni kell! Az én esetemben ez egy kétoldali tüdőgyulladást jelentett. Ha valaki ugyan elkapta a vírust, de otthon van, rendben, tünetmentesen, akkor nincs miért kapkodni. Viszont ha valaki lázas, akkor nem szabad késlekedni!
Ahogy Tamás bekerült a Fejér Megyei Szent György Kórházba, annak is a járvány miatt kialakított speciális intenzív osztályára, orvosi konzílium ült össze, hogy eldöntsék, milyen irányba induljon el a gyógykezelés. A kérdés az volt, hogy lélegeztetőgépre kerüljön Kaufer Tamás, vagy másképp kezdjék meg a tüdő majd háromnegyedét érintő tüdőgyulladás kezelését.
- A lélegeztető a legdurvább, az már a végső megoldás. Azt jelenti, hogy letesznek a tüdődbe egy patronszerű valamit, azon keresztül kapod a levegőt, miközben te tulajdonképpen semmiről nem tudsz, mert teljesen ki vagy ütve. Az én esetemben végül a konzílium úgy döntött, hogy nem tesznek gépre, hanem elkezdenek nagy dózisban szteroiddal kezelni. Mindezt úgy, hogy ki vagy kötözve, mert nem igazán vagy tudatodnál. Én végül egy hétig speciális maszkban voltam. Ezt úgy kell elképzelni, hogy azt érzed, mintha az agyadig pumpálná fel az oxigént, te pedig ott fekszel magatehetetlenül. Egy hétig feküdtem ebben az állapotban az intenzíven, akkor kerültem eggyel úgymond lejjebb, mert ennek az intenzívnek van egy alsóbb fokozata. Itt négy napig voltam, ezt követően hoztak le sima osztályra, a pulmonológiára
Ki gondolná, hogy a pulmonológiára kerülés cél lehet? Kaufer Tamás szerint ez ma, 2021-ben egy koronavírusos beteg számára igenis cél.
- Ide kell kerülni, ez a lényege. Ha valaki időben kapcsol és gondolkodik, odafigyel magára és a tünetekre, akkor lehet esélye, hogy elkerülje a súlyosabb megbetegedést. Nem mindegy, hogy valaki ott köt ki, vagy esetleg lehet esélye megúszni antibiotikummal. És ami itt jön a képbe, az még az oltás. Amit én átéltem az intenzíven, az alapján, ha csak egy percet kellett volna ott töltenem, akkor is elcseréltem volna bármilyen oltásra. Olyan fájdalommal, stresszel és pánikkal járt ez az egész, hogy ezt elképzelni sem tudtam volna. Ki kell emelnem, hogy nagyon komplex csapat, orvosok, ápolók, nővérek, pszichológus, fizioterapeuta, gyógytornász dolgozik itt - nekik köszönhetem az életem. És nem csak én, hanem nagyon sokan mások is. De ez igaz a pulmonológiára is, erőt megfeszítve küzdenek a betegekért.
Az intenzív osztállyal együtt talán a betegség nehezét is maga mögött hagyta Tamás, azonban messze még a vége a gyógyulási folyamatnak. És hogy épp hol tart most főhősünk? Nos, mint mondja, épp a föld felett jár.
- Hű, most lebegek! Végre tudok aludni, hat hét után megjött az étvágyam, sőt, most már vissza is kell fognom magam, az előbb épp csokit ettem. Most az erőmet kell visszaszereznem, mert az, hogy felkeljek az ágyamból és mondjuk elmenjek megmosakodni a csapig, na, az még nem megy. Itt az osztályon mindenkinek van az ágyánál egy maszk, amiből, ha elfáradsz, tudsz szívni finom oxigént. Megjegyzem, szerencsére ez nem csipog, mert az intenzíven egyébként minden hangot adott ki, ha valamilyen okból lekerült a helyéről.
Szóval ha nagyon érzem, hogy elkap a fáradtság, akkor ebből szívok egy kicsit, és helyreáll a véroxigén szint. Ennek normál esetben a százhoz kell nagyon közel lennie, én most ezzel a kisegítéssel 92-nél járok, de volt ez sokkal rosszabb is, a 66-os értékre konkrétan emlékszem. A tüdőm 75%-a volt érintett a gyulladásban, de épp most beszélgettem egy doktornővel, aki elmondta, hogy ez csak egy adat, egy érték egy hatalmas halmazban, a gyógyulás esélyeit és lehetőségét pedig minden, ebben a halmazban szereplő adat és érték együttese határozza meg. Az értékeim szerencsére lassan, de biztosan kifelé jönnek ebből a halmazból.
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, az egész hazai futótársadalom együtt mozdult meg Tamás korábbi, súlyos állapota hallatán. Az ország több pontján, de főleg Fehérváron a futók megtett kilométereiket neki ajánlották fel. Ahogy Tamás fogalmaz, a kórházban dolgozó orvosi csapat az egészségét, ezek a futások és a hozzájuk kapcsolódó üzenetek pedig a lelki erejét terelték a megfelelő irányba.
- Négy napig be sem kapcsoltam a telefonom, illetve négy napig én azt sem tudtam, hogy van telefonom, aztán amikor négy nap után bekapcsoltam, szinte felrobbant a rengeteg üdvözlettől, jókívánságtól. A szobatársaim, sorstársaim mutatták meg a bejegyzéseket, a videókat és én könnybe lábadt szemekkel néztem őket végig…
Az ország minden pontjáról jöttek az üdvözletek, a posztok, hogy épp értem futottak, ez óriási erőt adott! Hálával tartozom nekik, rengeteg pozitív energiát merítettem ezekből. De hangsúlyozzuk ki, gyerekek, hogy ez az orvosi csapat, amely itt a kórházban dolgozik, nekik ugyanígy hálás vagyok, mert ha ők nincsenek, akkor ez az interjú sincs most.Teszik ezt most már némán, taps nélkül, mert ugye emlékszünk, az első hullám alatt még mindenki tapsolt mindenkit, most már ez sehol sincs.
Már megvannak a terveim, hogy fogom megköszönni mindezt az egészségügyi dolgozóknak egy közös kis rendezvénnyel. És persze még egyszer köszönöm az ország futóinak a rengeteg üzenetet, bátorítást, főleg a sok futást, elképesztő motiváció ez nekem így, a gyógyulás útján. Épp az előbb volt bent nálam egy nővérke, mint megtudtam, még ő is futott, én pedig még most is csak ízlelgetem a dolgot, hogy milyen sokan aggódtak értem. Nagyon hálás vagyok!
Ha már szóba került a futás… Nem hagyhattam ki Tamástól, ha felgyógyul, hogyan alakul a folytatás. Nos, könnyen lehet, hogy a jövőben a versenyeken már csak szervezőként lesz ott Székesfehérvár rock-futója.
- Nem csak a futást, de az egész életemet átértékeltem ebben az időszakban. Soha ne mond, hogy soha, de most úgy gondolom, eljött az a pillanat, hogy egy kicsit visszakapcsoljak. 61 éves vagyok, amit amatőr szinten el lehetett érni, azt elértem, viszont fontosabb az, hogy egészségileg rendben legyek. Most egy picit mindenképp kivárok, a csapatommal egyébként is elkezdtük a Kéktúrát, szép óvatosan, meglátjuk, hogyan alakul. Beszéltem két, szintén futó barátommal, akik átestek a betegségen, mindketten azt mondták, hogy minimum három hónap az az idő, míg újra elkezdhették. De én már nem akarok ilyen babérokra törni. Megmarad a futás, de picit lassabban, picit kevesebbet, picit másképpen. A versenyek rendezése, szervezése azonban változatlan marad, minden versenyünket továbbvisszük, nagyon bízom benne, hogy amikor eljön az ideje és újra lehet rendezvényekben gondolkodni, megkapunk minden engedélyt a versenyeink folytatására.
Tamás tehát pozitívan tekint előre, egyelőre igyekszik visszanyerni az erejét, ráadásul mindezt már otthon teheti, hiszen beszélgetésünk után, még a cikk megjelenése előtt a kórházat is maga mögött hagyhatta. Az gyógyulás útja azonban ezzel még nem fejeződött be, de nincs bennünk kétség, Tamás most már hamarosan végleg maga mögött hagyja a covidos megpróbáltatásokat!
